Orgona és karamell illatú lány.
Menta és cigifüst szagú srác.
Melanie Heartswicz előtt sikeres jövő áll, céljai valósak, nem álmok. Megcsodál mindent, ami a természettel kapcsolatos, az olvasás nagy imádója, a szerelmet csak regények lapjairól ismer...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🌙
Égő szivarral a számban markolásztam a híd korlátját. Eszemben sem volt leugrani, vagy bármi hülyeséget csinálni, csupán meg kellett támaszkodnom. Nem tudtam hány óra lehetett, vagy hogy milyen nap, le is szartam igazából.
Egyszerűen nem tudom őt kiverni a fejemből! Nem megy! Bárhogy próbálom, ha a szívem szakad is meg, nem bírom elfelejteni. Ezen a ponton az is jobb lenne, ha amnéziát kapnék, és minden kitörlődne, csak ne gondoljak rá minden percben, az istenit! Az első ember, akit hibáztatok, az én magam vagyok! Amiért ilyen nagyon belebolondultam abba lányba, amiért nem bírom túl tenni magam rajta, amiért túl gyenge vagyok őt elengedni. Nekem senki ne mondja meg, hogy idővel jobb lesz, vagy hogy jön majd valaki más, mert én lassan egy éve kínlódom, és semmi se lett jobb! Semmi se lett szebb vagy könnyebb, napról-napra egyre jobban hiányzik!
-Ez már beteges! - morogtam magamnak, szivaramat két ujjam közé csíptem.
Az épületre nézve kifújtam a füstöt, fájdalmasan rándult össze a szívem ahogy arra gondoltam, hogy együtt jártunk volna erre az egyetemre. Elengedtem a korlátot, és megközelítettem az épületet. Az agyam lehordott a fekete földig amiért ide jöttem, a szívem viszont reménykedve bíztatott, hogy menjek tovább. Az esti sötétben, a járda szélén világító lámpák adtak fényt a szemnek, máshol mindenütt koromfeketeség volt. Leeresztettem magam egy padra, beleszívtam a cigimbe. Hajamba túrva könyököltem a térdemre, már nem voltam biztos miért jöttem ide.
-Cal? - hallottam meg édesen remegő hangját, mire fölkapva a fejem, felé fordultam.
Ott állt egy vékonyka kötött szvetterben, és hosszú sárga szoknyában. Vörös haja fürtökben takarta el kissé keresztbetett kezeit. Nem mozdult, csak nézett smaragdzöld szemeivel, szívem sajdulva nyögött fel piros ajkán. Megindult felém, a szél felém fújta illatát, ahogy leült a padra. Fájt a köztünk lévő távolság, régen az ölemben cirógattam testét. Nem nézett rám, inkább bámészkodni kezdett. Pisze orrán még ott voltak azok az édes szeplők.
-Amie. - mosolyodtam el.
Rámemelte tekintetét, és furcsán nézett végig rajtam. Érzelemmentesen. Tudtam, hogy itt lesz a bentlakásban, mivel szervező volt az egyetemisták diák napjain.
-Mi történt a kezeddel? - szúrta ki a hegeket.
-Hát még aggódsz miattam? - húztam oldalas mosolyra a szám, mire kelletlenül mocorogni kezdett.
-Nem erről van szó. Mibe keveredtél? - nézett mostmár egyenesen a szemembe.
Zöld szemei már egyáltalán nem ragyogtak úgy, mint régen. Feszülten nyomtam el a cigit a talpammal, hajamba túrva összeszedtem minden lelki erőm.
