Olimposz Hősei fanfiction

10.Leo

A hír, hogy egy tizennégy éves lány terhes ledöbbentett. A tudat, hogy egy önmagát férfinak nevező valami képes ilyet tenni egy gyerekkel, vagy egyáltalán egy nővel, az megbotránkoztatott. Kalüpszó láthatta rajtam mennyire kiborultam mert végig, a kilences bunker felé vezető úton csendben jött mellettem a kezemet fogva.
       Mikor beértünk az erdőbe, megis megkérdezte:
-Jól vagy?
-Én igen, de Emma nem.
-Nála erősebb és bátrabb emberrel még nem találkoztam. Mi itt vagyunk neki, segítünk amiben tudunk - hajtotta a fejét a vállamra.
-Tudom, épp ezért jöttünk ide - a bunker ajtaján belépve, egyből a tervező asztalomhoz fáradtam. Festus ugrándozva közeledett felém.
-Szia pajti - kattogással köszönt vissza. - Segítesz nekem? - újabb recsegés. - Szuper! Akkor hozd ide kérlek azt a sok fémhulladékot a sarokból - a bronzsárkány rávetette magát a szeméthegyre.
-Mit fogunk csinálni, Repair boy? - ült fel az asztalra Kalüpszó.
-Multifunkcionális-szuper biztonságos-lézeres védelmi rendszerrel ellátott-babaágyat - feleltem.
-Nem lesz ez egy kicsit sok? - pislogott a lány.
-Miért lenne?
-Másképp kérdem. Szerinted Emma egy lézeres, bármikor felrobbanható babaágyba rakná le alaudni a gyermekét? A kisbabáját? Az egyetlen jót ami vele történt? Szerinted életben hagyna ha egyáltalán a közelébe vinnéd azt a gépet?
    Mérlegeltem szavai igazságalapját, majd egyetértően bólintottam.
-Jogos. Ez esetben mit javasol a kisasszony?
-Egy multifunkcionális-extra biztonságos-bársonyosan puha-lézer és egyéb halálos fegyver nélküli-tűz- és robbanás biztos-szuper cuki-babaágyat - vágta rá egy kis gondolkodás után a napsugaram.
-Rendben, kivételesen rád bízom a tervesést asszonyom. Rittyentsen ide nekem, egy anya által is jóváhagyható remekművet! - hátráltam el az asztaltól, Kalüpszó pedig átvette a helyem.
-A legnagyobb örömmel nyápic kis huligán!
-Alig várom tiszteletlen szajha!
Egyszer egy idős hölgy, vagyis nem, egy bunkó öreg nénike, nyápic kis huligánnak és  tiszteletlen szajhának nevezett minket, azóta ezzel ugratjuk egymást.

,,Miután a sziget eltünt a látókörünkből, Kalüpszó kifujta az eddig bentartott levegőjét, majd szorosan átölelt.
-El sem tudod képzelni mióta várok már erre! Köszönöm, Leo! - oldalról egy puszit nyomott koszos arcomra.
-Nincs mit napsugaram, de sajna nem sokáig fogunk tudni a levegőben maradni. Meg kell javítanom Festust - lomboztam le, legalábbis azt hittem.
-Nem baj. Veled bárhol jól érzem magam! Levegőben, vizen, szárazföldön, egy olyan benzinkút valamin amiről beszéltél, vagy a műhelyünkben is, márha még mindig tervben van - szorított jobban magához, a borzalmas szagom ellenére. Finoman megsimogatta Festus hátát. - Gyönyörű teremtmény!
-Nyekk-nyekk!
-Festus kedvel téged - fordultam félig hátra.
-Érted amit mond?
-Úgy hívják morze-kód. Egyszer megtanítom. De addig is, amint elérjük a szárazföldet, megmosakszom...
-Köszönöm!
-....majd megjavítom a sárkányom, utána oda megyünk ahova szeretnél!
-Nem ismerem a mostani világot - mondta. - Nem tudom hova mehetnénk. Csak a táborotokról hallottam, meg New Yorkról. De nem is szeretnék nagyon utazni. Még ráérünk és neked is van dolgod, a barátaid is biztos aggódnak érted és ... - itt bizonytalanul fészkelődni kezdet - nekem sosem voltak barátaim. Csak az istenek látogattak néha, de ők inkább voltak börtönőrök.
-Akkor mit szólnál ha beköltöznél a Félvér Tábor nagyházába? - kérdeztem.
-Nem lenne furcsa? Tudod Percy...
-Érzel még valamit iránta? - kérdeztem félve.
-Nem - határozotsága megnyugtatott és a szivem repesni kezdett. - De attól még lehet kínos.
-Inkább neki, főleg Annabeth miatt, meg ha jól tudom Rachelel az orákulumonkkal is kavart. Most viszont jó barátnők Annabethszel és közösen szívják Percy vérét. Legalábbis nekem ezt monták.
-Kik?
-Rachel és Annabeth, meg úgy mindenki - nevettem.
-Ha nekik nem lesz kellemetlen akkor én szivesen beszállok a Percy szivató klubba - kegyetlen mosolya miatt még jobban beleszerettem. Meg elkezdtem félni tőle, bár ez már korábban bennem volt. Asszem akkor alakult ki nálam mikor fejbe dobott egy lábassal.
Pár órán át szeltük még a levegőt. Azt az időt végig beszélgettük. Meséltem neki a modern világról, a kalandjainkról, aztán hírtelen elkiáltotta magát:
-Ott! Nézd! - abba az irányba fókuszáltam amerre mutatott. Halványan már látszottak a szárazföld körvonalai.
-Megérkeztünk, asszonyom! - kiáltottam vidáman.
     Magasan repültünk, de amennyit láttam a földből az nem tetszett.
-Valami baj van? - kérdezte Kalüpszó.
-Nem, dehogy csak..... Nem ismerős nekem ez a....ó te szentséges..... - döbbenten néztem az alattam elterülő Sydny-i Operaházat, amiről a Vadon suliban néztünk dokumentum filmet mert az olyan különleges. - Lehet sokáig fog tartani még mire a táborba érünk....vagy egyáltalán Amerikába.
-Miről beszélsz?
-Ausztráliában vagyunk aranyom. A Földgömb másik oldalán.
-Milyen gömb? - kérdezte.
-Úgy tünik kell tartanom neked egy kis földrajzot. Bocs elfelejetettem, hogy....
-Több mint háromezer éves vagyok? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
      Bólintottam.
-Hát....ja - a lány nevetve ölelt át, én pedig egy megfelelő helyet kerestem a leszálláshoz.