Fától az erdőt

24

24

Axel

"Ha átadod magad a sötétségnek, jéggé válsz, és többé nem érzel semmit. Az olvadás fájdalommal jár."

Öt és fél hónap telt el mióta Nancy elhagyta Kalifornia államot. Öt és fél hónapja nem tudok róla semmit. Öt és fél hónapja egy szót sem beszéltünk egymással.

Az első hónapban megjártam a poklot szépen csendben magamban. Mesterien el tudom rejteni az érzelmeimet, hiszen egész életem során ezt tettem, így nem tűnt fel senkinek mennyire mélyen is vagyok. Ha rákérdeztek, megvontam a vállam és közöltem, hogy túl vagyok rajta. Természetesen hazudtam. Sosem hazudok, de az érzéseimről képtelen vagyok beszélni. Gyengévé válnék mások szemében és a méltóságom elvesztése már csak a hab lett volna a tortán.

A második hónapban vagy hetente indultam el Miami-ba. Egyszer eljutottam egészen Texas államig, ami körülbelül pont félúton van California és Florida állam között. Visszafordultam. A sértettségem erősebbnek bizonyult. Én az a fajta ember vagyok, aki könnyebben felejt el végérvényesen valakit és töröl ki egy másodperc alatt az életéből, minthogy megbocsásson.

A harmadik hónapra eljutottam arra a pontra, hogy bár nem akartam őt kitörölni az emlékeimből, mégis minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem. Mintha sosem létezett volna. Mert ha három hónapig nem jött vissza, ha kibírta eddig, már talán nem is fog. Persze ez oda-vissza működik, én sem mentem utána, de ő hagyott el! Neki kellene keresnie engem és nem fordítva.

A felejtés viszont nem ment olyan könnyen, mint hittem. Hogy felejtsem el azt, aki miatt nem tudok felejteni? Ha nem keltett volna bennem érzéseket, semmi probléma nem lenne. Akkor nem éreznék fájdalmat. Azok az emberek, akik sokszor csalódtak, mert éreztek, a fájdalom hatására általában meggyőzik magunkat, hogyha nem nyílnak meg újra, ha nem szeretnek többé, akkor elkerülhetik az újabb sérüléseket. De nálam ez pont fordítva történt. Én azelőtt győztem meg magam erről, mielőtt bárkit is szerettem volna. Sosem voltak érzéseim. Másoknak a szeretet magától éretetődő. Nálam nem. Tehát most, hogy már tudom milyen felemelő érzés volt szeretni valakit, hogy győzzem meg magam arról, hogy közönyösnek lenni a jobb döntés? Az emberek azt hiszik, hogy teljesen érdektelennek és ridegnek lenni nehezebb, mint szeretni másokat. Határozottan mondhatom, hogy ez hülyeség. Szeretni a legnehezebb dolog a világon és az egyetlen, ami minden embert képes a földbetiporni. Főleg ha szeretett lényt nem kaphatjuk meg.

Tehát most, az ötödik hónapra elértem végre a teljes rezignáltság állapotát. Visszatértem a megszokott életemhez, habár kevésbé intenzíven, mint korábban. Nem fogok hűséget fogadni valakinek, akiről azt sem tudom, mit csinál nélkülem. Talán ugyanezt.

A baj csak az, hogy már nem érzek olyan elégedettséget, mint korábban. A testem reagál, de a lelkem nem. A nők, akik felélesztik a testem, nem tudnak közel férkőzni a lelkemhez, az egyetlen, aki megérinti a lelkem, az nincs itt, hogy felébressze a testem. Ez egy ördögi kör, amiből jelenleg nem látok kiutat. Mindegy hány nőt érintek, csak arra az egyre vágyom.

Ma korán zárom be a szalont, egy vendégem volt csak. Az emberek ilyenkor megrohamozzák a bevásárlóközpontokat, szinte egy lélek sincs az utcán. December 24-e van. Holnap karácsony, tutira őrültek háza van mindenhol. Én ebből szeretnék kimaradni, mert amúgy is utálom a karácsonyt.

Engem gyerekkoromban sosem töltött el izgalommal ez az ünnep, az árvaházban ugyanolyan napnak számított, mint a többi, maximum kaptunk sütit meg tisztálkodószeres csomagot és ennyi. Amikor pedig a nevelőszüleinkhez kerültünk, minden évben szenvedésként éltem meg minden egyes olyan alkalmat, amikor együtt volt a család. A karácsony is csak két nap tömény terror volt, semmi más. Ajándékot pedig sosem kaptunk. Legalábbis én nem, de ha adtak is volna, tutira közlöm, hogy dugják fel maguknak.