Fától az erdőt

8

8.

Nancy

"Tudsz szeretni talán egy évig, egy hónapig, egy napig vagy csak egy óráig. És abban az órában el is hiszem, hogy valóban szeretsz, olyan őszintén, mint bárki más. De ha letelik az óra, nem szeretsz tovább. Szeretsz egy másikat, aztán egy másikat. A szerelmed igen nagylelkű, de rendkívül fájdalmas."

A vasárnap olyan szenvedéssel telt, hogy megfogadtam, soha többet nem iszom. Hánytál már másnaposan? Nem? Ajánlom, hogy soha ne igyál annyit, hogy ez megtörténhessen veled. Kegyetlen. Axel-al való vitám után azt hiszem a kelleténél jobban elvetettem a súlykot, detox részegre ittam magam. Nem emlékszem, hogy jutottam haza, arra sem, mennyire viselkedtem kínosan, arra meg főleg nem, hogy mondtam-e valami olyat vagy tettem-e, amit szégyellnem kellene. Teljes képszakadás.

Feltételezem, hogy Becca vagy Dylan ráncigált haza, vagy együttes erővel, habár halvány emlékfoszlányaim vannak arról, hogy a férfi is elég bizonytalanul mozgott már a táncparketten, valószínűleg neki is megártott az alkohol. Aztán az is beugrik, hogy egy pillanatban Axel kiráncigál a tömegből és hevesen gesztikulál, én pedig mintha kiabálnék, de csak egy villanás az egész, fogalmam sincs, mit mondott vagy én mit mondtam. Magát a szituációt sem értem.

Annyira rosszul voltam, hogy még a telefonomért sem mentem ki az előszobába, pedig hallottam, hogy folyamatosan csörög. Este nyolckor bírtam kikászálódni az ágyból, egészen addig küzdöttem a túlélésért a takaróba csavarva magam. Valaki egy üveg vizet és kettö aszpirint tett az éjjeliszekrényemre, sikerült tőle aludni egy keveset és estére a fejfájásom is tompult.

Célirányosan a mobilomért indulok, miután összeszedem magam. Össze akarom rakni az este képkockáit. Rengeteg nem fogadott hívásom van Becca-tól és Dylan-től. Persze, amit legelőször lehúzok az Axel üzenete.
"Rendben vagy? - ennyit írt csak, de ellenállok a kísértésnek, hogy megnyissam. Először a barátnőmet hívom.

- Na végre! - csattan fel - Azt hittem meghaltál baszod!

- A halál völgyében jártam, az tuti - sóhajtok fel - Te jól vagy?

- Persze, nekem semmi bajom. Mégis mi volt ez, Nancy?

- Kifejtenéd? Az emlékeim egy csöppet homályosak - dörzsölöm meg az arcom.

- Az meghiszem! - horkan fel - Egyszercsak kinyitott nálad a szelep, húzóra ittad sorban a piákat. Figyelmeztettelek, hogy sok lesz, de egy vállrándítással lerendezted. Tudod, én nem vagyok képmutató, hogy arról magyarázzak neked, hogy mi a rossz, de könyörgöm, Nancy! - sipákol és tudom, hogy most következik a nagyon kellemetlen rész - Simán táncoltál mindenféle idiótával, aki megkörnyékezett, az se zavart, ha a seggedbe markolnak, egy csaj majdnem bevert neked egyet, ha nem állok közétek, mert a pasijához dörgölted magad, szegény Dylan se nagyon tudott segíteni, mert úgy leitattad, hogy szerintem más univerzumba keveredett. Csak szólok, hogy arra sem kellett bíztatni, hogy az asztalon táncolj. Szóval összegezve, úgy viselkedtél, mint egy ribanc.

- Te jó isten... - nyöszörgök keservesen - Remélem hamar leszedtél arról az átkozott asztalról. - nyögöm, mert hirtelen más nem is jut eszembe. Ez nagyon-nagyon gáz és egyáltalán nem én vagyok.

- Nekem nem kellett - komorodik el a hangja - Azt megtette Axel.

- Mi?

- Én is ezt kérdezem. Mi történt? - hallom, hogy cigire gyújt közben - Mert ezt megelőzően Dylan-t úgy megráncigálta, hogy azt hittem, ott helyben kinyírja. Valami olyasmit magyarázott, hogy figyelnie kellett volna rád. Én meg azt sem tudtam, mit mondjak, miért ütötted így ki magad.