Olimposz Hősei fanfiction

15.Jason

Lehet észre vettétek, hogy sokszor megváltozik néhány dolog a könyveimben. Ez azért van mert régebben mindig késő este írtam őket, félálomban, de mivel folyamatosan átolvasom írásaimat néha rájövök mekkora baromságokat hoztam össze ezért kijavítom jobbra. Mint most a 9.fejezetnél. (Csak a tesiórai és ebédlős jelenet változott.) Bocsánat a kavarodásokért, de nekem ez még nagyon új és hozzá kell szoknom a dolgokhoz. Igyekszem mindig leírni a következő fejezet tetejére, hogy hol változtattam. Remélem nem haragudtok meg nagyon. Emellett szeretnék bocsánatot kérni amiért mostanság nem rakom ki időben a részeket. Nagyon sajnálom, de az elmúlt pár hétben nagyon szétszórt voltam, igyekszem rendbe hozni a dolgaim.
Puszi, Hesztia❤️

Csengetés után mindenki kiviharzott a teremből. Kim és az udvarhölgyei még küldtek felénk egy-egy gyilkos pillantást, majd rohantak a mosdóba megigazítani a sminkjüket, mivel találtak rajta egy mikroszkopikus tökéletlenséget (amin még a teremben jó magas hangot hallatva ki is akadtak). Percy és Jen elvezettek minket a fő folyosón kifüggesztett jelentkezési lapokhoz. Keith is jött volna velünk, de néhány európai focis haverja elrángatta vészhelyzeti csapat megbeszélésre. (Lesérült a kapitány, vagy mi.)
Amikor odaértünk a megfelelő falhoz, leesett az állam. Körülbelül (nekem) csípőmagasságban egy barna - vagy szürke, nem lehetett megmondani, a lényeg, hogy nagyon ronda - műanyag burkolat díszítette a falat egészen a padlóig. E felett voltak kitéve három sorban a jelentkezési lapok. Saccra azt mondanám, hogy két tucat.
-Minek van ennyi? - kérdezte Piper a kínálatot méregetve.
-Közel ezren járnak ide - magyarázta egy hang mögülünk.
Mindenki boldogan üdvözölte Rayent - Jen láthatóan felvidult - aki azonnal folytatta a mondandóját. - Bárki létre hozhat egy klubbot, vagy szakkört, ha verbuvál legalább hat embert és talál egy termet ahol összeülhetnek. Ennek a fele, rajongói klub, film néző szakkör vagy valami ilyesmi.
-Aha - bólintott Nico. - Szóval csupa hülyeség.
-Pontosan - helyeselt a fiú.
Annabeth és Leo, miközben ez a beszélgetés zajlott, teljesen bezsongva keresgélték a számukra tökéletes délutáni elfoglaltságot. (Plusz pont az iskolának, hogy elhelyeztek itt egy sámlit az alacsony növésű egyéneknek, amit Leo duzzogva kezdett használni. Szegény srác alig fél fejjel magasabb Niconál ami nem nagy szó.)
Én is elkezdtem szemügyre venni a lehetőségeket. Amikor megtaláltam a foci lapját, döbbenten vettem tudomásul, hogy rajta áll a nevem, pedig százszázalékig biztos vagyok benne, hogy még soha sem jártam az iskola ezen részén. Ráadásul nem az én kézírásom volt. Amint ez tudatosult bennem, ráébredtem, valószínűleg az edző bá' írt fel, de hogy minek, arról fogalmam sincs.
Kicsit elkalandozott a tekintetem, így észrevettem, egy parafatáblára tűzött hirdetést.
-Megtaláltam! - örvendezett Annabeth és azonnal alá is firkantotta a táskájából előhúzott tollal.
-Én is! - kurjantotta Leo. Aranyos volt tőlük ez a szinte már gyermeki lelkesedés.
