Olimposz Hősei fanfiction

18.Piper

      Carter sietős lépteit követve elindultunk, miközben a fiú és barátai végig magyaráztak.
-Ez itt a Korok Csarnoka - mutatott körbe Walt.  - Mivel visszafelé haladunk, itt láthatjátok a lilafényű új időt.
-Egy idegenvezető veszett el benned - puszilta meg Sadie. - Ha tovább megyünk - folytatta a bohóckodást - megtekinthetik vörösfénnyel, hogyan régiesedik vissza egyiptom.
     Tényleg, olyan volt mint egy időutazás. Láttam a briteket ahogy megépítik a Szuezi-csatornát, Napóleon katonáit, törököket, majd arabokat. Az egész olyan szomorúnak hatott, mégis megbabonázott a látvány.
-Én a helyetekben nem bámulnám sokat a képeket - lépett mellém Zia. - Ezek emlékek, ha sokat nézitek őket, vagy hozzájuk értek - vetett egy szúrós pillantást Sadiere, aki csak fütyürészni kezdett, mint aki semmit sem tud - akkor valószínűleg.... nos kifolyik az agyatok a fületeken át.
    Már nem is tetszettek annyira a képek, és mind egy kicsit hátrébb húzódtunk. De azért tovább haladtunk, és a képek mostmár kék fénnyel égtek.
-Balra láthatjátok Ptolemaiosz korszakát - kijelentésére Annabeth és Percy fájdalmasan felsóhajtott.
-Nekem sem a kedvencem - nevetett Sadie.
-VII. Kleopátra, önkezével végetvet az életének - mesélte Zia. - Próbált szembeszállni Róma hatalmával, de elbukott. Halálával a fáraók utolsó dinasztiája kihalt. Egyiptom, a nagy nemzet, megszűnt létezni. Nyelvünket elfeledték. Az ősi rítusokat már nem gyakorolták többé. Az Élet Háza megmaradt, de bujkálni kényszerültünk.
-Oké, te ezt begyakoroltad - állt szembe vele Carter.
-Persze - vont vállat a lány. - Minden újoncnak ugyanazt a szöveget daráljuk le.
    Carter, Zia kezét megfogva, folytatta a túrát. A bronz részhez értünk.
-Az Újbirodalom. Az utolsó olyan időszak amikor Egyiptomban az egyiptomiak uralkodtak. És igen, mielőtt megkérdeznétek, az ott Mózes, de menjünk is tovább. Amúgy nem tudtok valamilyen módon üzenni a táboroknak? - kérdezte idegesen. - Nem akarok veletek háborúzni.
-Félsz? - gúnyolódott Clarisse, aki eddig mögöttünk duzzogott.
-Jó embereket veszíteni egy értelmetlen háborúban? - vágott vissza Carter halál komoly arccal. - Igen.
-Nem veszítenétek sok embert. Ha a táboraink összefognak két perc alatt levernek titeket.
-Ő mindig ilyen idegesítő? - kérdezte Walt, miközben egy zavart pillantást vetett Nicora.
-Igen - válaszoltuk egyszerre.
-Háromszázhatvan nomosz van a világon - fordult felé, Sadie. - Ez az első, Brooklyn a huszonegyedik. Nem vagyok olyan biztos benne, hogy levernétek minket.
-Főleg, hogy a ti isteneitek, tényleg segítenek nektek - sóhajtotta Percy.
-Úgy ahogy - húzta el a száját, Zia. - Inkább az erejükből merítünk. Na mindegy, ezt túl tárgyaltuk, menjünk tovább.
     Rézvörös fénnyel világított a Középbirodalom, ezüsttel az Óbirodalom.
-Na most jön az érdekes rész - tapsolt Carter. - Túránk egynegyedének végeztével megtekinthetitek az Istenek korát arany színnel.
-Ez hogy fekszik össze a mi teremtéstörténetünkkel? - kérdezte Jason.
    Az egyiptomiak csak vállat vontak.
-Nézd Percy, ott egy haverod - mitatott Carter egy keselyűszerű valamire.
