27. (Betörők)

498 33 0
                                    

- Ezek az édességek tehát mire jók? - kérdeztem George-ot.

Kint ültünk a téli napsütésben a tó mellett. Rajtam természetesen a kék egyentalárom volt, alatta a hugrabugos pulcsim, amit még Cedrictől kaptam, nagyon szerettem és jó melegen tartott mindig is. A második próba holnap lesz, és az ikrek olyan aranyosan voltak, hogy lejöttek a szállásunkhoz megnézni minden rendben van-e velem.

Persze nem volt túl jó kedvem... habár miután tudtam, hogy a sellőkhöz kell mennem majd, az oda-visszaút így is több időbe telt, mint egy óra. Levert a víz a gondolatra, hogy ki tudja mennyi időt kell majd a sellővárosban töltenem, míg megtalálom azt a valamit, ami segít kitalálni mi lesz a harmadik próba. Abban teljesen biztos voltam, hogy a két szép szememért a sellők nem fogják megmutatni, hol keressem.

Amint megláttam Georgie vörös hajkoronáját egyből jobb kedvem lett, mintha a szívem is erősebben kalapált volna. Magamhoz ragadtam a tőlük kapott karácsonyi ajándékom, és sétáltunk a tóparton. Azt gondoltam majd eszünk belőlük, de amikor elárulták, hogy az egyiktől orrvérzést lehet kapni, a másiktól méteresre nyúlik a nyelvem, elsápadtam és inkább letettem a tervről.

- Itt van például ez - kapta fel George az egyik mályvaszín, pillecukorra hasonló darabot. - Ez tetszhalott tabletta. Megeszed ezt a felét és elájulsz... csak akkor ébredsz fel, ha valaki odaadja neked a másik felét.

- Ezzel nem jutok messzire - horkantam fel. Természetesen a másnapi próbára gondoltam, de gyorsan korrigáltam magam. - Úgy értem, ha beveszem ezt, mert lógni akarok az óráról, még a végén halottnak hisznek, ha nincs senki rajtam kívül, aki tudná mit is vettem be. - George halványan elmosolyodott.

- Ezért ezt a páros csínytevésre találtuk ki - vont vállat, és visszatette a dobozba.

- De ez - Fred kiemelt egy barna papírba csomagolt karamellaszerűséget - ez a Nyelvnyújtó Nyalánkság. Ilyet például csempészhetnénk Pernaud vacsorájába...

Természetesen a fiúk is hallottak róla, mi történt köztem és Cel között. Ahogy azt is hallották, ahogy Monsieur Pernaud magából kikelve, rivalló formájában üvöltött a saját lányával: MICSODA SZÉGYENT HOZOL RÁNK, CELESTE! HA MÉG EGYSZER BÁRMILYEN PANASZT HALLOK FELŐLED, JÖSSZ IS SZÉPEN HAZA! NEM ERRE TANÍTOTTUNK!

Madame Maxime természetesen el volt hűlve a nyilvános panaszkodás miatt, ezért Roxmortsba se engedett el minket.

- Fiúk, ne... - nyögtem. - Tényleg ne csináljatok ilyet! Utálom ezt mondani, mert én lennék az első, aki ezt véghez viszi, de nem akarok ennél is nagyobb port keverni. - Ők persze csak szusszantottak egyet, de tudomásul vették a kérésem és hamarosan már egymást túlharsogva nevettünk a jobbnál jobb témákon, amik felbukkantak. Imádtam, hogy velük nem kell megjátszanom magam, nem ültünk kínos csendben. Mellettük sosem volt az az érzésem, hogy úgy mondanék valamit már, de nem merek. A napnyugta is kint talált minket, a vacsoraidő pedig a végéhez közeledett, így pár falat reményében, már az édességcsomag nélkül indultunk a kastélyba.

- Mr. Weasley és Mr. Weasley! - szólt egy szigorú női hang a fiúk után, mire mindhárman megfordultunk. - Miss Diggory, ön mit keres itt? A vacsora már véget ért, a francia vendégeink visszavonultak...

- Tudom tanárnő, elnézést, de lemaradtam a vacsoráról... - a magyarázatom egy cseppet se érdekelte, leintett és a fiúkhoz fordult.

- Mr. Weasley és Mr. Weasley - annyira furcsán csengett ez McGalagony szájából- legyenek szívesek és keressék meg Mr. Weasleyt és Miss Grangert.

A Diggory-lány [hungarian HP ff.]Where stories live. Discover now