Olimposz Hősei fanfiction

21.Hazel

Amikor rájövök, hogy Tom Hollandnak dislexiája van:

Én kívül:
Oh, sajnálom, biztos nehéz lehet

Én belül:
*már fejben írja a fanfiction-t* Tom Holland Apollón, a tánc, zene és művészetek istenének fia

     Mivel az óra közepén léptünk be a teremebe, a tanár gyorsan leültetett bennünket. Én Frank mellé ültem le, de Reyna nem járt ilyen jól. Ő egy ránk nagyon csúnyán néző lány mellé került, akit (a gyorsan nekünk súgó Leo szerint) Kimnek hívtak, és a hangsúlyból ítélve, amivel Reynának köszönt, egészen biztos vagyok benne, hogy a lány nem éli túl a félévet.
   Óra után viszont a többiek azonnal lerohantak minket.
-Ne értsetek félre nagyon örülök, hogy itt vagytok - kezdte Annabeth elképedve - de mégis, hogy a Tarta.... akarom mondani fenébe kerültök ide? - ölelte meg Reynát köszönésképp, majd minket is üdvözölt.
-Milyen tartár? - nézett a lányra zavartan Jen.
-Nyelvbotlás - legyintett Annabeth.
-Hosszú történet - forgatta meg a szemét Frank. - Tényleg nagyon hosszú.
-És unalmas - tettem hozzá.
-De a lényege az, hogy egy jó barátnak köszönhetően el tudtuk intézni, hogy veletek járhassunk egy suliba - mondta Reyna.
   Jason hitetlenkedő mosollyal az arcán ölelt meg.
-Ki intézte ezt el?
-Peter Brown - vontam vállat, de nem hittem volna, hogy egyetlen név elég ahoz, hogy Jason mosolya már ne legyen olyan őszinte. - Talán baj?
-Nem, kedvelem Petert - tette fel gyorsan a kezét, védekezés képpen. - Apám helyett, apám volt, amikor szükségem volt rá.
     Piper óvatosan megrázta a fejét, mondván, ne feszegessem a témát.
     Percyék elvezettek bennünket a kémia laborhoz, ahol a következő óránk volt.
     Egy kicsit lemaradtunk Piper mellett, hogy nyugodtan rákérdezhessek.
-Mi baja volt Jasonnek?
    Piper tanácstalanul sóhajtott fel.
-Sajnos fogalmam sincs, hetek óta ilyen. Ti nem tudtok valamit?
    Mind Reynára néztünk, mivel ő ismeri legrégebben a fiút.
-Vannak tábori legendák - forgatta meg a szemét. - És a legtöbb új, Jasonről szól. Ám van egy amiről senki sem beszél nyíltan. Jason első küldetéséről. Nyolc éves volt, amikor....
-Hogy mennyi? - torpant meg Frank.
-Én sem tudom, mi járt az eszükben - tette fel a kezét Reyna. - Őszintén szólva senki sem tudja mi történt pontosan. Jason senkinek sem mesélt róla, és egyik társa sem élte túl a küldetést.... vagyis hát, ez így nem teljesen igaz.
-Hogy érted? - kérdezte Piper.
-Az akkori preator és egy centurio kísérte el Jasont, aki Octavianus unokatestvére volt azt hiszem - ráncolta a szemöldökét.
-Már nem kedvelem - jegyeztem meg.
-Jason sem kedvelte, és az érzés kölcsönös volt. Mint már mondtam magam sem tudom, mi történt pontosan, de annyi biztos, hogy Jason hozta vissza a preator holttestét, a centuriot pedig árulás vádjával kivégezték - fejezte be a történetet Reyna.
-Úgy tűnik ez családi vonás - motyogta Frank.
-Jason és Octavianus viszonya azután lett borzalmas, bár már előtte is utálták egymást - mondta Reyna. - A küldetés óta Jason minden év december 23-án meggyászolja a preatort. Mindig nagyon maga alatt van azon a napon, de nem láttam még ilyen rossz hangulatban.
    Piper felkapta a fejét.
-December 23-at mondtál?
-Igen. Miért? - torpant meg Reyna.
-Mert akkor volt az első közös küldetésünk - temette az arcát a tenyerébe. - Akkor amnéziás volt. Elfelejtette mit jelentett neki az a nap.
