Fától az erdőt

3.

3.

Axel

"Soha nem törődöm bele harc nélkül egy visszautasításba."

Nancy egy hete kerül, mint az influenzát. Nem pontosan értem, mi ennek az oka, de kifejezetten sérti a büszkeségemet. Eddig a nők könyörögni szoktak nekem, nem pedig ignorálni engem. Volt egy megérzésem, hogy ő más, mint azok, akikkel eddig dolgom volt, na de hogy ennyire...

Nem tudok magyarázatot adni arra, miért pont őt szólítottam le azon az estén. Nem messze tőle ültem a boxban pár haverommal, amikor megakadt rajta a szemem. Nevetett valamin, de azt nem láttam, hogy kivel. Bájos volt.

Mikor újra felépillantottam, akkor már egyedül üldögélt és valami arra késztett, hogy felpattanjak a helyemről és célirányosan hozzá induljak. Egyszerűen megmozgatta a fantáziámat. Még csak észre sem vett, pedig percekig támasztottam mellette a pultot. Szelídnek és törékenynek tűnt, felhúzta az orrát, ahogy a mobilja képernyőjét bámulta, aztán a füle mögé simította szőke haját. Vajon tényleg ennyire ártatlan amilyennek tűnik, vagy csak megjátssza?

Végül magam is meglepődtem, hogy beleegyezett abba, amit felajánlottam neki. Nem szoktam kételkedni magamban és a vonzerőmben, de nem is ilyen lányokkal kezdek úgy általában. Mindenkinek elmondom, hogy nem én leszek a herceg fehér lovon, sosem hazudtam és ígértem szerelmet, de még így is mindig csalódás a vége. Nem nekem, a másik félnek. Amint azt érzem, hogy a nők máshogy kezdenek rám nézni, mert az esetek kilencven százalékában ez történik, én lelépek. És nem is megyek vissza.

Lehet, hogy gerinctelenségnek tűnik, de mindig tiszta lapokkal játszottam, én szóltam, hogy ne várjanak tőlem többet, mint amennyit adni vagyok képes. Persze, minden nő azt hiszi, hogy meg tud változtatni, de elárom ez csak hiú ábránd. Én nem változom.

Természetesen, mindennek oka van, de legyen elég annyi, hogy nem hibázok mégegyszer. Szerintem mindenki saját maga dönti el, milyen védekező mechanizmust húz magára. Nos, én nem várok el senkitől semmit, nem várom el, hogy lássák bennem a jót és én is pontosan igyekszem ugyanígy cselekedni.

Szóval Nancy Woods, pontosan olyan ártatlan volt, amilyennek tűnt. Nem tudom, hány férfi volt eddig az életében, de merem állítani, hogy a misszionárius póznál messzebbre nem mentek. Engem kimondottan felpezsdített a szelídsége és a szégyenlőssége, ennek ellenére hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Tehát élvezte. Pontosan ezért nem értem, miért nem keresett még meg...

Igyekszem nem sokat pörögni rajta, mert egyébként egy nőt sem veszek olyan komolyan, hogy az agyamba férkőzze magát, egyszerűen csak kibaszottul zavar, mert ilyen még soha nem volt. Jól beleválasztottam.

Elindulok a stúdióba, mert időpontra jönnek hozzám. Saját tetoválószalonom van, mellettem dolgozik még Daniel, régi barátom és egy ideje alkalmazottam. Egyébként grafikus végzettségem van, bármennyire is hihetetlen. Mindig szerettem rajzolni, volt érzékem hozzá, aztán amikor megcsináltattam az első tetoválásomat, tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Sok évbe telt, mire idáig eljutottam, de mostmár szép vendégkörrel rendelkezem és egyáltalán nincs okom panaszra. Nekem ez igazán nem is munka, inkább hobbi, amiből nagyon jól megélek.

Daniel varrta az egész mellkasomat, ebből tudom, igazán tehetséges. Ő még piercinget is szúr, azt én nem igazán vállalok, szóval szép összeget keres ő is havonta. Meg is érdemli.

- Mi a pálya? - lépek be az ajtón, ledobom a bőrfotelre a cuccom, majd egyből a kávéfőző fele indulok.

- Nem sok, mindjárt jön egy csaj, az utolsó simításokat végzem a rajzon - emeli fel a fejét - Remélem nem baszakodik rajta, mert már hatszor rajzoltam újra.