Halálos ítélet

Chapter 10

NINETTE

conversione
fordulat

Már rég átléptük Olaszország határát. Félúton járunk Lyon és Palermo között. Pontosan Rómánál és Nicola itt is tervezett megszállni. Engem éjfél körül elnyomott az álom, akkor még Diego vezetett. Később Nicola viszont a vezetőoldali ülésről nyúl hátra, finoman kelteget, szóval gondolom cseréltek.

- Ébredj, Nina - dörzsöli meg a karomat. - Nem sokára aludhatsz tovább.

- Hány óra van? - mormolom és hunyorogva próbálom kinyitni a szememet.

- Hajnal 5 - mosolyodik el, majd Diego kezébe dobja a kocsikulcsot, aki már az autó mellett várakozik. - Gyere.

Nagynehezen feltápászkodom, de azt sem tudom hirtelen ki vagyok. Nekem reggelente általában minimum fél órára van szükségem, hogy magamhoz térjek.

Nicola felrántja a hátsóajtót, a mosolya még mindig a szája sarkában pihen. Rajta miért nem látszik a fáradtság halvány szikrája sem? Napok óta szinte nem is aludt. Rámvillantja egyenes, fehér fogsorát.

- Jössz, szépségem, vagy segítsek? - dönti kissé oldalra a fejét.

- Vigyél fel - nyöszörgöm, de én igazából nem gondolom ezt komolyan. Csak pár percre lett volna még szükségem. Ám Nicola komolyan veszi a kérésemet. Bemászik, a derekam köré fonja a karjait, majd lazán előreránt és a vállára dob. - Te állat, én csak vicceltem!

- Bármit megteszek, amit kérsz - nevet fel.

- Tegyél le!

- Ezt mondjuk pont nem, de ezenkívűl - emel le a válláról és végül a combom alá nyúl. Kénytelen vagyok a nyakába kapaszkodni. Egészen közelről bámulok az arcába. Édeskés, de férfias illata megcsapja az orromat. Pont olyan, mint ő maga. Vicces és édes, de közben erős és férfias.

- Egy barom vagy - jelentem ki.

- Az biztos - biccent egyet, de az arca nem azt a huncutságot tükrözi, mint általában. Szelíden mosolyog rám.

- Kiverted az álmot a szememből - hajtom a vállára a homlokom. - Mostmár tuti nem fogok tudni aludni.

- Nem muszáj - kuncog fel. - Csinálhatunk mást is - vált át pajzán hangnemre, mire meglegyintem a tarkóját. - Már megint rosszra gondolsz, én mondjuk filmnézésre céloztam.

- Ja, persze - csettintek egyet a nyelvemmel. - Neked aludnod kell, fáradt vagy, tiszta karikásak a szemeid.

- 78 óra a rekordom - érzem a lehelletét a nyakamon. - Még a közelében sem vagyunk.

Letesz a bejárat előtt, Diego szélesre tárja előttünk a szálloda ajtaját. Nem éppen egy luxus szálloda, amit természetesen nem kifogásolok, csak az életvitelükből kifolyólag azt hittem, biztosan valami omniózus helyre fogunk érkezni.

Nicola olaszul beszél a recepcióssal, készpénzben fizet, egy ponton elkéri tőlem a személyimet, majd átnyújtja a hölgynek, aki felírja az adatokat. Diego-nak odadobja a 113-as szoba kulcsát, miénk a 114-es.

A liftben ezután megbeszélik, hogy délután ötkor indulunk tovább. A melák testőrünk is elég nyúzottnak tűnik, biztos vagyok benne, hogy addig fel sem kel. A két szoba egymással szemben van, mi jobbra fordulunk, ő balra. Előtte még Nicola kezébe nyom egy kisebb táskát.

A szoba átlagos, mint egy háromcsillagos szállodától várható. Plazmatévé, komód, szekrény, egyszerű fa bútorok és egy jókora franciaágy. Fürdő jobbra.