Olimposz Hősei fanfiction

8.Nico

Figyelem: erőszak és szexuális bántalmazás

      Másnap reggel Hazellel korán keltünk, mert Will rávett, hogy reggeli előtt fussak öt kilómétert, mert szerinte egészséges, a hugom meg úgy döntött, elkísér. Be kell vallanom a hajnali órákban való össze-vissza rohangálás nem is olyan rossz. A levegő friss és senki nem zavar, emellett kiválló stresslevezető módszer, mióta elkezdtem (természetesen eleinte nem öt kilóméterrel) sokkal nyugodtabb vagyok, már csak minden hetedik embert akarok kinyirni, ami elég nagy haladásnak számít.
    Hazel mellett kocogva élveztem a csendet. Néha beszélgettünk, vagy játékból lödöstük egymást (mondjuk egyszer majdnem belelökött a tóba, mentségére legyen szólva, véletlenül).         
    Amikor végeztünk a kiszabott távval, pihenés képp lefeküdtünk a harmatos fűbe.
-Még áll a jövőheti dupla randi? - kérdezte.
-Aha, de még mindig nem tudom, hogy vettetek rá - ráncoltam a szemöldököm.
-Mindkettőnket szeretsz.
-Jogos - éreztem hogy elpirosodik az arcom.
   A tábor lassan éledezni kezdett, a reggelit jelző kürt hangja szelte át a levegőt.
-Már ennyi az idő? - lepődtem meg.
-Úgy tünik, gyere éhen halok - Hazel felsegített a földről és elindultunk a pavilonba.
     A Hádész asztalhoz ülve vártuk, hogy mindenki megérkezzen. Amint ez megtörtént az erdei nimfák kihordták az ételeket. Kezembe vettem a poharam és azon gondolkodtam, mit akarok inni.
-Narancslé - döntöttem el végül. A mágikus serleg lassan megtelt a gyümölcslével.
-Jó reggelt Nico, Hazel - borzolta össze a hajam valaki hátulról. Nem kellett megfordulnom ahoz hogy rájöjjek ki.
-Neked is Percy.
Megint valaki oldalról arcon puszilt.
-Sunshine - fordítottam el a fejem.
-Death boy, Hazel - Will nyomott egy csókot az arcomra, majd tovább ment.
     A pavilonban néhányan mosolyogva, néhányan undorodva és voltak akik dühösen nézték végig a jelenetet. A dühös és undor csopor nagyrészt az Aphrodité lányokból állt, de igazából csak azért mert Will.... nos Will. Helyes, okos, gondoskodó. Ötletük sincs miért van velem. Néha nekem sincs.
      Miután szedtünk kaját felálltunk az asztaltól, hogy áldozatot mutassunk be. Útközben összefutottunk Emmával.
-Szia Törpe! - köszöntem.
-Nicooooo! - ölelt át szorosan.
    Emma Árész tizennégy éves lánya. Vagyis... ő azt mondja tizennégy, de külsőre inkább tűnik tizenkettőnek, belsőre meg... közelebb van az öthöz. Eleinte nem akartuk elhinni, hogy a háború istene az apja ennek a tündéri gyereknek, de hiába aprótermetű, aranyos és legbelül öt éves, ha kell simán szétrugja a segged. Még a nyár utolsó hetében találtam rá, egy sikátorban üldögélt mikor két empausza rá támadt. Egyiket én, a másikat ő ölte meg.

     ,,-Hagyátok őt! - kiáltottam a két szörnyetegre. - A saját súlycsoportotokkal kezdjetek ki!
    Mind a kettő rám vetette magát, erősek voltak. Amikor sikerült leszurnom az egyiket, egy ijedt hang ütötte meg a fülem:
-Vigyázz!
   Amikor megfordultam a másik empausza mögöttem épp meg akart ölni. Mielőtt bármit is csinálhattam volna a szörny felnyögött és aranyporrá vált. A lánnyal találtam szembe magam. A kezében egy Mennyei Bronz tőrrel állt a döbbentségtől és félelemtől lefagyva.
-Köszönöm - néztem le rá, alig ért fel a vállamig. - Azt hol szerezted?
   Még mindig sokkosan, a tört a karkötőjéhez érintette. A fegyver összezsugorodott és most egy medálként lógott az ékszerről, azon kívül még volt ott pár tárgy, csak nem tudtam rendesen megnézni.
-Nem loptam! - jelentette ki félve. - Egyik nap mikor felkeltem a csuklómon volt. Esküszöm!
-Nyugi, hiszek neked - hajoltam le, hogy egy vonalban legyünk. A lány két lépést hátrált.