-Ne - Percy csak ennyit mondott, Annabeth, Sadie és Carter láthatóan jól szórakozott. - Még mindig rémálmaim vannak attól a némbertől.
-Mi történt? - kérdezte Reyna.
-Tényleg ti hogyan is találkoztatok? - érdeklődött Hazel.
     A négyes összenézet és néma egyességre jutottak.
-Ne akard tudni - mondták tökéletesen egyszerre.
-Nekünk sem mondták el - fintorgott Walt.
-Tök mindegy - lépett elő Nico. - Engem az érdekelne, miért néztek rám olyan furán?
     Az egyiptomiak haboztak, majd mintha Ziának eszébe jutott volna valami.
-Hádész fia vagy, igaz? - Nico csak biccentett, de Carteréknek mintha minden világossá vált volna.
-Oké - kezdte Will. - Mi folyik itt.
     Sadie csak megragadta Nico vállát és az egyik kép elé tolta.
-Mi a.... - reagált a fiú.
    Körégyültünk és megértettem min lepődött meg ennyire. Egy tizenöt év körüli srác, fekete egyiptomi viseletben és arany ékszerekben, állt a tömegben, egy trónteremben. A fiú szakasztott mása volt Niconak. Vagy tekintve, mikor történt a jelenet, inkább Nico hasonlít a srácra.
-Ő meg ki? - nyelt nagyot Frank, aki először ocsúdott fel a döbbenetből.
-Anubisz - felelte Walt. - A holtak istene.
-Igen, ez sok mindent megmagyaráz - biccentett Jason.
-Nincs kedved szoknyát hordani? - kérdezte Will, mire Nico csak elvörösödött, belőlünk meg kitört a röhögés.
-És ő most hol van? - kérdezte Nico. - Azt mondtátok, az istenek megszálltak titeket, vagy mi.
-Az istenek visszavonultak.... oda ahova ők ilyenkor menniszoktak, miutàn legyőztük Apophiszt, a káosz kígyóját....
-Hosszú sztori - szólt közbe Sadie, mikor látta, hogy magyarázatot várunk.
-De Anubisz - folytatta Walt torokköszörülve. - Ő velem van.
-Aha, szóval benned - mondta Nico, zavart képet vágva.
-Képzeld nekem milyen volt megszokni - karolta át Sadie a srácot.
-Szerintem haladjunk - javasolta Leo.
-Jó ötlet - értett egyet Nico és Walt.
     Hihetetlen mekkora ez a hely. Fél óránkba telt eljutni félútig, ahol egy hatalmas madárfejű szobor állt, amire víz hullott a mennyezetből.
-Itt tudnánk Írisz-üzenetet küldeni a táboroknak, ha lenne napfény - jutott eszébe Annabethnek.
-Írisz-üzenet? - kérdezte Sadie.
-Lényegében mágikus videóhívás - vont vállat a lány.
-És csak fény kell hozzá? - lépett előrébb Zia.
-Hát valójában szivárvány...., de ja - felelte Percy.
-Ha csak ennyi kell - vont vállat a lány, majd kinyútotta a kezét. Meleg napfény töltötte be a termet, de olyan fényesen hogy el kellett takarnunk a szemünket. Miután megszoktuk a hírtelen jött világosságot, Zia a víz felé fordult. A fény megtört a vízgőzben és szivárvány jelent meg a levegőben.
-Tökéletes - kezdett el kotorászni a zsebében Annabeth. - Van valakinél.... áh mindegy, megvan.
    Két arany drachmát dobott a szivárvány két végébe.
-Ízisz, szivárvány istennője, kérlek fogadd el felajánlásom! - imádkozott. - Mutasd meg nekem Kheiront a Félvér-hegyen!
     Hazel meg a másik elé áltt.
-Jaj, Falicy légy olyan jófej és mutasd meg nekünk a Jupiter Tábor tanácstermét!
