Halálos ítélet

Chapter 14

NINETTE

vita e morte
élet és halál

- Leszel a tanúm? - fordul Nicola a báttyához.

Ritka, ha hárman egy légtérben tartózkodunk, de éppen úgy esett, hogy egyszerre támadt kedvünk ebédelni, miközben én a laptopot bújom.

Két hét telt el Lorenzo látogatása óta és rendesen felpörögtek az események. Felvettek az egyetemre, már el is kezdődött és jelenleg is az tananyagot bámulom a képernyőn, csak éppen egy kukkot sem értek belőle. Nicola fordít én pedig leírom angolul. Remek lesz, ha az esküvőig legalább alapszinten nem leszek képes elsajátítani a nyelvet. Sok időm márpedig nincs. Október 18.án kelünk egybe, most szeptember 15.-e van.

- Nem - jelenti ki habozás nélkül Nino.

A helyzet vele az eddigieknél is rosszabb. Egyáltalán nincs köztünk kommunikáció, de már nem csak ő kerül el engem, hanem kölcsönösen. A baj csak az, hogy még most is megemeli a pulzusomat, pedig két székkel arrébb foglalt helyet.

- Ne csináld, baszki - csattan fel Nicola. - A bátyám vagy! - huppan le mellém a székre, és gyorsan a szövegre sandít, amit felé mutatok, lefordítja majd újra Nino felé fordul. - Csak alá kell írnod az anyakönyvi kivonatot, miért olyan nagy kérés.

- Kérd meg Lilianát - vonja meg a vállát érdektelenül.

- A húgom Nina tanúja lesz - sóhajt fel.

- Akkor Diegot.

Rápillantok. Igazából én sem értem, mi benne ez a hatalmas dac, amikor előzetesen jelét sem adta, hogy problémája lenne a dologgal. Sőt! Ha engem valami annyira nagyon kiakaszt, biztos nem tudom magamban tartani a haragomat. Ninonak egészen jól megy, tehát feltételezem nem nagyon rengette meg a lelkivilágát a dolog.

A jeges szemei az enyémbe fúródnak. Nicola hangja elhalványul mellettem, miközben magyaráz. Mindig ez történik, ha véletlenül hosszabb ideig bámuljuk egymást egy másodpercnél. Megszűnik a tér és az idő. A fejemben totális üresség keletkezik és csak a markáns álla ívére, telt ajkaira és arcának tökeletes szimmetriájára vagyok képes koncentrálni. Egy pillanatra az ajkai elválnak egymástól, mélyen beszívja a levegőt. Beugrik a kép, amikor azok az ajkak a nyakamba fúródtak a vágytól nyögve. Ráharapok a szám belsejére. Kisvártatva megrázom a fejem.

- Én is megtenném érted - hallom meg újra a leendő férjem hangját, mocorogni kezdek a széken, hogy leplezzem a zavaromat. - Habár nyilván neked soha nem lesz esküvőd, mert egy érzelmi sivatag vagy és nem létezik a világon olyan nő, aki elviselne, de ha megkérnél, én örömmel elfogadnám. Szóval lenne benned annyi, hogy ezegyszer nem viselkedsz egy pöcsként? - A fejem még mindig lángol, igyekszem a hajammal eltakarni. - Minden rendben? - fordul felém Nicola.

- Leszek a tanúd - szólal meg Nino, mire az öccse azonnal visszafordul felé hatalmas vigyorral. Nem azért tette, mert akarta. Azért, hogy ne buktassam le saját magam. Azt hiszem, ez volt eddig a legönzetlenebb dolog, amit értem tett. - Mikor is lesz?

- Ennyire figyelsz rám - horkan fel Nicola. - Október 18.

- Miért pont akkor? - cseveg tovább, habár szerintem csak kényszerből. Amint látja, hogy a bőröm felveszi az eredeti színét, valószínűleg fogja magát és faképnél hagy minket.

- Mert akkor van Nina eredeti szülinapja - mosolyodik el Nicola. - Én leszek az ajandék - röhögi el magát.

- Ki hogy nézi - prüszköl fel válaszul. - Én inkább büntetést mondanék.