-Nem akarlak bántani - még egy lépés hátra. Mi rosszat mondtam? - Tényleg! Segíteni akarok. Láttál már furcs dolgokat? Olyanokat mint ez a két lány volt? - egy biccentés, fél lépés hátra. Nem nézett a szemembe. - Ne félj! - letérdeltem. - Én olyan vagyok mint te.
-Árva, hajléktalan? - kérdezte.
-Sokáig azt hittem, de elmentem egy helyre ahol lett egy családom, téged is elszeretnélek vinni oda! Ott biztonságban leszel! - még két lépés, de beleütközött egy konténerbe, tovább nem mehetett, ez egy zsákutca. - Mint mondtam olyan vagy mint én. Velem kell jönnöd! Ott megtanítanak, hogyan védd meg magad az olyanok ellen mint az előbbi duo - lehajtotta a fejét, remegett a félelemtől. Tőlem félt. - Nézz rám, kérlek - óvatosan felemelte a fejét. - Bízhatsz bennem, segíteni akarok, de a döntés rajtad áll, eljössz velem? - felényujtottam az egyik kezem. Láttam, hogy vacilál, próbál hinni nekem, de nehezére esik. - Azt említettem, hogy az a hely egy tábor? Sok veled egykorú gyerek, meleg étel, kényelmes ágy, folyóvíz, egy tó, tábortűz, pillecukor és még lovak is vannak! - a lány elindult felém, majd lassan, a tenyerembe zárta félelemtől remegő kezét. - Hogy hívnak? - nincs válasz. - Én Nico vagyok.
-Emma - mondta halkan.
-Nagyon szép neved van! Éhes vagy Emma? - bólintott. Hiába fogta a kezem megtartotta a kellő távolságot kettőnk között, feszengett és még mindig nagyon félt. - Szereted a Happy Meal-t?
-Még sosem ettem - válaszolta.
-Nos ezt a szentségtörést elnézem neked és azonnal orvosoljuk - halkan kuncogott egyet.
-Megkérdezhetem hány éves vagy, Emma?
-Tizen.... Öhm... négy? - felelte határozatlanul és enyhe félelemmel a hangjában. Mintha rákiabáltam volna amiért nem tudja a választ. Ha jobban belegondolok... akkor valószínűleg sokan ezt tették vele.
-Sokkal fiatalabbnak néztelek.
-Nem te vagy az első - suttogta.
     A mekibe lépve szinte azonnal kiszurtam a pasim szőke fürtjeit. Oda tolakodtunk az asztalához a tömegben. Sunshine azonnal felpattant és egy apró puszit nyomott a számra, majd érdeklődve nézett a kezemet szorgató gyerekre. A lány láthatóan nem szerette ha ilyen közel vannak hozzá az emberek.
-Will ő itt Emma, Emma ő Will a barátom - a törpe csodálkozva bámult ránk.
-Ti együtt jártok? - kíváncsiskodott.
-Igen - mondtuk egyszerre, mire egy hatalmas mosoly terült szét az arcán.
-Cukik vagytok együtt - hajtotta le a fejét.
-Bírom a kiscsajt - szólt Will. - Mit szeretnél enni Emma? Bármit kérszetsz - a lány érdeklődve nézte az előtte lévő tabletet, de nem tudta hogyan kell használni. Odanyultam, hogy megmutassam neki, ám a hírtelen mozdulatomra összerezzent és elhúzódott tőlem. Lassan a képernyőhöz értem és elkezdtem pörgetni az étlapot.
Még szerencse, hogy ez egy zárt hálózat, a tévékkel meg az ilyen nem komonikációra szolgáló tárgyakkal, vagy azokkal amik nem csatlakoznak a nethez nincs baj, azok nem vonzzák a szörnyeket. Az Aphroditések meg is őrülnének ha nem tudnák beszárítani a hajukat. Emma óvatosan átvette tőlem az irányítást, majd azonnal választott is.
-Ezt kérem! - mutatott egy sajtburgerre és nagy krumplira.
-Azt is megtudtuk hogy kitűnő ízlése van - biccentettem. - Kérsz hozzá majonézt vagy ketchupot?
-Öhm.... azt sem ettem még soha - merev testartása és az hogy karjaival átölelte magát azt sugalta, hogy kellemetlenül érzi magát. De nem tudtam eldönteni azért mert nem tud dolgokat vagy valami másért.
-Akkor majd most, veszünk mindkettőt - jelentette ki Will.
