Chapter 23

2.8K 129 11
                                    

NINETTE

senso di colpa
bűntudat

Jókedvűen pakolok be a mosogatógépbe, a fülemben bömböl a zene. Halkan dúdolom a dallamot, miközben kiveszek egy dobozos üdítőt a hűtőből.

A dolgok remekül alakulnak. Lina kicsattan a boldogságtól, a pocakja kerekedik. Alig várom, hogy babaruhákat vásarolhassunk végre. Nem rég tudtuk meg, hogy kislány lesz. Luca Oliveri szimpatikus férfi, kedves és szelíd. Hasonló lelkületű, mint Lina. Összepasszolnak.

A nappalok és az éjszakák felcserélődtek Nicola mellett. Rettentő fáradtnak kellene éreznem magam, hiszen volt vagy hajnal 4 mikor beestünk az ágyba, hajnal 5, mire elaludtunk, most pedig délelőtt 10 óra van. Ez pedig lassacskán mindennapos, mégsem vagyok kimerült. Az adrenalin és Nicola pozitív személyisége feltölt, tele vagyok energiával. A férfi a személyes drogommá vált, folyamatosan mozgásban tart. 180 fokos fordulatot vettek körülöttem a dolgok és én nagyon élvezem. Szabadnak érzem magam, mindennap azt a percet várom, hogy Nicola belépjen az ajtón.

Nem csak ezért. Az ágyban is tökéletesen egymásra hangolódtunk, a szex ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint Nicola maga. Hol vad és heves, hol gyengéd és érzelmes.

Nagyot pördülök, közben a telefonomon zeneszámot váltok, de nekiütközök valaminek, így az üdítő kicsúszik a kezeim közül. Lehajolok érte, de már egy kéz nyújtja felém. Nino éppen akkor állna fel, amikor én leguggolok érte. A kék szemei belefúrodnak az enyémbe. Szóval minden tökéletes, ameddig ő nincs a közelemben. Mert ezek a pillanatok azok, amikor mindent megkérdőjelezek, amiben valaha is biztos voltam.

Kihúzom az egyik fülest.

- Kösz - veszem el tőle az üdítőt, de mivel szénsavas, úgy döntök várok egy kicsit és a csap fölött nyitom ki.

Nino nem válaszol, csak csendben feltépi a hűtőt, ahonnan tejet vesz elő, közben bekapcsolja a kávéfőzőt.

A helyzet eléggé kínos. Én a mosogató felett görnyedek, Nino mindkét tenyerével a pulton támaszkodik. Több, mint egy hónapja nem tartózkodtunk ketten egy légtérben. Sőt, arra sem emlékszem, hogy köszöntünk volna a másiknak, ha véletlenül elsétáltunk egymás mellett.

- Fáradtnak tűnsz - nyögöm ki az első mondatot, ami az eszembejut, de legszívesebben visszaszívnám abban a pillanatban. Idióta!!

- Szerencsére rólad épp az ellenkezője mondható el - futtatja rajtam végig a szemeit, majd visszafordul a kávéfőzőhöz. A lekezelő hangja azonnal megemeli a pulzusomat. Nincs még egy ember a világon, aki márcsak egyetlen hanglejtesével is ki tud hozni a sodromból.

- Jól van, csak kedves akartam lenni, de úgy látszik te nem igen ismered ezt a tulajdonságot - mormogom magam elé, miközben az üdítő tetejét kocogtatom a körmeimmel. Népi hiedelmek szerint ettől nem fog kifutni a felrázódott szénsav.

- Nem vagyok híve a kényszeres bájcsevelynek, én kérek elnézést - hevesen nyomkodni kezdi a gombot, ami időközben zöldre váltott.

- Te semmilyen normális kommunikációnak nem vagy híve - vetem oda félvállról.

- Na, ne mondd! - pördül oldalra hirtelen. - Nem én rohanok el idegbeteg módjára, amikor normális kommunikációt szeretnének velem lebonyolítani - fonja össze a karjait.

- Ja, mert mindig ez a vége! - csapok két oldalt a combjaimra. - Összeveszünk!

- Igen, mert az agyamra mész!

- Te meg felidegesítesz! - csapom az üdítőt a mosogató széléhez.

- Neked dühkezelési problémáid vannak, az egyszer biztos! - prüszköl fel.

Halálos ítéletWhere stories live. Discover now