-Bűntudata van - esett le nekem is.
     Szomorúan néztünk az előttünk lépkedő fiúra.
-Beszélnem kell vele - indult volna meg Piper, ha Reyna nem kapja el kezét.
-Ne most, majd otthon. Mindjárt kezdődik az óra, és a táborban azért sokkal kellemesebb ilyen témákat feszegetni - tanácsolta.
-Igazad van - sóhajtotta Piper. 
     A következő óra gyászos hangulatban telt, nem csak azért mert a hidrogénkötésről tanultunk, hanem azért is mert óra elején Mrs. White nem bírta ki hogy ne tegyen megjegyzést Nico és az én koromra.
-Nem, nem azért mondom, csak kicsit fiatalnak tűntök nekem - tette fel a kezét, miután Nico kikérte magának.
-Higyjen nekem Tanár Nő, a testvéremmel sokkal idősebbek vagyunk mint aminek kinézünk - mondtam a szememsarkából összenézve Nicoval.
-Ti testvérek vagytok? - lepődött meg Wyatt. - Azt hittem te francia vagy, Nico meg olasz. Nem is ugyan az a vezeték nevetek - nagyon aranyosan fogalmazta meg a mondandóját, erősen koncentrálva, hogy semmi rasszistát nem mondjon.
-New Orleans-i vagyok, bár Nico tényleg olasz - kuncogtam. - Valójában féltestvérek vagyunk. A véletlennek köszönhető, hogy egyáltalán találkoztunk.
-Oh, milyen aranyos - mosolygott a tanár nő. - Kicsi a világ.
-Kisebb mint gondolná - jegyezte meg Leo, halkan, hogy a tanár ne hallja.
     Az első napunk meglehetősen furán telt. Sokan néztek felénk, összesúgtak a hátunk mögött. Csalódottan jöttem rá, hogy a negyvenes évek óta nem sokat változott az iskola. Még mindig borzalmas egy hely, de az egézs napot a szeretteimmel tölthettem.
      Mr. Burns arcát meg nem fogom elfelejteni mikor meglátta Franket. Körülbelül két percig bámult rá döbbenten, majd szólt Pipernek, hogy jövőhétre tanítson meg mindent ennek a srácnak az amerikai fociról amit tud, mert ha nem kerül be a csapatba az edző elsírja magát.
     Szegény Frank kis híján vörösebbre pirult, mint Rachel haja. Viszont Jason és Piper mellett szívesen lépett be a csapatba, hiába nem tud semmit se a sportról.
    Reynának a lacrosse tetszett meg, így Annabeth meggyőzte a tanár nőt, Ms. Bloosomot, hogy bevegye a csapatba.
Az iskolában uniszex európai foci cspat van, mivel azt nem veszik olyan komolyan, mint az amerikai focit, ezért, hogy több időt tölthessek Nicoval, én arra jelentkeztem.
Ebédnél a többiekhez ültünk le, akik meséltek nekünk az iskolában eddig eltöltött idejükről.
-Amúgy hogy-hogy ilyen kevesen vagytok az osztályban? - kérdezte Frank. - Vagyis voltatok. Nélkülünk alig vagytok tizen.
Jen és Rayen kelletlenül nézett össze, mintha nem akarnának erről beszélni.
-Kilencedikben volt egy srác, Dean. Igazi bajkeverő - kezdte Jen.
-Az exe - jegyezte meg Rayen.
-Sötét időszak volt az a számomra, nem a legjobb döntéseket hoztam - magyarázkodott Jen. - Nos, én, Dean és az osztály jórésze rengeteget lógtunk a suliból, buliztunk, tetováltattunk - mutatta fel a csuklóján lévő fekete fehér nagyon menőn kinéző sárkányt - ittunk, cigiztunk, és igen néha a hatalmas bajba keveredtünk. Viszont volt egy pillanat amikor a józan eszem végre valahára bekapcsolt. A srácok beakartak törni egy kisboltba. Én nem akartam, viszont Dean nem nagyon hagyott más választást. Azt mondta, ha nem megyek velük a kapcsolatunknak vége.
-A seggfej - méltatlankodott Annabeth.
