A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

77. Leszel a Valentinom?

Egy csodálatos Valentin napot szerettem volna, és minden adott volt hozzá: volt egy csodálatos barátom, akivel szeretjük egymást, és roxmortsi hétvégét hirdettek szombatra, ami pont aznapra esett.
Mégsem volt minden olyan tökéletes és habos-babos, de lassan hozzászoktam, hogy minden jó után következik valami lesújtó is. Reméltem legalább egy kis virágcsokrot kapok, azzal a kérdéssel, hogy leszek-e George Valentinja?

- Basszus, basszus, basszus! 

A tanárnővel folytatott nagyterembeli szóváltásunkat mindenki hallotta. Szó szerint mindenki, hiszen a Sonorus bűbáj pont erre való volt, és még az a megtiszteltetés is ért, hogy Hóborc kíséretében vonulhattunk be mind a hatan-heten a griffendél klubhelyiségébe. A kastély egyetlen kopogószelleme oda már nem követett minket, de addig végig nótákat zengett.

Biztos lehettem benne, hogy ez fennmarad az utókornak is - mégis, ha valaki néhány percen belül belépett volna a klubhelyiségbe, a szitokáradatommal találta volna szemben magát. 
Én csak hadartam, hadartam és hadartam, mikor az angolból kifogytam, valószínűleg franciára váltottam, mert csak a rám pislogó értetlen tekinteteket fedeztem fel.
George angolul próbált csitítani, míg Cedric értő szemmel nézett rám, mintha érezte volna mire van szükségem, és együtt találtunk rá megoldást.

Ez persze azt jelentette, hogy lyukasóráinkban és szabadidőnkben ismételten a varázsjogi könyveket kutattuk át, amíg nem hozott megnyugtató véget.

 
- Ez az utolsó varázsjogi könyv, ami fellelhető a teljes könyvtár területén, Diggory.

Sosem tudtuk kihez szól, de a frászt hozta ránk. Madame Cvikker már annyira hozzászokott a jelenlétünkhöz, hogy szinte készségesen segített, talán éppen ezért igyekezett a megszólítással fenntartani ellenséges modorát. Közben Hermione is csatlakozott hozzánk, olyan régi újságokkal, amiről nem is gondoltuk volna, hogy fontosak lehetnek.
- Segítek - jelentette ki. Hálás pillantást küldtem felé, de miközben belekezdett, folyamatosan beszélt. - Hagrid védőbeszédén is én dolgoztam két éve. Igaz, hogy az elbukott - itt azért észlelhető volt kérkedő pillantásunk-, de nem a beszéd miatt, az alapos volt. Sok hasznos dolgot találtam az újságokban is, és felteszem, azokat nem néztétek meg. Nem emlékeztem rá, hogy pontosan mit is írtak, így újra előkerestem Madame Cvikkerrel.
- Hermione - fordultam felé-, hálásan köszönjük, de kérlek, ne beszélgessünk. Már elég régóta itt vagyunk, és egyre nehezebb fókuszálnunk.
- Azt látom - szúrós pillantása sem tudott meghatni, bár végre valami izgalmat csempészett a fáradt unalomba.

Mikor végre kiolvastuk az utolsó betűt  is, büszkén és álmosan dőltünk hátra. A könyvek nem hagytak minket cserben, és a teljesítményünkkel mindketten elégedettek voltunk, a gondolat, hogy a Winzengamot előtt is lehetnénk egymás védőügyvédjei, pedig.... Hát, az sem ijesztett meg, hogy akár a beidézésig fajulhat a dolog.
- Ez készen van. Semmi hasznos, hacsak nem szeretnénk később mágikus lények ügyvédei lenni - dőlt hátra. - Pedig azt hittem, hasznos leszek. Rémlett egy cikk egy tárgyalásról, ahol tüntetést szerveztek, a vádak erősek voltak, mégis felmentették az alpereseket. - Mindhárman képtelenek voltunk a mozgásra már, én attól is tartottam, hogy járni is elfelejtettem. Érezhet ilyet egyáltalán bárki is? Nagyon zavaró. - Egyébként Maggie, mi a hétvégi programod?
- Csak nem randizni hívnál? - csillant fel a szemem. - Mert benne vagyok. Imádom, ahogyan randikat szervezel - kacsintottam. - Felejthetetlenek, drágám.
- Ez megismételhetetlen lesz, az is biztos - mosolyodott el -, Szívecském. A Három seprűben, délben. Ha minden összejön, végre világgá kürtölhetjük a kapcsolatunkat. Most viszont menjünk enni.
Egymásba karolva, és a randiról csevegve indultunk a Nagyterem felé vacsorázni.