Olimposz Hősei fanfiction

16.Piper

  Köszönöm a 3000 megtekintést! Igyekszem összeszedni magam, de három könyvet viszek egyszerre, ez sokkal megterhelőbb mint gondoltam. Főleg, hogy hamarosan kész vagyok a Fordításaim című könyvemmel (I am so creative), azzal is rengeteg dolgom van, de ha minden jól megy pár hét múlva kirakhatom az első részt: Ptolemaiosz koronája. Mégegyszer köszönöm ezt a sok megtekintést (3000 váááááá).
Puszi, Hesztia❤️

      Edzés után Jacknek és Wyattnek első dolga volt odajönni hozzám, hogy gratuláljanak:
-Bocs, hogy beszóltunk a teremben - jegyezte meg mellékesen Jack. - Egy kicsit....
-Szexista volt? - húztam fel fél szemöldököm, mire mind a ketten elszégyelték magukat. - Fátylat rá - sóhajtottam.
-Tényleg? - lepődött meg Wyatt.
-Megszoktam, hogy sok mindent nem néznek ki belőlem - rántottam meg a vállam. - Ha mindegyiken felhúznám magam csak magamat tenném tönkre.
-Hú ez - kereste a szavakat Jack - rendes tőled.
-Na húzzatok el mielőtt elsírjátok magatokat - beszólásomra mindketten röhögésben törtek ki.
    Wyatt vigyorogva nézett a hátam mögé.
-Jó fej a barátnőd Grace - mondta, ebben a pillanatban Jason ismerős illata csapta meg az orrom. Frissen zuhanyzott barátom mellém lépve átkarolt és homlokon csókolt.
-Tudom - felelte, majd felém fordult. - Mennünk kell, a többiek már várnak.
-Rendben - motyogtam. - Sziasztok, fiúk. Hétfőn találkozunk.
    Vidáman válltunk el egymástól és indultunk haza.

      Másnap reggel izgalomtól remegő térdekkel keltem. Hajnal volt, még alig pirkadt. A repülőnk három óra múlva indul a New York-i  repűlőtérről. Hosszú út lesz, de nem emiatt izgulok. Az Ég Urának fiával nem hiszem, hogy valami bántódásom eshetne egy repülőn, bár amilyen a mi szerencsénk, valószínűleg pont akkor akarják, majd elfoglalni a gépet a terroristák, de lehet egyszerűen csak szörnyek törnek az életünkre. Ki tudja?
    Szerencsére kellemesen csalódtam, épségben odaértünk (lehet azért mert Jason végig az apjához imádkozott, hogy még véletlenül se legyen baj). A reptérről kiérve azonban legszivesebben visszamentem volna az első géppel ami New Yorkba indul.
-Mi az? - kérdezte Jason.
-Apa limuzint küldött értünk - morogtam az orrom alatt teljesen elképedve. Jason odakapta a fejét a parkolóban álló egyetlen limuzinra és feszengve nézte az előtte állő fekete öltönyös férfit aki egy ,,McLean & Grace" feliratú táblát tartott a kezében.
-Oh - jött zavarba.
-Megmondtam neki, hogy eszébe se jussanak az ilyen húzások - lehajtottam a fejem és egyszerűen nem bírtam felnézni. Nem akartam, hogy a férfi észre vegyen mert azonnal felismertem apám magánsofőrjét, aki a táblával csak a mi figyelmünket akarta felkelteni.
-Csak azt akarja, hogy épségben odaérj. Biztosra akarta venni, hogy ne essen bajod - próbálkozott a pasim.
-Olyan kínos - húztam össze magam.
-Ha akarod gyorsan fogunk egy taxit mielőtt....
-Késő, észre vett - néztem Rogerre aki szinte már előttünk állt, annyira sietett.
-McLean kisasszony, az apja már nagyon várja - köszöntött és azonnal a csomagjainkért nyúlt, de Jason megelőzte.
-Hagyja csak, majd én viszem. Üdvözlöm, Jason vagyok - nyújtotta a kezét.
-Roger - kezet ráztak majd Roger elismerően felém biccentett. Szép fogás kislány. - üzente a mosolya. Az én fejem azonnal vörös lett.
-Hogy van a férje? - kérdeztem kedvesen.
-Harry? Otthon vigyáz a lányunkra, Autumnra - mosolygott rám, míg a kocsihoz sétáltunk.
-Hány éves mostmár? Kettő és fél?
-Két éves, nyolc hónapos, egy hetes és három és fél napos - pontosított, mire felkuncogtam.
-Aranyos, hogy így tudja - jegyezte meg Jason.
-Ha majd lesz gyereked megérted - mondta, majd elkomorodott. - Ez nem célzás akart lenni - nézett fenyegetően a pasimra akinek a feje tiszta vörös lett.
