Orgona és karamell illatú lány.
Menta és cigifüst szagú srác.
Melanie Heartswicz előtt sikeres jövő áll, céljai valósak, nem álmok. Megcsodál mindent, ami a természettel kapcsolatos, az olvasás nagy imádója, a szerelmet csak regények lapjairól ismer...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🌙
-Felfogtam, szemét vagyok és önző, amiért így viselkedtem Melanie Heartswicz születésnapján. Mit mondhatnék? Egy elbaszott köjök vagyok, egy elbaszott élettel. Ez a magyarázatom a kirobbanásaimra, és az elborult elmémre. Düh problémáim visszahúzódnak pár évre...
-Ez akkor sem mentség. - emelte az égbe Ed a tekintetét, hosszú fehéres-sárgás szempillái meglátszodtak.
Ő volt a legszerényebb mindünk közül, szívén hordta minden tagját a bandánknak, és azon volt, hogy minden gondot megoldjon az életünkben. Ez lehetetlen, és ezt ő is tudta, mégis itt állt a konyhapultomnak dőlve, és összefonta sovány, pulcsiba bújtatott karjait maga előtt. Természete talán abból eredt, hogy ő volt a legfiatalabb mindünk közül, mégis neki volt a legtöbb tapasztalata depresszió terén. Vagy a nővére miatt...
-Tudom, hogy dühös vagy rá, és neked is van igazad, de szegény lány nem érdemli meg ezt a szülinapján. - fordította felém szeplős arcát.
Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, annyira gyámoltalanul nézett rám. Sosem küldeném el a legjobb barátom, sosem mondanám azt, hogy törődjön a maga dolgával, túl sokat köszönhettem neki, és ha ebben leli örömét, akkor próbáljon meg mindenkit egy boldog hippivé varázsolni, én nem bánom. Ezúttal viszont érzékeny pontra tapintott, a szerelmi ügyeim legtöbbször tabuk voltak mindenki előtt.
-Pár napja még egy faszfej voltam amiért vele lógtam, mi változott azóta? - dőltem vele szemben a bárpultnak, és jót szórakozva rávigyorogtam.
Ed türelmetlenül felszisszent, és keresztbe rakta lábait. Összevont szemöldökkel vizslatott, mosolyom nem lankadt, de nem a boldogság, hanem a düh miatt, ami lüktetve kezdett szétáramlani a testemben.
-Tényleg nem tartom jó ötletnek, hogy ti ketten járjatok, de nem nézhetem minden nap tétlenül a savanyú pofád, ahogy csúszol lefele, mint... mint akkor.
Fehér arca elvörösödött, rossz szokása volt, hogy mindent kikotyogjon, amit gondolt. Jól sejtette, mondata szíven ütött, eszembe jutott amikor Amanda sírva tartott a karjaiban, mert annyira be voltam állva, hogy majdnem meghaltam. Azóta nem nyúltam droghoz, áttértem a normális cigire helyette. Tényleg lecsúsztam Amie után abban az időben, valamiért nem csodáltam mostmár, hogy miért szakított meg velem minden kapcsolatot az a lány. Elborult elmével mindent igazságtalannak és szarnak láttam, úgy hittem az egész világ kibaszott velem, holott én basztam ki mindenkivel. Anyával, Amandával, apámmal, Amievel, még a bandával is.
Megrándult az arcom, és elfordítottam a fejem, Eddel ellentétben én próbáltam visszatartani a gondolataimat, és inkább megtartottam őket magamnak. Csönd telepedett a konyhára, csak a nappaliban lévő hangfal zümmögött, jelezve hogy nem csatlakoztattunk semmilyen készüléket hozzá. Ed háta mögül besütött a nap az ablakon át, a fényben meglátszódott a sűrű füstös levegő. Jó lenne szellőztetni. Mélyet sóhajtottam, és újra a zavart fiú szemébe néztem.
