Csak még egy percig... ✓

Csak még örökké...

Három év elteltével...

☀️

-Mondtam, hogy fölösleges a lakkcipő. - suttogta nekem oda Callum, mire én meglöktem a könyökömmel.

-Így illik. Kiöltözünk egy ünnepségre. - suttogtam vissza neki ellenkezést nem tűrő pillantás kíséretében, mire ő csak egy oldalas mosollyal megrántotta a vállát, és állával az oltárnál szónokoló barátjára bökött.

-Stefan lábán fehér Nike cipő van.

-Ő a vőlegény, ő megteheti.

Habár én magam is elképedtem kissé, mikor megpillantottam a helytelenül kötött nyakkendőjében és cipőjében, de hát ha neki, meg a gyönyörű mennyasszonyának rendben volt így, akkor nekem semmi kifogásom.

Elvégre megházasodik. Stefan Smith. Az a Stefan Smith, aki három évvel ezelőtt állandóan csak drogozott, ivott, és csajozott, akit kirakott a nagyapja, aki bedrogozott engem, aki Callum elmondása szerint öngyilkos hajlamokkal rendelkezett, most ott állt, és a leendő felesége válaszát várta, miközben a szája a füléig ért. Mi meg voltunk olyan illetlenek, hogy utolsó pillanatban borultunk be a templomba. Mindegy is.

Természetesen igent kapott a kérdésre, így Tereza Finnings-ből, immáron Tereza Smith vált.

...

Lakewood templomából a tenger fele vettük az irányt. Mivel hogy Stefan, és az összes barátja vérbeli motoros, így nem is volt kérdés, hogy mindenki a saját járgányát bőgeti majd egészen a partig. Callum mellett három év alatt már kitapasztaltam a motorozás örömét és szépségét, sőt még azt is, hogy milyen ruhát vegyek fel egy esküvőre, ha a motor hátsó ülésén nem akarok attól tartani, hogy a kerék bekapja a szoknyám, vagy Isten ments, villantok egyet a násznépnek. Így egy combig érő, spagetti pántos, szoknyás lila ruhát vettem föl, hajamat fonott kontyba tűzte fel nekem Amanda, lábamra pedig egy lila szandált választottam, minimális sarokkal, hogy kényelmes legyen benne a parton.

Callum szokásához híven ugyanazt a fekete, rövid ujjú inget, és fekete farmernadrágot kapta fel, amit az elmúlt három évben minden rendezvényre. Éppen csak egy kosztüm kabátot, és egy lakkcipőt tudtam rátukmálni.

Sosem változik. Ugyanaz a fekete, homlokra hulló haj, nyaklánc a nyakában, a jégkék tekintet, menta illat, a bőrkarkötő a csuklón, a Galamb tetoválás.

Ellenben én, aki...én sem változtam igazából semmit. Csak minden nappal boldogabb vagyok a szerelmem mellett.

-Mi olyan érdekes? - vonta föl a szemöldökét Callum, mikor észrevette, hogy őt bámultam.

-Csak megtalált a nosztalgia. - néztem szét a tengerparti kis rendezvényen.

A homokra fapadlót terítettek, olyat akár egy kis színpad, így a hat asztal, és a friss házasok asztala is biztos lábakon állt, fejünk fölé pedig fehér ponyva tetőt húztak, hogy árnyékban legyünk. Csak egy szerény, szűk családi ebédet rendeztek a part egy eldugott részén, így nem voltunk sokan, pontosabban harmincketten, abból pedig tizen tettük ki Stefan meghívottait.

-Rég nem voltunk így együtt a parton, az biztos. - fogta meg az asztalon pihentetett kezem, ujjainkat összekulcsolta.

Áh, igen. Utoljára Lewis és Kim polgári esküvője után jöttünk le mind a kilencen a partra, hogy tábortűz mellett iszogassunk. Ennek már két éve. Telik az idő, mindenkinek dolgai vannak, dúl a fiatal felnőttkor.

-Nagyon szupi ez az egész parti ebéd, a mosdó viszont rohadt messze van! - huppant le Amanda a velünk szembeni helyére, a gyönyörű piros ruhájában, és kivasalt barna hajában.