-Roger! - kiáltottam zavaromban.
-Csak tisztáztam a dolgokat - tette fel a kezét védekezően. A cókmókunk két kisebb sportáskából állt (ezért sem hagyta Jason, hogy Roger vigye, milyen lenne az már?), mivel én haza megyek nekem ott van egy csomó váltás ruhám, így csak néhány elengethetetlen holmint hoztam mint például a tőrömet, amiről fogalmam sincs, hogyan jutott át gond nélkül a reptér biztonsági rencerén. Na igen, Katopris pengéjében az óriások ellen folytatott háború óta nem jelentek meg ilyesztő képek a jövőről amit tulajdon képpen egyáltalán nem bántam.
     Beültünk a kocsiba (miközben az egész parkoló minket figyelt) és Roger felhúzta a sofőr és utas közti válaszfalat, hogy nyugottan beszélgethessünk. Nem mintha nem hallotta volna a legkisebb zajt is, de mindegy, annyira zavarban voltam a korábbi megjegyzés miatt, hogy rá sem tudtam nézni Jasonre. Arról a témáról még nem beszéltünk, mert ő nem erőltette, én pedig még nem álltam készen egy ekkora lépésre. Ahogy egy pillantást vetettem rá, észre vettem ő sincs teljesen magánál.
     A kínos csend miatt az egész kocsiút több órányinak tűnt. Viszont a lényeg, hogy épségben odaértünk. Épphogy megérkeztünk egy kecses női alak lebegett elénk.
-Mellie? - akadtam ki. - Neked még szabadságon lenne a helyed!
-Óóó nem tudtad? - kérdezte megdöbbenve. - Mr. McLean megengedte, hogy Chuck ideköltözzön hozzám Gleesonnal.
-De tegnap még az edző... - kezdte zavartan Jason a csomagjainkkal a kezében.
-Csak vasárnap tud jönni. - magyarázta.
-Értem - mondtam. Bevallom eléggé meglepett a hír, viszont hamar túlléptem rajta. Ez igenis apámámra vallott. Ő már csak ilyen.
-Piper! - hallottam a hangját a kapu irányából. Odakaptam a fejem és megláttam ahogy egy kis szatyorral a kezében felém kezdett el rohanni. Valószínűleg vásárolni volt, de nem igazán értettem miért ő ment el és miért nem küldött el valakit. Jelen pillanatban azonban nem tudtam ezzel foglalkozni. Ledobtam a válltáskámat a földre és a karjaiba vetettem magam. A nyakába furtam a fejem, ő bedig jó szorosan átölelte a derekam és megpörgetett a levegőben.
-Kicsim - tolt el magától. - Milyen rég nem láttalak - könnyes szeme boldogan villant. - Nézzenek oda kész nő lettél.
-Jaj, apu - pirultam el.
-Komolyan mondom - kuncogott. - Magasabb és izmosabb lettél. Az arcod előkelőbb lett. A kisugárzásod sokkal magabiztosabb. A hercegnőm királynővé érett.
    Dicsérő szavai megmelengették a szívemet.
    Én is alaposan szemügyre vettem az apámat és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy semmit sem változott. Annak is kifejezetten örültem, hogy eltűntek róla a fogságban töltött idők nyomai. Kialudtnak tűnt, szeme alatt már nem húzódtak fekete karikák. Örülök, hogy semmire sem emlékszik abból ami történt, bár pontosan magam sem tudom mit tettek vele, mivel kinozták és ez jobb is így.
-Ő bizonyára Jason - szakított kis apám hangja a gondolkodásból. A fiúm mellém lépett és kezet nyújtott.
-Igen, Uram. Jason Grace vagyok. Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem, Piper rengeteg jót mesélt magáról.
-Remélem csak azt - nevetett apa miközben kezet rázott a pasimmal. - Piper rólad is sokat áradozott. Hallom sikeresen bekerültél az iskolátok amerikai foci csapatába. Gratulálok.
-Köszönöm, Mr. McLean - vakarta meg zavartan a tarkóját Jason és vetett rám egy hitetlenkedő pillantást.
    Oké, előfordulhat, hogy tegnap örömömben felhívtam aput és mindent elmeséltem neki. Jó volt hallani a büszkeséget a hangjában mikor megtudta, hogy segédedző lettem.
-Annyi félelmem van csak, hogy a lánya esetleg kipécéz, majd magának - nevetett Jason. Észre sem vettem, hogy ezek ketten az elmélkedésem közben tovább beszélgettek.
