49. Az első vacsora

287 30 3
                                    

- Attól félek, hogy a túra holnapra marad, kicsi lány. Sokáig elhúzódott a tanácskozás - magyarázta nekem Sirius. - Elég sok dolgot kellett megtárgyalnunk - folytatta fojtott hangon. Úgy tűnik, Ő egyre kétségbeesettebb - húzott félre, miközben körbepillantott, ki hallhat minket. Szerencsére már szinte mindenki odabent volt. - Ez persze nekünk jó, mert azt jelenti, hogy még mindig nem szerezte meg azt az inf... - hirtelen elhallgatott, mert Hermione, Ron és Harry bukkantak fel a lépcsőn. - Egyszóval, sok dolgunk volt ma. - Miközben beszélt, már nem rám figyelt, hanem keresztfiát nézte mosollyal az arcán. - Harry! - tárta ki a karját, én pedig arrébb léptem, hogy tudják egymást köszönteni.

- Sirius! - ölelte meg őt a fiú, miközben Hermionével és Ronnal befelé igyekeztünk.

- A konyhában eszünk – suttogta Mrs. Weasley, kinézve a konyhaajtón. – Erre gyertek, de kérlek, próbáljatok minél kevesebb zajt...

Bumm!

- Tonks! – csattant fel Mrs. Weasley, mielőtt még hátranézett volna. Az említett boszorkány a szőnyegen feküdt.

- Bocsánat! – szabadkozott. – Az az átkozott esernyőtartó az oka! Már másodszor esem hasra... A mondat végét rettenetes, velőtrázó, női ordítás nyomta el.

Nem messze tőlünk egy földig érő, molyrágta falifüggöny most szétnyílt, és mögötte egy alak bukkant fel. Egy másodperc alatt feltűnt, hogy az ott álló alak nem lehet igazi személy: egy festmény volt, rajta egy elegáns asszonnyal, akinek a száját a legkevésbé elegáns, sértő kifejezések hagyták el. („Gaz bitangok! Csőcselék! Mocskos hitszegők, becstelen banda! Hitvány korcsok, takarodjatok innen! Hogy merészelitek beszennyezni atyáim házát...)

Az öregasszony vadul forgatta a szemét, szájából fröcskölt a nyál, s festett bőre megfeszült az arcán az ordítástól. Hangja felébresztette az előszobafalon lógó többi portrét, s azok is ordítani kezdtek. Lupin és Sirius nyomban odasiettek a függönyhöz, Mrs. Weasley képtől képig rohanva kábító átokkal sújtott minden egyes hangoskodó festményt. Az ordítozó asszony, pontosabban az azt eltakaró lepel szívósan ellenállt, a benne rejlő alak pedig még tovább fokozta a hangerőt, s hozzá fenyegetően hadonászott karmos kezeivel.

- Fogd be a szád, undok vén banya! – rivallt rá a nagy portréra Sirius, ráunva a hangzavarra. Az öregasszony elsápadt a dühtől.

- Tee! – bömbölte kidülledő szemmel. – Véred árulója, banditák csatlósa, családunk elfajzott szégyene!

- Azt mondtam, fogd be a szád! – ordította a férfi, majd Lupinnal együtt nagy nehezen összehúzták a függönyt.

- Elmondani sem tudom, a fülem és a fejem mennyire hálás ezért - böktem a kép felé. - És azt hiszem, ezt mindannyiunk nevében mondhatom. - Sirius elvigyorodott.

- Nos, a körbevezetés máris elkezdődött. Margaret, Harry - húzta ki magát Sirius -, ő volt az én csodálatos anyám.

- Ez a te anyád volt? - Harry-nek és nekem egyszerre esett le az állunk, úgy kellett a többieknek beterelni minket a konyhába. - Ez a ház csupa meglepetés - motyogtam magam elé - nem éppen a szó legjobb értelmében. - Még mindig a hallójárataimban visszhangoztak a néni kedves szavai: hitvány korcsok, és mi egymás....

Mrs. Weasley mindenkit befogott a vacsorafőzéshez és az előkészületekhez, én Tonksszal együtt tányérokat és poharakat hordtam ki, illetve terítettem az asztalra. Sirius Harry mellett ült, én pedig csak a beszélgetésük egy-egy részletét hallottam meg.

- Tessék? - akadt fenn a szemem egy pillanatra. Csípőre tett kézzel álltam az asztal mellett, úgy meredtem három férfire is: kettőre, akit ismertem, és egy ismeretlenre. - Ő volt őrszolgálatban aznap a Privet Drive-on, amikor Harryt megtámadták a dementorok? Akkor mégis hogy a viharba kellett neki varázsolnia?!

A Diggory-lány [hungarian HP ff.]Where stories live. Discover now