Fától az erdőt

4

4.

Nancy

"Oly hatalmas bennem a csend, hogy akár halott is lehetnék."

Pihegve bámultam a fehérre mázolt plafont. A testem teljesen elernyedt, úgy érzem talán mozdulni sem bírok. Axel órák óta nem hagyott egy percet sem pihenni, amit nem mondanám, hogy bánok, mert azt hiszem végigjártam a gyönyör összes feneketlen bugyrát.

Azt mondta, gyönyörű vagyok. Soha senki nem mondta ezt ennyire őszintén és ilyen mély vággyal. Jason nem az a fajta ember volt, aki bókol, néha-néha megjegyezte ugyan, hogy csinos vagyok, de ennyiben ki is merült a dícsérgetés úgy fél évre.

A szavai megtették a hátását, meg talán azaz egy pohár bor, mert sikerült jobban elengednem magam. Az ösztöneimre próbáltam hallgatni és nem a megfelelési kényszeremre. Édes semmiségeket suttogott a fülembe, amitől elvesztettem az eszem és megjött a bátorságom. Tudta, miket kell ahhoz mondania, hogy feloldódjak, így a végén már önszántamból kerekedtem rajta felül. Az emlékbe belepirulok. Mintha egy teljesen más ember lennék most és úgy tíz perce.

Sajnos nem csak én, hanem ő is. Amennyire gyengéd volt velem nem sokkal ezelőtt, most annyira hideg és távolságtartó. Nem tudom, hogy lehetséges az, hogy az előbb még simogatott, ölelt és apró csókokat hintett a nyakamra, ezzel szemben most egy ujjal sem ér hozzám, bőrünk sem súrolja egymást, pedig mellettem fekszik. Mintha már jelentéktelen lennék számára, pedig több órán át fontos voltam.

- Mi a listád első pontja? - szólal meg hirtelen le sem véve a tekintetét a mennyezetről. Nagyon kíváncsi lennék mi jár a fejében, de kétlem, hogy valaha is megtudom.

- Tessék? - fordulok felé, mégha ő nem is. Karját a feje alatt vezeti át, ezzel kitámaszva azt, így kirajzolódik a bicepsze. Másik kezével a táviranyítóval játszik, habár nem kapcsolta be a TV-t.

- A bátorság listád pontjai, amit meg akarsz tenni. Mi az első? - még mindig nem fordul felém, így én is elfordulok tőle.

Elgondolkozom ezen. Annyi mindent tudnék mondani, de félek, hogy számára nevetségesnek tűnhet.

- Hát... - vacilálok - Talán levágatnám a hajam. - felnevet - Ne nevess ki, utálom a változást. Ez igenis nagy lépés, öt éve ilyen a hajam!

- Oké, sajnálom - nem nevet már, de a szája szélén ott bújkál a mosoly - Akkor foglalj időpontot a fodrászodhoz most.

- Éjfél van.

- Na és?

- Mi van, ha nem is áll majd jól a vállig érő haj? - fordulok felé kétségbeesetten - Igen, biztos, hogy ez rossz ötlet. Kerekebb lenne az arcom és ha behullámosodna akkor lehet úgy néznék ki, mint pumukli. Meg aztán akkor hiába vettem olyan sok hajcsatot... - hirtelen felémfordul, zöld szemei egyből belémfojtják a szót.

- Ugyanolyan szép leszel rövid hajjal is - jelenti ki, majd vissza is fordul. A szívem persze zakatol, az istenit! - Kérj időpontot. Ne keress kifogásokat, ha nem tetszik, úgyis visszanő.

Aprót sóhajtok, magamra csavarom a takarót és elindulok a táskámért. Mikor visszaérek, Axel ugyanabban pózban fekszik, de most engem bámul, tekintetével követi a lépteimet egészen addig, ameddig vissza nem ülök az ágyba, hátamat a támlának támasztva. Kikeresem a fodrászomat messengeren, sűrűn elnézést kérek a késői zavarásért és megkérdezem, mikor lenne szabad időpontja. Lezárom a telefonom és arra gondolok, hogy talán majd lemondom.