Orgona és karamell illatú lány.
Menta és cigifüst szagú srác.
Melanie Heartswicz előtt sikeres jövő áll, céljai valósak, nem álmok. Megcsodál mindent, ami a természettel kapcsolatos, az olvasás nagy imádója, a szerelmet csak regények lapjairól ismer...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
☀️
A városi strand egy tömegnyomorrá vált. Anyával egyszerűen nem győztük osztogatni a süteményeket, amik felbosszantották anyát, mert egy szempillantás alatt elfogytak. Pedig rengetet sütöttünk. Annyira lefoglalt az ünnepség, hogy nem volt időm Callumra gondolni. Pedig haragudtam rá, vagy legalábbis elszomorított a tudat, hogy még mindig nem mesélt nekem az úszókarrierjéről, vagy arról hogy mi történt, ami miatt abba hagyta. Persze nem kellett sokat törnöm a fejem ezen, mint mindennek is, ennek is egy valaki lehet az oka. Amie. Amie miatt történt minden. Az is, hogy Callummal együtt voltunk. Lehet hogy hálásnak kellett volna lennem, de bennem motoszkált egy rossz érzés. Vajon túllépett már rajta? Vajon gondol még rá? Vajon hiányzik még neki? Vajon még mindig rá emlékeztetem?
-Drágám? Hallasz? - érintette meg anyu a vállam, mire ijedtemben összerezzentem.
-Tessék? Mondtál valamit? - néztem rá kizökkenve a gondolataimból.
-Keresd meg Callumot. Én itt már elintézem a takarítást. - simította meg anyu a karom kedvesen, mire megráztam a fejem.
-Callum nincs itt. - sütöttem le a szemem az asztalra, és elkezdtem összerakni az üres tálcákat.
-És nem is jön? - kérdezte csodálkozva.
Akaratlanul is kitört belőlem egy sóhaj. Zavart a kérdés, nem akartam róla beszélni.
-Nem tudom. - vontam vállat.
Bár nem láttam, de éreztem anya fürkésző tekintetét magamon. Nem szólt, csak csendben figyelt, amíg már nem volt amit odébb tennem az asztalon, és muszáj volt ránéznem. Csípőre tett kézzel figyelt engem, sokat mondó tekintettel, mint aki készen állt letépni Callum fejét.
-Történt valami? - kérdezte kimért hangon.
Azonnal beindult bennem a védelmi reakció, és tisztázni akartam, hogy Callum nem bántott meg, nem az történt amire gondolt, vagyis nem egészen. Sóhajtva rántottam egyet a vállamon, és a nehéz érzelmek miatt, a torkomban keletkezett gombócot lenyelve, anya szemébe néztem.
-Nem nyílik meg nekem. A múltjáról. Tudok róla dolgokat, de csak felszínesen. Annyit tudok róla, mint mindenki más. Tudom ki az anyukája, tudom mi a hobbija, tudom hogy van két húga, hogy elváltak a szülei, de arról hogy mit hordoz magában, hogy mit érzett mikor elváltak a szülei, miért tartja még mindig a haragot apjával, miért nem jár haza, miért hagyta abba az úszást, vagy hogy miért tabu beszélni előző szerelmekről... Ezekről nem tudok semmit, vagyis nem annyit amennyit szeretnék. Én mindent tudni akarok róla, de ő nem akar megnyílni. - engedtem ki mindent ami bennem volt.
Jó érzés volt hangosan kimondani amit eddig elfojtottam magamban. Jó érzés volt kiönteni a szívem, és tudtam hogy anyának elmondhatom. Összepréselte a száját, és a földre nézve, mintha gondolkodna, vagy átérezné a helyzetem, mély levegőt vett.