-Nyugalom egészen addig amíg nem felejted el a fontosabb dátumokat és még néhány apróságot nem lesz baj - veregette meg apa a vállát. - Jut is eszembe! - csapta magát fejbe. - Tudom kicsit elkéstem, de csak most készült el. - magyarázta közben átnyújtotta nekem a kicsi fekete szatyrott amit eddig a kezében szorongatott. - Boldog születésnapot, Piper, utólag.
-Apa, tudod, hogy nem kellett volna - jöttem zavarba, mert már évek óta mondogattam neki, hogy nem kell nekem ajándék. Jasontől is csak egy vacsorát fogadtam el, mert annyit dolgozott, hogy megszervezze nekem. De egyszerűen nem szeretek ajándékot kapni, ez csak egy nap, ugyanolyan mint a többi nem kell különlegesnek lennie csak mert akkor születtem.
-De tizenhat lettél! - kérte ki magának apa. - Így ildomos. Ez egy különleges szám. Bontsd ki! - kérte pitiző szemekkel.
    Mielőtt megtettem volna amire kért jó szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm, apu. Szeretlek.
-Én is, Pipes - suttogta a fülembe.
     A szatyorban egy fekete doboz volt. Levéve a tetejét elált a lélegzetem. Egy ezüst karperec volt. Semmi túlzó dísz, csak pár medál ékesítette. A legnagyobbra a következő feliratot vésték cizellált betűkkel: My daughter, my love. Nem volt feltünő, nekem mégis emiatt tetszett.
-Apa, ez gyönyörű - könnyeztem be, majd megpróbáltam felvenni. Jason segítség képpen elvette a dobozt, apa pedig felhúzta a karperecet a jobb csuklómra. - Imádom.
-Szép ékszer egy tündöklően gyönyörű ifjú hölgynek, aki bárkinek behúz, ha az tiszteletlen vele - mutatott az ezüst boksz kesztyűkre amik a feliratos medál mellett lógtak. Nevetve öleltem mégjobban magamhoz. - Gyertek ebédeljünk - invitált be minket.
     Mellievel és a kis Chuck-kal együtt öten ültünk az asztalnál. A felhőnimfa zöldségekkel és fémdobozokkal ette a szatírbébit. Apámnak mindez egyáltalán nem tűnt fel, csak mosolyogva nézte az aranyos kisbabát.
-Mr. McLean este kilencre hivatalos egy rendezvényre - közölte a nő.
-Mellie azt hittem megbeszéltük, hogy csakmert visszatért még úgyanúgy szabadságon van. Nem dolgozhat miközben a fiát neveli - rázta meg a fejét apa. - Amúgy meg, a mai napot a lányommal szeretném tölteni.
-Én pedig megmondtam, Uram, hogy jól esik néha a gyereknevelésen kívül mással is foglalkozni - felelte kedvesen Mellie. - Emellett a kormányzó éves gáláját nem hagyhatja ki - tette hozzá és sajnálkozva nézett rám.
-Thomas biztosan megérti...
-Apa - vágtam közbe. - Menj csak el.
-De...
-Kedvelem Mr. Fletcher-t és tudom, hogy nagyon jó barátok vagytok. Nem akarom, hogy miattam hagyd ki a jótékonysági gáláját, amivel számos módon segíthetsz másoknak. Önző lenne megkérnem, hogy ne legyél ott a csekkönyveddel egyetemben - mosolyogtam, mire apa kuncogva simította meg az arcom. - Kilenckor kezdődik addig elmulatjuk az időt, aztán te elmész a partira én pedig megmutatom Jasonnek a kedvenc helyeimet. Megleszünk. Tényleg. Holnap pedig csak estefelé megyünk vissza New Yorkba. Jól fogjuk érezni magunkat.
-Nem is kívánhatnék nálad jobbat - sóhajtotta apa. Jason az asztal alatt megszorította a combom. Ráemeltem a tekintetem és az ővéből egy kérdést tudtam kiolvasni: Jól vagy? Egy apró mosolyt varázsoltam az arcomra és bólintottam. Komolyan gondoltam azokat amiket mondtam.
       Csendben folytatuk az evést és nem is gondoltam volna, hogy apa egyetlen kédéssel megváltoztathatja a tervezett estémet.
-Na és gyerekek, milyen az iskola?
     Mielőtt ktérhettem volna a kérdés elől Jason kapásból rávágta:
-Fantasztikus, a Goode egyszerüen lenyűgöző. Bár vannak...
-Várj - tette fel apám zavartan a kezét én meg gondolatban fejbecsaptam magam és elkezdem lefele süllyedni a székemben. Elfelejtettem szólni Jasonnek! - A Goode? - apa dühösen kapta rám a fejét. - Azt mondtad egy magas színvonalú elitt gimibe jártok.
-A Goode is egy nagyon jó....