Amíg a többiek rajtuk szórakoztak és a lapok közt nézelődtek, én gyorsan elolvastam a hirdetést. Egy verseny. A jelentkezők neveit átböngészve kiszúrtam egyet, ami már szálka volt a szememben: Hannah Wilson. Már a nevétől felment bennem a pumpa. Senki nem sértegetheti a barátnőmet! Szinte ösztönösen cselekedtem, pedig tudtam, hogy Piper ki fog nyírni ha megtudja mit tettem. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy földbe fogja döngölni azt a libát. Gyorsan megbizonyosodtam arról, hogy senki sem néz, majd felírtam Piper nevét a listára.
Mintha mi sem történt volna álltam vissza a barátaim mellé.
-Gyertek - ölelte át Rayen Jen vállát, mire az belekönyökölt az oldalába, így a fiú görnyedten, fájdalmas hanggal folytatta: - Mindjárt kezdődik az óra - ezzel elindult.
Annabeth a kissé lemaradt Jen mellé lépett, és a jegygyűrűjét kezdte el csodálni.
-Tudod az elején én is mindig ütögettem Percyt - a lány befogott füllel sétált el tőle.
-De hát még mindig azt csinálod - nézett értetlenül mennyasszonyára Percy.
-Talán zavar? - kérdezte fél szemöldökét felhúzva Annabeth.
-Nem - vágta rá a srác. - Imádom ha laposra versz.
-Én is így gondoltam - adott a fiúnak egy puszit az arcára, ezután kéz a kézben sétáltak tovább.
-Miért vagy ilyen hallgatag? - kapaszkodott bele a karomba Pipes.
Nem tudtam a szivárvány szemeibe nézni, ezért inkább az utat figyeltem.
-Az lennék?
-Előző szünet óta meg sem szólaltál.
-Tényleg?
-Ühüm.
-Észre sem vettem - ráncoltam a szemöldököm.
-Baj van? - aggodalmaskodott.
-Nem dehogy, csak egy kicsit izgulok - ez majdnem teljeses igaz is volt.
-Valami még nyomaszt, ezen kívül? - mért végig hunyorítva.
-Miből gondolod?
-Nézzük - kezdett el az kezén számolni. - Kérdéssel válaszolsz a kérdésre, nem nézel a szemembe, emellett aranyosan mozgatod az orrod, szinte már véresre haraptad a szád és a homlokod ráncolod - sorolta. Észre sem vettem, hogy ezeket csinálom. - Akkor viselkedsz így, ha valamit nem akarsz elmondani nekem, ami ritkán fordult eddig elő. Emiatt tudtalak kifigyelni. Mint amikor Nicoról beszélgettünk, még mielőtt kiderült, hogy meleg. Nem akartad elmondani, de az elméd mégis ódzkodik szeretteidnek való hazudozástól. Szóval mi a baj?
-Mióta vagy ilyen jó megfigyelő?
-Már megint azt csinálod - tájékoztatott. - Amúgy mióta jóban vagyok Annabethszel. - megállt és magával szembe fordított. A csípőjére tettem a kezeim, ő pedig a nyakamat ölelte át, majd megcsókolt. - Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, ugye? Szeretlek Jason Grace. Bízom benned, ahogy te is bízhatsz bennem.
-Meg sem érdemellek - mosolyogtam. - Attól félek, hogy az apád nem fog kedvelni - ez teljes mértékben igaz is volt. - Vagy ami rosszabb nem tud majd velem mit kezdeni. Ott ülnénk néma csendben és a világ legkínosabb szituaciójában mindketten csak a tévét bámulnánk.
-Jaj, Jason - ölelt magához. - Hidd el sok közös van bennetek.
-Például mind a ketten szeretünk téged és féljük a haragodat.
-Például - biccentett. - Biztos vagyok benne, hogy remekül ki fogtok majd jönni. Csak viselkedj természetesen, add önmagad.
-Rendben - csókoltam meg.
    A csengő jellegzetes, irritáló hangja ébredztett rá minket, hogy elkéstünk.