Epilógus

3.2K 162 35
                                    

E P I L Ó G U S

NINO

- Kijössz, szivi?

Nina bedugja a fejét az irodám ajtaján, mire önkéntelenül is elmosolyodok.

- Gyere ide előbb te! - tolom el magam az asztaltól.

Végigkövetem a csípője ringását egészen az ajtótól addig, ameddig az ölembe nem mászik. Nem hiszem, hogy valaha megunnám ezt a látványt. Átkarolja a tarkómat, én pedig azonnal az ajkaira tapadok.

- Nem maradhatnánk inkább? - mormolom a szájába. Szorosan a húzom magamhoz a derekánál átölelve, miközben már haladok lefelé a nyakán. Felsóhajt, amiből tudom, hogy legszívesebben ő is letépné inkább rólam a ruhát.

- Nem leheeet - válaszolja elnyújtva. - Megígérted, de a szavamat adom, hogy este kárpótollak az erőfeszítéseidért.

Másfél éve mindenért kárpótol a jelenléte.

- Még szép - mosolyodok el, majd egy gyors puszit nyomok a szájára, mielőtt feltápászkodnék a fotelból vele együtt.

Összekulcsolom az ujjainkat. Így vágunk át a nappalin és a teraszon egészen a hátsó kertig, ahol már az asztal megterítve vár mindenféle olaszos kajával.

Sosem voltam híve a családi összeröffenéseknek, általában mindig kivágtam magam azzal, hogy halaszthatatlan dolgom akadt és nagy ívben elkerültem az ilyen alkalmakat. De az idei év más.

Most éppen Luca születésnapját ünnepeljük. Dög meleg van így augusztus végén, ez egészen szeptember végéig nem is fog változni. Igyekeztem lazábbra venni a dolgot, ezért csak egy egyszerű pólót és egy térdig erő nadrágot vettem fel.

Az asztal felé pillantok, Lina éppen Inessa után rohan, akire csak egy pillanatig nem figyelt, de máris megpattant. Luca gesztikulálva a kezeivel Diegóval diskurál valamiről, a melák egyetértően bólogat. Nicola meg felröhög valamin, miközben Rea poharához koccintja a sajátját.

Túl sokat iszik mostanában, de nincs pofám kioktatni. Azóta sem beszéltük meg normálisan a dolgokat és sosem mondta ki végül, hogy nem megy el többet. Egyszerűen csak itt maradt. Marad, ameddig jónak látja. Szépen lassan visszatáncolt a hétköznapjainkba, mi pedig úgy viselkedünk, mintha nem is lett volna egy év szünet. Annyi a különbség, hogy nem él velünk egy fedél alatt, inkább a másik lakásba költözött egyedül. Néha még mindig meg tudnám fojtani, mert folyamatosan szívózik velem, de elnézem. Jobb vele, mint nélküle.

Viszont nem vagyok benne biztos, hogy tényleg túllépett-e már az egészen. Az öcsém egy igazi hamiskártyás. Simán megvezet. De mindenkinek jobb, ha nem boncolgatjuk a témát. 

Leülök az egyik székre, Nina pedig a jobb oldalamra. Jobb szeretem, amikor az ölemben ül, de jelenleg nehézkes lenne úgy az evés. Sosem voltam valami ragaszkodó típus, de legszívesebben a nap minden percét úgy tölteném, hogy a teste az enyémhez simul. Vonz, mint a mágnes. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor valakinek a szemébe nézel és az egész világ megváltozik. Hogy ez az, amire egész életedben vártál és fogalmad sincs, hogy élhettél eddig nélküle. Én mindennap ezt érzem Ninával kapcsolatban. Szerintem fel sem fogja, mennyire odavagyok érte.

A késői ebéd jó hangulatban telik, bevallom egészen jól érzem magam. Nicola és Lina a hangulatfelelős, még Diego is majdnem visszaköpi a tésztát egy-egy megszólalásnál annyira röhög. Pedig ez komolyan nem jellemző.

Diego és Rea nem várják meg a desszertet, mert tudják, ma még dolgozni is kéne. Kis idő múlva ritmusos cipőkopogás hallatszik. A feljáró felől közeledik.

Halálos ítéletWhere stories live. Discover now