Fától az erdőt

7

7.

Nancy

"Vannak a léleknek sötét sikátorai, amelyeket ajánlatos nagy ívben elkerülni."

Egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni Axel Price-on. Hol a magasba emel, aztán letaszít egy szakadékról. Mellette örökös hullámvasút az élet és sosem tudom mit hoz a következő nap. Egy nap még velem alszik, de mire felébredek, már nincs mellettem. Eltűnik napokra, majd megjelenik, mintha csak előző nap beszéltünk volna, és hogy mit csinál a köztes időben, örök rejtély övezi.

Sosem kérdezem. Ajtót nyitok, ő pimasz mosolyával levesz a lábamról, megkérdezi miújság, néha főzök neki valamit, filmet nézünk, szexelünk, beszélgetünk, elalszom a karjaiban, majd reggelre eltűnik, mint a kámfor. Hetek óta játssza velem ezt a játékot, de kezdek belefáradni.

A lelkem nem tudom meddig bírja még ezt, mert azt hiszem, többet érzek iránta, mint kellene. Tagadtam, annyira nagyon nem akartam magamnak beismerni, hogy mindent elkövettem annak érdekében, hogy magamban megvessem, utáljam és százszor megfogadtam, hogy következő alkalommal kiadom az útját. Valójában nem is tudom, hogy nevezhető-e ez szerelemnek, mert csak a hiányát ismerem, a jelenlétét kevésbé. Valamit érzek, ez biztos. Amikor meglátom az ajtóm küszöbén állva, egyszerűen képtelen vagyok elküldeni, mert akarom, hogy velem legyen.

Nem kerülte el a figyelmem, hogy bármit is állít a szavaival, gyengédebb lett velem, akkor is megérint, amikor nem lenne muszáj, éjjelente a karjaiba von, simogat és apró csókokat hint az arcomra. Ez a gyengédség az, amire mindig is vágytam, ez az, amivel érzéseket keltett bennem. Fogalmam sincs, ő mit érez vagy gondol erről, bátorságom nem volt megkérdezni, mert féltem, hogy újra rideggé válik, de valamit biztos kiváltottam belőle, ha képes ilyen megnyilvánulásokra. Nem élem bele magam abba, hogy talán megkedvelt vagy esetleg több... de valaminek történnie kellett. Valamiért menekül. Valamiért nem keres napokig, de aztán újra megjelenik.

Ennek ellenére semmit sem tudtam meg róla, egyáltalán semmit. Hiába kerülünk lépésről-lépésre egyre közelebb egymáshoz, idegen maradt. Nem tudok róla az égvilágon semmit. Ezzel párhuzamosan Dylan-hez egyre szorosabb kapcsolat fűz. Nem szerelmi a részemről, inkább baráti, de az biztos, hogy egy hullámhosszon vagyunk kommunikációs szinten, érzelmi szinten és mindenhogyan. Csak úgy berobbant az életembe és benne is maradt. Nem beszélek vele Axel-ról, pedig tisztában van vele, mi folyik köztünk, mégsem hozza szóba. Éppen vele találkozom most is, de eldöntöttem, hogy kérdezgetni fogok a múltjukról, mert már nem bírom a sötétben tapogatózást.

Axel újfent nem jelentkezett két napja, ígyhát elfogadtam Dylan meghívását a vidámparkba. Még csak nem rég költözött az arizonai Phoenixből ide, Kalifornia államba. Tudta, hogy Axel itt él Los Angelesben, szóval felkereste, mert új impulzusokra volt szüksége, mert hát L.A. nem csak az angyalok városa, hanem a lehetőségeké is. Igazi kocka, bár ez kívűlről nem látszik rajta. Programtervező informatikus szakot végzett az egyetemen, végül szoftverfejlesztő lett belőle. Most adott be egy csomó pályázatot különböző vállalatokhoz.

- Itt vagyok - hallom meg a hangját a mobilomon keresztül, miután elhúzom a zöld gombot.

- Egy perc!

- Az nálad tíz - nevet fel - Akkor beugrom kávéért addig.

Vigyorogva bontom a vonalat, vicces, hogy már ennyire ismer. Valóban még csak most kapkodom magamra a ruháimat, de legalább azt előre kikeszítettem. Egy pillangó mintás, lenge nyári ruhát húzok fel, meg egy lapos talpú szandált. Rohadt meleg van odakint. Mire leszaladok a lépcsőn, Dylan már az autónak dőlve vár a két kávéval.