-Nem kell, ne költsetek rám feleslegesen, megvagyok nélküle és alig ismerjük egymást - néha olyan mint egy öt éves aztán hírtelen átvált felnőttre.
-Aranyos vagy, de ragaszkodom hozzá - mondtam. Nem vitatkozott. Will elment a rendelésért valószínűleg egy óra múlva meg is jön. Gondoltam megpróbálom kideríteni ki a lány isteni szülője.
-Tudod hol vannak a szüleid? - ezt csak a rend kedvéért kérdeztem meg és mert ha megmondja, hogy az anyjával vagy az apjával élt az leszűkíti a lehetséges opciókat, de nem számítok igenleges válaszra.
-Amióta az eszemet tudom az utcán élek - sejtettem. - Még olvasni se tudok, a szendvicset is csak azért választottam mert egyszer egy hölgy olyat hozott nekem és felismertem a képről - szégyenkezett.
-Ez nem baj - kezdtem azonnal - a táborban ahova viszünk megtanítanak. Lesz egy csomó király program.
-Például?
-Lovaglás, íjászat, kardozás.... - ezeket hallva felcsillant a szeme.
-Tényleg?
-Igen, de tanítanak mást is. Amik inkább elméleti tananyagok - húztam el a számat.
-Nem baj - mondta vigyorogva. Lehet Athéné lánya?
    Eközben Will megérkezett a kajával. Emma két perc alatt befalta a burgerét a krumpli felével együtt.
-Lassabban Törpe! - szóltam rá. - A szószokat meg sem kóstoltad még.
    A lány mosolyogva kibontotta a majonézt, de amint az első falatott is lenyelte a mártogatott krumpliból az arcáról lehervadt a mosoly és a szája elé kapott. Hírtelen felpattant a helyéről és a tömegen áttörve futott a mosdók felé. Willel a női wc előtt értük utol, de már bement.
-Emma! - kiáltottam, nyilt az ajtó és egy idősebb hölgy nézett ki rajta.
-A kislány aki az előbb ide beszaladt magukhoz tartozik?
-Igen hölgyem, csak úgy elrohant - mondta Will aggodalommal az arcán. - Van valami baja?
-Épp kiadja a gyomra tartalmát, szegénykém. Mit evett? - kérdezte a néni.
-A majonéz után lett rosszul - válaszoltam.
-Igen mondták már, hogy lehet romlot - vakargatta a tarkóját a nő. - Nem ő az első aki rosszul lett.
     Emmát végül az idős hölgy kisérte ki a mosdóból.
-Jól van aranyom, legközelebb ellenőrizd, hogy romlott-e az étel amit megeszel!
-Rendben hölgyem, úgy lesz - mosolyog a nénire Emma.
-Köszönjük - néztünk a nőre hálásan, majd elköszöntünk és indultunk a táborba. A mekiből kifelé menet még elcsíptem két dolgozó beszélgetését:
-Igen mindet kidobtam ami romlott volt egy órája. Nem adtunk el többet, mint azt a kettőt, még szerencse, hogy az idős hölgy meg a két tini nem értékeltek le, kell az évvégi bónusz - úgy tűnik nem volt olyan alapos mint gondolta.
     Hívtunk egy taxit, Emma ült bal oldalt, Will középen én meg jobb oldalt. A lány olyan messzire húzódott tőlünk amennyire csak tudott. Mióta kijött a mosdóból mégjobban bezárkózott, feszengett és félt, került mindennemű érintkezést másokkal. Furcsa viselkedése a soförnek is feltünt.
-Kislány! Ismered ezt a két fiút? - kérdezte. Gondolom nem nyújtottam valami bizalom gerjesztő látványt és a pali nem nézte jó szemmel a visszapillantóból, hogy Will a vállamra hajtotta egyszer a fejét.
-Persze, Nico a bátyám - jelentette ki habozás nélkül Emma. Rám nézett és láttam a tekintetében, hogy valóban megkedvelt, ahogy mi is őt, a testvérségnél még nem járunk de ki tudja. Még dolgoznunk kell a bizalmon de majd idővel az is rendbe jön."
    Miután megérkeztünk a táborba Emmát szinte azonnal elismerték. Kijelenthetem, hogy ő a legértelmesebb abban bungalóban, persze amikor nincs itt Frank. Már sokkal jobban viseli az emberek közelségét, de néha látszik rajta, hogy még mindig zavarja valami. Egyszer rajta kaptam, hogy az erdő szélén egy fa tövében sirdogál. Mikor odamentem megkérdezni mi baja három méterrel arrébb mászott, majd elrohant. Azóta se mondta el,  mi bántja.