Olimposz Hősei fanfiction

27.Reyna

Nos...vicces sztori ami azt illeti. Hehe. Elfelejtettem a jelszavamat, utána meg frissítenem kellett a wattpadot mert mint kiderült egy éve nem csináltam és a rendszer beszart, szóval az elmúlt pár napban nem igen tudtam dolgozni.
De itt a rész.
Bocsessz, Hesztia❤️

-Öhm.... Üdv? - hallottam egy félénk hangot mögülem, mire meglepettségemben hátrafordultam, kis híjás lekaszabolva egy fiú fejét.
-Bocs - mondtam azonnal, ahogy végigmértem őt. Világosbarna már-már szőkés haja kócosan keretezte félénk arcát. Zöld szeme idegesen csillogott, ám próbálta összeszedni magát, nem sok sikerrel. Mágus ruhákba öltözött, világoskék vászon pizsamába, aminek az ujját letépték. Világos bőrét több helyen is hieroglifák díszítették és vagy öt centivel alacsonyabb volt nálam. Egész helyes srácnak tűnt.
-Az én hibám - nevetett a tarkóját vakarva. - Igazán megtanulhattam volna már hogy nem osonunk éles tárgyakkal hadonászó nők mögé. Vagy tompa tárgyakkal hadonászók mögé. Úgy alapból nők mögé.
-Valóban - helyeseltem szárazon. A diákjaimnak intettem, hogy folytassák a gyakorlatot amit bemutattam. - Szóval....
-Szóval.... - nézett felettébb zavartan aztán megrázta a fejét. - Én jöttem ide hozzád. Tényleg. Nos... Julien vagyok. Mágus - intett maga mögé. Követve a kezét az Aréna bejáratára vezettem tekintetem ahol meg is láttam a barátaimat, Carter, Ziát, Sadiet és Waltot, akik mellett pár számomra ismeretlen gyerek állt.... egy csapat pingvinnel? - A pingvineket ignoráld. Félix szentül hiszi hogy minden problémára ők a válaszok - magyarázta a fiú, Julien, látva zavarodottságom.
-Reyna - viszonoztam a bemutatkozást.
-Tudom, a barátaid említették, rögtön az előtt hogy elkezdték találgatni hány perc alatt fogsz felnyársalni.
    Kijelentésére akaratlanul is felnevettem, minek köszönhetően a srác önbizalma is visszatért.
   Valamennyire.
-Nos - köszörülte meg a torkát. - Arra gondoltam, hogy esetleg lenne-e kedved.... eljönni velem valahová?
    A kérdése annyira ledöbbentett, hogy kis híján elejtettem a kardom.
-Te - kezdtem sokat pislogva - most randira hívtál?
-Igen - vágta rá, aztán ijedtem megpróbálta kijavítani magát. - Nem! De? Talán? Kérlek ne szúrj le?
   Egy pár percig biztosan bámultam rá.
   Sosem volt nagy szerencsém a fiúkkal. Nagyon nem is lenne időm egy párkapcsolatra a sok teendőm mellett, ám ez a srác képes volt idejönni hozzám, miközben láthatóan be volt tojva, hogy elhívjon randira.
   Hosszas habozásomat válasznak véve azonban Julien lassan visszatáncolt.
-Tudod mit, felejtsd el! - kérte kellemetlenül, láthatóan szégyenkezve. - Hülyeség volt megpróbálnom. Sajnálom hogy az idődet pocsékoltam.
   Már épp indult volna el, amikor utána szóltam.
-Miért?
-Tessék? - fordult vissza.
-Miért akarsz elhívni? - kérdeztem kimérten. - Tán szépnek tartasz?
-Gyönyörűnek - vágta  rá, majd a tarkóját megvakarva hozzá tette: - Emellett van egy megmagyarázhatatlan vonzódásom olyan lányokhoz akik álmukban is képesek lennének szétrúgni a seggem.
A válaszára elmosolyodtam.
-Rendben Julien. Szívesen elmegyek veled valahová - mondtam felemelt állal.
-Tényleg? - kérdezte döbbenten. - Mármint... remek! Megadjam a számom vagy....
-A félvérek nem használhatnak telefonokat - tájékoztattam. - Vonzzák a szörnyeket.
-Valóban? - emelte meg egyik szemöldökét, majd elpirult zavarában. - Nem tudtam.
-Ugyan - legyintettem. - Tudod mi az az Írisz-üzenet?

oOo

Fél órával Aurora színvallása után az Étkező Pavilonban ültünk és békésen vacsoráztunk.
Ro mindenképpen a mágusokkal akart ülni, egyik oldalán Carterrel, másikon Ziával és láthatólag nagyon erőlködött azon, hogy kibékítse a kettőt, nagyjából semmi sikerrel. A fiú hajthatatlan volt, amit százszázalékosan megértek.
Holott Ziának minden oka megvolt kiborulnia, hisz ismertem Rot, tudom milyen közvetlen tud lenni az emberekkel, különösen a fiúkkal, és Carter sosem adott neki rendes magyarázatot, a srác legjobb barátja haldoklott. A kettőjük köteléke szorosabb volt mint bárkié akit eddig láttam.
-Percy, miért vagy oda ennyire a kék kajáért? - kérdezte Aurora a semmiből, erre pedig az egész étkezőpavilon érdeklődve fordult a fiú irányába.
Poszeidon fiának tele volt a szája kék húsgombócos spagettivel.
~Honnan a fenébe szerzett ez kék húsgombócos spagettit? ~ gondoltam magamban.
Percy hatalmasat nyelve (amibe egy átlagember belefulladt volna, na de amennyit ez a gyerek zabál) így felelt:
-A volt nevelőapám egy seggfej volt - kezdte. - Egyszer azt mondta anyámnak kék ételek nem léteznek. Anya pedig azután minden alkalmat kihasznált hogy kék ételeket csináljon.
-Néha elgondolkodom kitől örökölted a pimaszságod, anyádtól vagy apádtól - nézett rá érdeklődve Kheiron.
-Tényleg amúgy Gabebel mi történt? - kérdezte Annabeth.
-Sosem mondtam? - illetődött meg Percy. Válaszként csak egy fejrázást kapott. - Nos anyám kővé változtatta őt és az egész részeges, tiszteletlen, erőszakos, undorító pókertársaságát, Medúza levágott fejével, amit én vágtam le az első küldetésemen, majd eladta a szobrot, a pénzből pedig fizette a következő tandíjamat és bérelt egy jobb lakást.
Mondatát befejezve gond nélkül evett tovább, nem törődve az étkezőben eluralkodott síri csenddel és a több száz döbbent szempárral ami ráirányult.
Én voltam az első aki feleszmélt a sokkból.
-Percy, édesanyád az egyetlen istennő akinek valaha is hűséget fogadnék - mondtam határozottan. A fiú elnevette magát, majd bólintott.
   Ro is elégedetnek tűnt, talán egy kicsit szomorúnak is hogy már késő lenne neki találkozni az asszonnyal.