A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

36. (Handabanda)

- Georgie - mosolyodtam el. - Hol vagyok? 
- A gyengélkedőn, Mags - válaszolt. Erre ismét kipattant a szemem.

Reflexből felültem az ágyban, a pálcámat kerestem és már álltam volna fel, de George már mellettem volt, szelíd erőszakkal visszanyomott a párnára. Nem értettem, hogy kerülök a gyengélkedőre, ezért záporoztak belőlem a kérdések.

- Micsoda? Az hogy lehet? M-mi van Kuporral? Hol van Harry? - Kezdeti ijedtségem csökkenni kezdett, ahogy körülnéztem. Az ágyam mellett egyik oldalt ott állt egy üres szék, George ott ülhetett, míg én nem voltam magamnál. Elég ramatyul nézett ki ő is, mintha csak megjárta volna velünk a labirintust. Kinyújtottam felé a kezem, amit ő megszorított, és adott rá egy puszit. Az ágyam másik oldalán Cedric ült, láttam rajta a visszafogott öröm jeleit, miközben ő savanyú mosollyal az arcán nézett vissza rám. Mellette Dudley foglalt helyet, az arcára volt írva a félelem, és az, hogy bárhol szívesebben lenne, mint itt. Szerelmem testvérei is a betegszobában voltak, Bill közeledett éppen. Egy másik, üres ágynál állt Mrs. Weasley is, aki halkan beszélgetett Hermionével - a lány szintén jelen volt. - Hol vannak a nagybátyámék? Hol van Madame Maxime? Nem mintha nagyon hiányozna - dörmögtem az utolsót, mintegy magamnak, de mégsem elég halkan. A körülöttem levők meghallották és halványan elmosolyodtak rajta.

- Nyugodj meg, Margaret - szólt nekem a legidősebb Weasley-fiú. Behunytam a szemem, és jó hosszan kifújtam a levegőt. Utáltam, ha ezt kérték tőlem, és már rég letorkolltam volna. Cedric felkuncogott, gorombán néztem rá, de még ez sem olvasztotta le szívből jövő mosolyát. A tekintetemmel kérdeztem őt, hogy válaszolni akarnak-e, mire megrázta a fejét, belőlem meg egy sóhaj tört ki.

Nagyszerű, gondoltam. A fiúk arcára rá volt írva a meghökkenés kommunikációnkat látva. Bill ocsúdott fel a leggyorsabban.

- Elájultál - világosított fel, mire fújtam egyet. - Az öcsém és a bátyád hozott fel ide, mivel a két ütődött - szavai megrovó stílusa ellenére hangjában nem érződött ilyen szándék- utánad indult. - Szavaira bólintottam, sejtettem már akkor, hogy így lesz. - Harry akkor veled volt, ha jól sejtem most Dumbledore-ral van. Anyáék is azon tanakodtunk, hol lehet már.

- Egyébként körülbelül negyedórát voltál kiütve - vigyorgott Fred. Láthatóan -ikertestvéréhez hasonlóan- ő is megkönnyebbült.

- Kuport mondtál, kedves? - lépett hozzám Mrs. Weasley is. Meglepődtem ezen a megszólításon, de igyekeztem ezt nem mutatni.

- Igen - komoran bólintottam. - Kiderült, hogy az igazi Rémszem Mordon helyett egy csaló tanított egész évben - magyaráztam-, aki nem volt más, mint a fiatalabb Barty Kupor. Ugyanis életben van. És itt van a kastélyban. - Könnyek lepték el a szemem, de ezek nem a fájdalom vagy a sajnálat könnyei voltak, hanem a haragéi.

- Ne sírj - vigasztalt az asszonyság-, nem kell félj.

- Nem félek, Mrs. Weasley - ráztam a fejem, és furcsa módon nem fájt már semmi. - Dühös vagyok! - hangom erősebben csengett a szokásosnál, majd el is halkultam. - Barty Kupor ölte meg a szüleimet. Cedric szemében fájdalom csillant meg. Ő is emlékezett a szüleimre, akik nagyon szerették őt. - Szeretnek - suttogtam unokabátyámnak.

- Mi történt, Margaret? Azután, hogy a zsupszkulccsal megérkeztünk arra helyre.

Nagyot sóhajtottam. Annyira szerettem volna mindent elmesélni neki, de ahogy újra leperegtek a szemem előtt az események, immár harmadszorra, nem tudtam egy szót sem kinyögni.

A Weasley család és Hermione is aggódva meredt bátyámra, majd ránéztek. Azt gondoltam, biztos bennük is ez a kérdés motoszkált, csak nem tudták vagy nem merték feltenni, mert most kíváncsian meredtek rám. Nem akartam beszélni róla, mi történt. Habár a kínzó fájdalomnak nyoma sem volt, éreztem, hogy a felsőtestemet kötés borítja, és amikor a mellkasomra néztem, láttam is. Alap esetben talán pánikba estem volna, hogy láttak meztelenül, de most... most már nem érdekelt. Voldemort visszatérése, Kupor leleplezése és a bátyám majdnem-halála annyi lelki tehernek tűnt, amit viselnem kell, hogy csak magam elé meredtem. Próbáltam mindent kizárni, nem akartam érezni, nem akartam ezekre gondolni, mégis minden emlékkép lepörgött a szemem előtt.