-Az - biccentett Jen. - Most már ezt én is tudom, de akkor még a szemem előtt volt az a bizonyos rózsaszín köd. Nem akartam, hogy vége legyen annak ami köztünk volt. Deant egy kicsit elragadta a hév, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a bolt tulajának, hiába próbáltam megvédeni, engem is megütött. Mit ne mondjak, természetesen mindanyiunjat letartóztattak, de mivel még kiskorúak voltunk, a többiek javítóba kerültek, de a tulaj engem megvédett mondván, megpróbáltam megállítani őket. Azóta minden hétvégén a boltban dolgozom, hogy kifizessem a károkat - fejezte be a történetet lehajtott fejjel. - Megértem, ha ezután már máshogy ítéltek meg, de tényleg én....
A röhögésünk szakította félbe.
-Jen - vihogott Percy átkarolva a lány vállát - mi mind megrögzött bajkeverők hírében állunk, jó majdnem mind - nézett Frankre, Nicora, Willre, Reynára és rám, nekünk nem voltak durva ügyeink, csak amiknek közük van az istenekhez. - Én valahogy mindig olyan helyzetekbe kerültem, hogy a legtöbbször kicsaptak. Az ágyús sztori például igaz.
-Tessék? - lepődött meg Rayen.
-Véletlen volt - tette fel a kezét.
-Én hétévesen elszöktem otthonról, és sokáig az utcán éltem - mondta Annabeth. - Sok olyan dolgot csináltam amire nem vagyok büszke.
-Én pár hét után mindig megszöktem a nevelőothonaiból, mígnem be nem csuktak egy bajkeverőknek fenttartott iskolába, ahol találkoztam Piperrel és Jasonnel - mondta Leo.
-Ti mit csináltatok? - lepődött meg Jen.
-Loptam - nevetett Piper. - Apám csak akkor figyelt rám, ha bajba kerültem. Először kicsiben kezdtem, rágók, tollak, jó egyszer elvittem egy fűnyírót, ne kérdezd miért, mert fogalmam sincs. De minél több rosszat csináltam, apám tűrőképessége annál nagyobb lett, így egyszer elvittem egy BMW-t - harapott az ajkába.
-Engem a mostohaanyám záratott be oda - vont vállat Jason. - Apámmal tizenöt éves koromig nem foglalkoztak velem, nem is találkoztam velük, de amikor igen, nos.... tudjátok mi lett. Bár akorriban sokat verekedtem, mondjuk még most is, de azt csak edzésen.
-Húú - nézett nagyot Rayen, - nem is hittem volna, hogy ilyen életetek volt.
-Mind követtünk el hibákat - vont vállatt Leo. - De pont ez hozott össze minket. Ha Annabeth nem szökik el, nem került volna a táborba, ahogyan én, Piper és Jason sem, ha nem kerülünk a suliba. Mondjuk, hogy Percy bénázásainak mi köze volt mindehez, arról fogalmam sincs - jegyezte meg, erre mind felröhögtünk, Percy meg megdobta Leot egy kanállal.
-Akkor azt a heget is verekedés közben szerezted? - kérdezte Rayen, Jason szájára mutatva.
A fiú zavartan felnevetett, miközben Leo és Piper idétlenül vigyorogtak rá.
-Oh, egy nagyon komoly párbajban szereztem ezt a halálos sebet - viccelődött Jason. - Két évesen megpróbáltam megenni egy tűzőgépet.
-Tényleg? - röhögött Percy.
-Jaj, ne már! - hitetlenkedett Jen.
-Ami azt illeti én szeretem ezt a heget - ért hozzá Jason. - Arra emlékeztet amikor még gyerek voltam, és anyámmal meg a nővéremmel éltem. A boldog gyerekkoromra. Nem volt semmi más dolgom, mint játszani, aztán.... bekerültem a táborba, és hiába voltam boldog, az életem már nem volt olyan gondtalan - húzta el a száját szomorúan.
-Mi történt? - kérdezte Jen.
-Szerintem váltsunk valami vidámabb témára - ajánlotta Piper, barátja vállára hajtva a fejét.
{Nem értem miért szivatják, szegény Jasont a hege miatt. Nekem azért van egy három centis heg a szám alatt, mert lefejeltem a radiátort. Kicsi voltam, előfordulnak balesetek.}