-Nem Piper, nem erről beszélek. Az az iskola nem a legjobb környéken van! Rengeteg újgazdag ficsúr jár oda. Még csak portásuk sincs. Nem elég biztonságos neked! Mi lesz ha valami bajod esik? Néhányan azt mesélik...
-Apa azok csak pletykák, a Goode igenis tökéletes a számomra! Ott vannak a barátaim és a tanárok is jófejek.....
-De neked nem ott a helyed! A minap hallottam, hogy pár éve egy drogos pomponlány rátámadt két gólyára. Ablakokat tört ki!
     Igen, ezt Percy is mesélte, viszont apának csak nem mondattam, hogy az igazából egy empusza volt. - Piper én csak neked akarok jót! Biztos találunk egy magániskolát ami nem veszélyes, megfelel a kritémiumoknak és...
-És ahol még nem terjedt el hogy egy kleptomániás, diszlexiás, nyafogós cafka vagyok? - vágtam rá kérdőn.
     Az utolsó két iskolába amibe beiratott apa már előre számítottak tőlem problémákra. Hiába próbálta apa eltűntettni a legkisebb nyomát is a bajkeverő múltamnak pletykák csak-csak kiszivárogtak. A hírnevem megelőzött, a tanárok ferde szemmel méregettek, a diákok összesúgtak a hátam mögött, kiközösítettek és ott ütöttek ahol csak értek. Apa semmiről nem tud, nem mondam el senkinek még a tanároknak sem mennyit terrorizáltak. Hogy elrejtették a ruháimat az öltözőben és emiatt nem egy órát hagytam ki mert azokat keresgéltem. Hogy gyűlölködő üzeneteket csmpésztek a szekrényembe és a lánymosdókban a leggonoszabbak vagy bezártak az egyik fülkébe vagy megtépték a hajam mondván csak segítene a kinézetemen, amilyen ronda vagyok. Nem szóltam a viszketőporról amit a pólómba szórtak, sem a zöld hajfetékről amit a pulcsim kapucniába rejtettek majd ráhúzták a fejemre. Nem mondtam hány éjszakát bőgtem át. Nem volt hozzá merszem.
     A könnyeimet nyeldesve indultam meg a szobám felé, de amikor már az ajtó előtt voltam meggondoltam magam. Már megint elfutok. Olyan régen nem láttam apát és én benyomom a durcit mint egy kislány csak mert meg akar védeni. Nem fogom tönkretteni ezt a hétvégét! Visszafordultam. De az étezőből kihallatszó mondatfoszlányok ismételten megtorpanásra késztettek.
-.....azt akarom, hogy biztonságban legyen. Én igyekeztem mindent megadni neki, de...
-És ha Piper nem vágyik mindenre? - kérdezte Jason.
-Ezt hogy érted?
-A lánya különleges. Tud magára vigyázni, ezt tapasztalatból mondhatom. Nincs szüksége pompára, drága ajándékokra vagy cicomás ruhákra. Neki csak maga kell. Mint az apja, nem mint egy világhíres filmsztár. A lopásokkal is csak a figyelmét akarta magára vonni. Ön szerint minek kellene neki egy fűnyíró?
-Mesélte miket tett? - hallottam apa megdöbbent hangját.
-Kétségbe esetten bárki képes olyan dolgokra amiket később megbán. Ezt is tapasztalatból mondom. A lányának szüksége van magára Mr. McLean. Jobban azereti önt mint azt gondolná.
    Pár perc néma csend következett, csak Chuck motoszkálásátt hallottam ki.
-Jó gyerek vagy te Jason - mondta végül apa. - Nem is kívánhatnék jobbat a lányom mellé. A sors akarta, hogy találkozzatok. De ha megbántod levadászlak!
-Eszem ágában sincs őt megbántani. Szeretem a lányát és remélem ő is engem.
-Ha mesélt neked a múltjáról egészen biztos. Most pedig jobb ha utána megyek és....
     Gyorsan hátrébb léptem és jó hangos léptekkel besétálltam az étkezőbe. Apa és Jason is álltak, utánam indultak.
-Sajnálom, hogy kiakadtam - motyogtam az orrom alatt. - De apa én tényleg szeretem azt a sulit. A barátaimmal lehetek, akik elfogadnak olyannak amilyen vagyok.
    Apa féltő tekintettel vizslatott, majd Jasonre pillantott aki némán és alig észrevehetően biccentett.
-Még meggondolom, de hidd el csak neked akarok jót.
-Tudom és köszönöm, de nem vigyázhatsz rám mindig. Magam is képes vagyok boldugulni.
      Apa odalépdelt hozzám és jó szorosan átölelt.
-Szeretlek - motyogtam a vállába.
-Én is kicsi királynőm.