     A lány egy magas, ősz férfival beszélt, aki amit végig hallgatta a történetet, láthatóan megnyugodott, Kheironnal egyetemben. Carter mindkettőjüktől, szíves elnézésüket kérte, a félreértésért és a felesleges aggodalmakért. Aztán megbeszéltek néhány alap dolgot.
-Igen, remélem még beszélhetünk - köszönt el Carter, Kheiron pedig megszakította a hívást.
-Jason, beszélhetnénk? - kérdezte óvatosan a férfi. A barátomnak az arcára fagyott a mosoly.
-Természetesen, Peter - lépett közelebb, mi meg illedelmesen hátrébb álltunk.
    Pár méterről figyeltem őket, miközben a többiek felszabadultan beszélgettek, terveztek közös programokat a táborokkal és a nomoszokkal, de én csak Jasonre tudtam koncentrálni. Az arcáról semmit nem tudtam leolvasni, ami megijesztett. Viszont Peter arca egy nyitott könyv volt számomra. Fájdalom, gyász és aggodalom. Féltette Jasont valamitől, de nem tudtam mitől.
    Jason az elmúlt napokban egyre furábban kezdett el viselkedni. Alig aludt vagy evett, és olyan kedvetlen volt.
    Láthatóan zaklatott volt mikor elköszönt a férfitól, de ezt próbálta leplezni. Én viszont ismerem. Minden mozdulatáról ordított a feszültség.
-Jól vagy? - kérdeztem amint mellém ért.
-Persze - hazudta, de nem faggadtam tovább.
      Carterék végül csak kivezettek minket, a föld alól (egy lehetetlen hosszú lépcsősoron).
-Hol vagyunk? - kérdeztem.
-A kairoi reptéren - felelte Carter. - A Luxor-i romokat már nem használhatjuk, szóval itt kell portált nyitni.
-Hogy-hogy nem használhatjuk? - kérdezte Reyna.
-Csak olyan tárgyek vagy építmények segítségével nyithatunk portált, amikben él még egyiptom ereje, mint például romoknál, piramisoknál, ősi ereklyéknél. Viszont minden tárgynak használat után tizenkét órát kell hülnie - magyarázta Sadie.
-Aha. Szóval gondolom, nem a Central parkban fogunk kijukadni - találgatott Annabeth.
-Nem - helyeselt Carter. - A legközelebbi portált a sulinkban nyithatnánk, de azt mi használtuk, szóval a huszonegyedik nomoszba megyünk.
-Az király, még nem jártam Brooklyn-ban - tapsolt Leo.
-Tényleg? - lepődtem meg.
-Szépség királynő, én texas-i vagyok és a nevelőothonaim sem New York közelébe estek - mondta a srác.
    Tényleg, Leo akkor járt először New York-ban mikor az első nap mentünk suliba. Ezt el is felejtettem.
    Eközben Sadie kántálni kezdett.
-Ez eltarthat egy ideig - mondta Walt. - Csak bizonyos időpontokban nyithatunk portált és mivel déli tizenkettő már elmúlt....
-A legtöbb mágus éveket tölt azzal, hogy megjegyezze mikor vannak a jó időpontok, mint egy isten születése, együttállások és a többi - magyarázta Zia.
-Viszont az évezredek során annyi jó időpont gyült össze, hogy a húgom nem fecsérelte az idejét magolásra - folytatta Carter. - Egyszerűen csak elkezd kántálni és reménykedik, hogy az egyikbe beletrafál.
-És mi történik, ha egy rossz időponzba nyit...?
-Ne akard tudni - vágtak a szavamba.
-Csak imádkozzatok minden istenhez, hogy nem történjen ilyen - javasolta Walt.
      Szerencsére nem volt baj. Épségben eljutottunk a Brooklyn-ház tetejére, ahol egy griff majdnem nekünk jött.
-Vészmadár! - rótta meg Carter. - Viselkedj! Gyertek - intett a lépcső felé - bemutatunk titeket a tanoncainknak.
     A házban minden a feje tetején állt. Szó szerint.
-Ezt meg ki tette? - kiáltotta el magát Zia, miközben a plafonon lévő kanapét bámulta.
