Halálos ítélet

Chapter 35

NINO

l'altra faccia del diavolo
az ördög másik arca

Néha elgondolkozom, hogy egy perc leforgása alatt megváltozhat egy élet. Egy átkozott perc elég, hogy egy átlagos vasárnap valakinek élete legrosszabb napja legyen. Elég egy perc, egy másodperc, egy szó, egy elhibázott döntés, egy mozdulat vagy egy átgondolatlan cselekedet. Egyetlen egy mozzanat, és mint kártyavár burul össze minden.

Ninából egy szót sem bírtam kihúzni, ezért csak követtem őt a sürgősségire, ahol Rea megosztotta velem, amit tud. Még így sem tiszta a kép, mert ő már csak akkor érkezett, amikor a tragédia megtörtént. Az azt megelőző eseménysorozatról fogalma sincs.

Nicola alig élt, amikor betolták a műtőbe. Ennek már 47 perce és azóta semmi hír. A húgom mit sem sejt az egészről, de bizonyára furcsállja, miért nem vagyunk ott vele. Luca tudja, hogy Nicola az életéért küzd éppen, de a lelkére kötöttem, hogy Linának még ne szóljon erről. Hadd ússzon a boldogságban, ameddig megteheti. Ez élete legboldogabb napja. Legalábbis annak kéne lennie. Még nincs szívem elrontani az idillt.

Élet és halál.

Pont ugyanazon a napon. Néha az élet nagyobb drámai fordulatot produkál, mint egy fantáziaregény.

Nem tudom, mi történt az öcsémmel, nem tudom, hogy jutottak el idáig és azt sem tudom, hogy Nicola hibát követett-e el vagy sem. Nem tudom, hogy lehetséges, hogy ő fekszik a műtőasztalon, amikor eddig a legmeredekebb akcióit is egy karcolással megúszta. Talán elhagyta a szerencséje.

Teljesen mindegy, mert bármi is legyen az ok-okozat, semmit sem számít. Az számít, hogy életben maradjon. Linának igaza volt, csak mondjuk, hogy kinyírjuk egymást. Sosem tennénk meg. Csak dühből, haragból és régi sérelmeink miatt mondjuk ezt. De most, amikor tényleg a halál torkából kell őt visszahozni, csakis azt szeretném, hogy éljen. Már az sem érdekel, milyen életet él, nem érdekel, hogy kivel, nem érdekel, hogy mennyi rossz döntés sorozata vezetett idáig. Csak azt akarom, hogy Nicola szíve dobogjon és vegyen egy hatalmas levegőt, hogy én se érezzem azt, hogy megfulladok.

Kikészít a várakozás és a tehetetlenség. Nem tudok egy helyben ülni. Cselekednem kell, elsimítani a dolgokat, hazamenni és felmérni a helyzetet. Gondolkoznom kell, egyszerűen nem béníthat le a félelem. El kell terelnem a gondolataimat arról, hogy a testvérem lehet, hogy ma meghal.

Felpattanok, miközben Ninára sandítok. A vér rászáradt a kezeire, a mellkasára és az arcára. Felpuffadt szemeivel mereven előre bámul, már nem sír. Olyan, mintha katatón állapotba került volna, szerintem nem is érzékeli a külvilágot. Egy szó sem hagyta el a száját azóta, mióta a nyakamba csimpaszkodott két emelettel feljebb. Sem akkor, sem azóta.

Haza kell vinnem lefürdetni és valami meleg ruhát adni rá, hiszen reszket. Nem tudom, hogy a félelem-e az oka, vagy az, hogy fázik, de így nem maradhat.

- Beszéltem Diegóval, intézi az otthoni dolgokat - pillant rám Rea, miközben bontja a hívást. - Úgy tűnik Savio a saras.

Lehunyom a szemem egy percre, miközben elmormolok egy hosszú káromkodást fejben. Abból is látszik, mennyire szétcsúsztam, hogy nem én magam intézem ezeket a dolgokat, hanem Rea cselekszik helyettem. Ez persze megnyugtató, hiszen pontosan tudják mi a dolguk nélkülem is. De ez így nem maradhat. Haza kell mennem! Ki kell találnom egy hihető mesét, mi a fasz történt ma délután, mert biztos vagyok benne, hogy Nadia a nyakunkra fog járni emiatt és talán a zsaruk is kihallgatnak. Csak úgy nem szerzel lőtt sebet.

Elképeszt a tény, hogy Ninának volt annyi lélekjelenléte, hogy nem mentőt hívott. Mert a mentővel együtt jöttek volna a rendőrök is, ha tudomást szereznek a sérülés milyenségéről. Az pedig hatalmas rizikófaktor lett volna számunkra abban a helyzetben.