Halálos ítélet

Chapter 12

NINETTE

ferite strappate
felszakított sebek

- Hogy... hogy érted ezt? - makogok. Azt hiszem sokkot kaptam.

Lina felsóhajt. Nem akaródzik neki a múltról beszélni. Nos, ha ilyen dolgok történtek, meg is értem, de nem hagyhat kétségek között. Tudnom kell mi történt. Amikor látja rajtam, hogy nem fogok tágítani, fájdalmas képet vág.

- Ez egy nagyon hosszú történet, de megpróbálom röviden összefoglalni - kezd bele. - Az apánk kegyetlen ember volt, mint azt már tudod. Amit apa elvett tőlünk, anyánk igyekezett pótolni. Szeretet adott nekünk, minden erejével azon volt, hogy ne válhassunk olyan kegyetlen emberekké, amilyet Carlo akart belőlünk faragni.

- Ez pedig apátoknak nem tetszett - bólintok.

- Cseppet sem - biccent. - De nem ez okozta a halálát. Mert bár Nino húzta meg a ravaszt azon az estén, apám parancsára tette meg.

- Lelövette vele a saját anyját? - kapom a szám elé a kezem. - Mi a fasz?

- Nem tudom feltűnt-e már, de nem igazán hasonlítok a testvéreimre - jelenti ki és hagyja, hogy végigpásztázam őt. A haja bár sötét, de mégsem annyira, mint a fiúké. Szeme kék helyett sötétbarna, bőre kreolosabb, nem napbarnított. Nicola és Nino fehérebb bőrű és látszik rajtuk, hogy csak lebarnultak a napon. Eddig nem szúrt szemet, de most hogy mondja... - Anya megcsalta apát és teherbeesett. Sokáig sikerült eltitkolnia, hogy nem az ő gyereke vagyok, de ahogy egyre idősebb lettem, apámnak szembetűnt, hogy egy kicsit sem hasonlítok sem rá, sem a testvéreimre. Azért hívom őt apának, mert a vérszerintit nem ismerem és egészen 9 éves koromig én sem voltam vele tisztában, hogy nem Carlo az.

- Ne mondd, hogy addig nem tűnt fel neki - értetlenkedem.

- Feltűnt - bólint. - De anya tagadott. Tudta mi lesz, ha bevallja az igazat. Viszont annyira már nem félt, hogy ne folytassa a viszonyt a másik férfival. Nem tudta abbahagyni, azt hiszem szerette őt, de nem mert apám ellen fellépni. Nem merte elhagyni - nagy levegőt vesz. - Anya lebukott, apám őrjöngött. Természetesen nem hagyhatta bűntetlenül és a legaljasabb tervet eszelte ki. Meg akarta büntetni anyánkat, előttünk pedig példát akart statuálni, hogy mi történik, ha átverjük vagy eláruljuk őt. Sorba állított minket anyánkkal szemben és hosszasan magyarázott arról, miért nem éri meg feltétlen bizalmat szavazni bárkinek is, miért nem éri meg szeretni és miért nem éri meg elgyengülni akár egy pillanatra is. Aztán Nino kezébe adta a fegyvert.

- Atyaúristen... - rázom meg a fejem.

- Azt mondta neki, ha ezt képes megtenni, bármire képes lesz, mint a klán vezetője - Lina a távolba mered, mintha újra lejátszódna benne az egész jelenet. - Azt mondta, ha nem képes meghúzni a ravaszt és kizárni az érzelmeit, akkor nem való Capo-nak. Rámutatott anyámra és azt mondta, hogy ez a nő elárulta a családunkat és aki ezt megteszi, annak meg kell halnia. Nincs bocsánat. Ha nem teszi meg, neki sem lesz. Próbára tette a bátyámat.

- Ez szörnyű - temetem az arcomat a kezeimbe. Csak a szemem látszik ki. Lina érzelemmentes arcát figyelem. Azt hiszem próbálja úgy elmesélni, mintha ott sem lett volna. Valahol nagyon mélyen eltemette magában ezeket az emlékeket.

- Nino akkor rápillantott Nicolára, aki némán könyörgött neki, hogy ne tegye meg. Én sírtam, de még a könnyeim mögül is láttam, ahogy az idősebbik bátyám a kisebbikre néz. Tudta, ha ő nem teszi meg, Nicola-nak kell majd, de ő nem lesz rá képes. És ha mégis, belehal a bűntudatba. Nem a saját életét féltette, amikor meghúzta a ravaszt. Hanem a miénket - egy kósza könnycsepp végigfolyik az arcán, de hamar letörli. - Mi zokogtunk, de Nino csak állt ott megsemmisülve, miközben anyám összecsuklott testére bámult. Akkor láttam utoljára rajta bármiféle emberi érzelmet, ami szeretetből jött. Sírt. De nem úgy, mint mi, hanem rezzenéstelen arccal, némán folytak a könnyei. Ekkor apám megszorította a vállát és azt mondta: Első szabály: soha ne kötődj valakihez annyira, hogy fájjon az elvesztése.