Halálos ítélet

Chapter 13

NINO

rabbia e colpa
harag és bűntudat

Egyetlen dolgot kértem Nicolatól. Egyetlen egyet. Ha Lorenzo megjelenik, bújtassa el Ninát. Bárhova, akárhova, csak ne tudja meg, hogy velünk van. Erre mit csinál? Természetesen homlokegyenest az ellenkezőjét.

Az még csak a hab a tortán, hogy a menyasszonyaként mutatta be. Hát rendesen érzem, hogy elvisz az agyvérzés.

Amikor belépek a bejárati ajtón, - amit terveim szerint egyébként még 4 napig nem kellett volna átlépnem - egyből megpillantom Nina-t és Nicolát. Békésen kávézgatnak Lorenzoval. Kézenfogva.

Mellettük Liliana zavartan pillant felém. Igen, hugi, én is össze vagyok zavarodva, nem csak te. Összezavar, hogy már attól gyomorsavam keletkezik, hogy azt látom, hogy a bőrük összeér.

A távolmaradásom azt a célt szolgálta volna, hogy kiirtsak magamból mindent, ami Ninához köthető. A szexi hangját, a nevetését, a nagy zöld szemeit, amik megbabonáznak, a bőre bársonyosságát és a sikolyait, amikor felettem, alattam vagy rajtam van. Azt hittem jól haladok a dologgal. Mostanáig. Nem haladtam egy rohadt centit sem.

- Enrico! - pattan fel Lorenzo. - Végre! Örülök, hogy látlak!

Én már kevésbé.

- Szintúgy - fogok vele kezet, de természetesen az öröm halvány szikrája sem látszik az arcomon. Azt hiszi egyébként, hogy ez csak azért van, mert amúgy sem látszik rajtam semmilyen érzelem. Hát nem.

- Most tudtam meg, hogy az öcsédnek bekötötték a fejét, el tudod ezt hinni? - mondja nyájasan, de ez a színjátszás csak addig fog tartani, ameddig nem maradunk négyszemközt.

- Nem igazán - felelem szárazon.

Nina úgy pillant felém, mintha bocsánatot kérne szavak nélkül. Nicola persze vigyorog, mint a tejbetök. Nyilván. Tetszik neki Nina, az első percben levettem és ez a kialakult helyzet az ő malmára hajtja a vizet.

Egyébként kurva kívancsi lennék, hogy milyen hazugsággal etették be Lorenzot. Mert biztos, hogy nem az igazat mondták el, hiszen a keresztapánk már rég a fejét vette volna Ninának. Ezért nem lett volna szabad, hogy találkozzanak.

- Nem sok időm van, beszélhetnénk négyszemközt? - mosolyog rám, de tudom, hogy most jön csak az igazán kemény menet. Természetesen nekem kell elsimítanom valahogy ezt a szart, amibe Nicola kevert minket.

- Igen - mutatok a kezemmel az irodám fele. - Csak utánad.

Lorenzo megindul, én lemaradok és igyekszem kibaszott dühös pillantással végigmérni az öcsémet. Feltartja a két kezét, szemeit meresztgeti, jelezve, hogy ő aztán nem tehet semmiről. 99%-ban ezt szokta mondani. A maradék 1% az, mikor tényleg nem tehet róla.

Lorenzo elhelyezkedik a fotelban, én leülök vele szemben. Meggyújtok egy szál cigit, megkínálom őt is. Elfogadja.

- Mi a véleményed erről az egészről? - na itt is vagyunk.

- Nincs kifogásom a lány ellen - szívok nagyot a cigiből. - Természetesen lenyomoztattam, nem tűnik ránk veszélyesnek.

De. Rám és a lelkibékémre - ha van olyanom - nagyon is veszélyes.

- Nem tudom, Enrico - csóválja a fejét. Utálom, ha a rendes nevemen hívnak. Apámra emlékeztet. Az egész lénye kiköpött apám. Talán azért, mert testvérek. - Nem tetszik ez nekem. Őszintén meglep, hogy ebbe beleegyeztél - Nem egyeztem bele! - Hiszen a módja, ahogyan találkoztak nekem furcsa. Neked nem?