    Egy pár velünk egyidős gyerek volt a hatalmas teremben. Mind tizenévesek és zavarodottak.
-Mert az egy zseni! - örvendezett Sadie, de mikor három barátja szigorúan nézett rá, megköszörülte a torkát. - Akarom mondani..... ha nem lép elő a tettes, mindenki szobafogságot kap!
-Sadie - kezdte finoman Walt. - Ők sulin kívül szinte mindig itt vannak.
-Akkor nincs desszert!
-Azt öngyilkosság lenne elvenni tőlük - figyelmeztett Zia.
-Akkor....
-Hagyd majd én - lépett előre Carter. - Ha nem lép elő a tettes, mindenki egy száz oldalas fogalmazást ír nekem az óegyiptomi hagyományokról és nem használhatjázok hozzá a kereső usebtiket! És Cleo sem segíthet!
    Láthatóan ez kellően megijesztette őket ahoz, hogy magyarázkodni kezdjenek.
-Igazság szerint közösen csináltuk - húzta be a nyakát egy szóka hajú lány.
-Tényleg, Jaz? - kérdezte Sadie. - Még te is?
-Hát.... egyszerre kezdtünk el kántálni különböző igéket és..... aztán összevesztünk, amiből ez sült ki - vakargatta a tarkóját egy srác.
-Ha véletlenek előfordulnak - sóhajtotta Carter. - Rakjátok ezt rendbe mihamarabb és akkor senki sem kap bűntit.
-Ők meg kik? - kérdezte egy harmadik.
-Barátok - felelte röviden Walt.
-Julienéknek majd mondjátok, hogy valószínűleg elmarad az óra - mondta Zia, majd kilökdösött minket.
-Azt nem mondtátok, hogy egy villában laktok - akadékoskodott Percy.
-Nem kérdezted - vágta rá Sadie. - A legröbb tanonc még suliban van, majd egyszerre magyarázzuk el nekik kik vagytok, így is sokáig fog tartani.
-A felnőtteknek miért most kellett elmenniük? - sóhajtotta Carter.
-Ők miért voltak itt? - kérdezte Frank, minkor elindultunk a folyó felé.
-Elmaradtak az utolsó óráik - legyintett Carter.
     Egy régi egyiptomi hajóhoz vezettek minket ami átvitt minket a túlpartra.
-Elvigyünk titeket? - kérdezte Sadie.
-Nem kell, megoldjuk - felelte Annabeth, majd kezdődhetett a búcsúzkodás.
     Mindig örülök az új barátoknak és úgy érzem még sokat fogom látni őket.
     Mivel hiába nem volt tanítási nap, az edzést megtartjuk, így Jasonnel gyalog indultunk el a Goodie felé, szerencsére csak egy félóra séta.
    Némán mentünk egymás mellett a gondolatainkba meredve. Rá akartam kérdezni mi zaklatta fel annyira, hogy még most is másidpercenkén fordul körbe és az érméjét szorongatja a zsebében.
-Követnek? - mondtam végül.
    Hangom kizökkentette, mintha el is felejtette volta, hogy a kezemet szorongatja és itt vagyok mellette.
-Nem - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára, de nem igazán ment neki. - Csak..... - sóhajtotta. - Nem akarok róla beszélni.
    A hangja olyan szomorú volt, hogy inkább nem erőltettem a dolgot.
    A nap hátralévő részében nem beszéltünk sokat. Nem mertem zargatni mert féltem, hogy a kérdéseimtől összetör benne valami. Ha beszélni akar a bajairól majd fog ha készen áll. Én meg fogom hallgatni, de addig nem tudok sokat tenni. Max annyit, hogy éreztetem vele, rám számíthat. Épp ezért az elkövetkezendő napkban mellette voltam, nem beszéltünk nagyon inkább csak ültünk egymást átölelve. Esténként a Zeusz Bungalló tetején néztük a csillagokat. Úgy volt, hogy a hétvégén elmegyünk a Jupiter Táborba, így gondoltam majd megkérdem Reynát tud-e valamit, de Jason úgy döntött kivételesen egyedül megy.