A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

18. (A győzelmi bulik)

Amint Madame Maxime lelépett, az asztalokra máris kikerültek a vajsörök, a mézborok, de valaki még lángnyelv whiskyt is csempészett be. Zach tósztot szeretett volna mondani, mert máris felemelkedett a székéből.

- Igyunk a bajnokunk egészségére! - emelte poharát. - Az angolra, aki elhozza nekünk a francia gloire-t! - vigyorgott. Én a szememet forgattam. Megint a kívülálló létem lett kihangsúlyozva, ami nem lett volna baj. Abban az esetben, ha szeretem, amikor engem ünnepelnek. Volt néhány morgás, és valaki rá is szólt.

- Ne igyunk előre a medve bőrére, Zachky! - figyelmeztették. - A neheze még hátravan.

- Így igaz - biccentettem Sophie felé, de azért beleittam a saját vajsörömbe. - Inkább igyunk mindannyiunkra! - szóltam. - Rátok is! Arra, hogy elviseltek engem, és az igazgatónőt, minden intézkedésével együtt.

- Ránk! A támogató csapatra - biccentett Fleur és Tiffany is. Kiveséztük a küzdelem minden pillanatát, jó hosszan, egészen addig, míg az alkohol a fiúknál el nem kezdett hatni.

- Nézzük meg a tojást! - elhúztam a számat.

- Madame Maxime nem engedte meg - ingattam a fejem. - Csak holnap nézhetem meg.

- Hogy? - Philippe az arcomba hajolt, mire én elhúzódtam tőle.

- Mondom: nem engedte meg, hogy megnézzem! Most ünnepelni kell - nevettem el magam, holott egyértelmű volt nekem, miért nem nézhettem még meg a tojás titkát.

A buli hamarosan elcsendesedett, és mivel meghívtak a griffendélhez, hát útnak eredtem. Shafiq fedezett, ha Celeste-nek bármi feltűnne, majd eltereli a figyelmét. Félelmetesen jó emberismerő, így pontosan tudja, a lány mire ugrik és mire nem.

A parkot könnyen átszeltem, a kastély már nehezebb terep volt. Korábban már jártam erre, hiszen a hatodikosok néhány óráján is részt vettem, illetve az ikrekkel is barangoltunk már az iskolában, de egyedül odatalálni a megfelelő portréhoz, nem volt épp egyszerű. Néhány portré is utánam szólt, de kétszer majdnem belefutottam a vén gondnokba és a macskájába is. A Dáma előtt állva pedig jelszót kért.

- Lárifári? - könnyen felidéztem a szót, amit George súgott.

- Helyes. De te nem vagy griffendéles. Sőt, roxfortos sem - mért végig. - Idegeneket nem engedek be - felelte.

- Tessék? De hát tudom a jelszót! És meg is hívtak... Dáma, kérem! - A festmény hajthatatlan maradt, így egyet tehettem. Vártam.

- Hát te? - hallottam egy hangot a hátam mögül.

- Szia! Angelina, igaz? - kérdeztem, mire a lány bólintott. - Én Maggie vagyok. Fred és George meghívott, és hiába tudom a jelszót, a Dáma nem enged be.

- Mert nem vagy sem griffendéles, se roxfortos - bökte oda megint. Az afrofonatos lányra néztem, és vállat vontam.

- Tényleg eléggé kirívó vagy a tömegben - mondta nekem.

- Kösz - morogtam. - Páran mondták már nekem - nevettem el magam a lány kérdő tekintetét látva.

- Lárifári, Dáma - mondta. - Gyere - fellépett elsőként, majd a kezét nyújtotta. Nem fogadtam el, bekecmeregtem magamtól a feltárt lyukon keresztül.

- Maggie! - páran köszöntöttek, még többen mutatkoztak be, alig bírtam követni ki-kicsoda.

- Nahát! Azt hittem, már el sem jössz, Mags - George hangja egészen közelről, a hátam mögül szólt, mire tüstént megfordultam.