Fától az erdőt

16

16.

Nancy

"Ha az ördöggel táncolsz, az ördög a régi marad, téged formál a képére."

Nem kapok levegőt. Ez az első gondolatom, amikor valamelyest tudatomra ébredek. Először azt hiszem, csak álmodok, de rá kell jönnöm, ahogy kinyitom a szemem és a beszűrődő fény miatt éles nyilalást érzek a fejemben, hogy nagyon is ébren vagyok.

A torkomhoz kapok és megértem, mi az oka, hogy nem jut elegendő oxigén a tüdőmbe. Egy tetovált kar, ami olyan szorosan húz magához a nyakamnál és a hasamnál fogva, mintha kigyó tekeredett volna rám és össze akarna roppantani. Próbálok lazítani az ölelésén, de ahogy elhúzom a karját, ösztönszerűen rántja vissza.

- Axel - ficánkolok, de alig bírok mozdulni. Hogy van benne ennyi erő úgy, hogy közben alszik? - Axel! - simitok végig a karján.

- Hm?

- Megfojtasz. - feszítem le a nyakamról a karját.

- Úgyis öngyilkos-jelöltet játszol mostanában, nem mindegy? - morogja.

Lazít a szorításán, de nem enged el. Kicsit szégyellem magam a tegnap miatt, ezért nem akadok fent a gúnyoros megjegyzésén, mert végtére is igaza van. Idiótaságot csináltam, de akármilyen abszurd is, büszke vagyok magamra, hogy volt hozzá merszem. Magamtól tettem olyat, ami totálisan a komfortzónámon kívűl esik. Oké részeg voltam, de akkoris számít valamit, nem?

- Oké, túlléphetnénk rajta? - mondom kelletlenül.

- Majdnem agyvérzést kaptam, de persze, felejtsük el - hangja cinikus, majdnem felnevetek.

- Tényleg? Akkor beszéljünk már arról is, ami ezt az egész helyzetet előidezte! - pördülök meg a karjaiban. Mostmár csak pár centi választja el az arcunkat. Nem sokszor találtam őt magam mellett reggelente, így még mindig olyan újszerűnek hat a félkómás tekintete, kesze-kusza haja, ami a szemébe lóg, az, ahogy megnyalja a száját, mert szomjas, rekedtes hangja, amitől szószerint pezsegni kezd a vér az ereimben. Résnyire nyitja a szemeit, fintorog, mert zavarja a fény, a beszűrődő napsütéstől a szeme színe világoszöldnek hat.

- Aki ezt előidezte, úgy hívják, hogy Rebecca - dörzsöli meg az arcát - Ha kell inkább leülöm azt a húsz évet, de itt sorvadjak el, ha nem gyilkolom meg!

- Ne akard már minden elbaszott cselekedetedet Beccára fogni! Ezt nem veszem be. - húzódok el tőle, de nemes egyszerűséggel visszaránt magához. Az orrom szószerint koppan a mellkasán. - Ez fájt, te állat!

- Egyre jobban tetszik az új Nancy - vigyorodik el - káromkodsz, szétszedsz az ágyban és mint kiderült, rohadt eszelős is vagy. - téved az egyik keze a lábam közé. Most veszem észre, hogy nincs is rajtam bugyi. - Bejön.

- Örülök, de nem bújhatsz ki a magyarázat alól, csak mert itt bókolgatsz nekem a magad módján. - húzódok el tőle újra, pimaszul pillant rám a szempillái alól, ajka féloldalas mosolyra húzódik. A szívem kihagy egy ütemet. - Egyébként nekem is bejön a nagyképű, arrogáns és lekezelő stílusod, bármilyen abszurd is. - Ő legalább mindig önmaga. Nagyon szeretnék én is olyan lenni, mint ő, kíváncsi vagyok milyen lehet nem letagadni saját magad.

- Nem tudom eldönteni, hogy most dícsérsz-e vagy sértegetsz. - húzza végig a nyelve hegyét a nyakamon.

- Igazából mindkettő - sóhajtok fel, amikor már a mellbimbómat csókolja. - Axel! Magyarázatot!

- Igazi ünneprontó vagy - csettint a nyelvével egyet. Még ez is lázba hoz. Bármit tesz, minden mozdulata katatón állapotba taszít. Esküszöm, már arra gondolok, hogy akkor is vele maradnék, ha kiderülne, ő az oka mindennek, ami történt. Egyszerűen képtelen vagyok kiirtani a szívemből, vágyom rá, minden porcikám őt kívánja és akkora köztünk az elektromosság, hogy még a holtak is újraélednének körülöttünk.