The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

42. fejezet

Remegve ültem az ágyamon, s közben arcomon patakokban folytak le sós könnyeim. Iszonyatosan rettegtem, még ennyire soha. Pedig, volt jó pár alkalmam az elmúlt időben megtapasztalni azt, hogy milyen, ha az ember igazán fél. Igazán tart a következményektől, s a lebukástól. Hangosan vettem a levegőt, pihegtem, füleim sípoló hangot adtak ki, s olyan mértékű gombóc fojtogatta nyelőcsövemet, hogy azt hittem behányok. Utáltam, utáltam a jelenlegi helyzetünket, s szinte belehaltam a tudatba, hogy nem tudom, mi tévő legyek. 

-TaeTae nyugodj le legalább csak egy kicsit, mert pánikrohamot fogsz kapni. -Jimin hátamat simogatta, közben pedig lágyan suttogta szavait, de szinte meg sem hallottam. Felköhögtem, ahogy nyálam, s könnyeim egyvelegét, próbáltam leküzdeni. -Na Taehyung, kérlek. -tette hozzá, s szorosan megölelt, de én csak jobban rázendítettem. 

-Mi-mi tévők legyünk most? Le fogunk bukni, engem kirúgnak, Jungkookot felfüggesztik, anyámék megülnek minket és semmink sincs! -hangom akár a fojtogató szmog, olyan volt. Minden szót fájt kiejteni ajkaimon, s amint tudatosult is ez bennem, lepergett életem szemeim előtt. 

Mikor visszaértem a szobában, teljesen összeroppanva meséltem el mindent Jiminnek és Yurának, akik a várthoz megfelelően reagáltak. Aggódtak ők is, hiszen akármennyire nem voltak a helyzetünkben, mivel tudtak az egészről, s még segítettek is, titkolták, nagy eséllyel ők is bajba kerülhettek volna. Nem volt elég ez az egész baba dolog, hogy megszegünk minden szabályt, még Juwon is rájött, s az már csak hab volt a tortán, hogy barátaink keze is benne volt valamilyen szinten. Nem akartam én rosszat se magunknak, se nekik, se senkinek. 

Miért nem lehetett ezt így kihúzni? Alig volt pár hetünk és befejeztük volna a sulit. Elmentünk volna innen, olyan szépen haladtunk mindennel. Azt hittem rendben volt, hiszen Jungkook elkezdte megteremteni a lehetőségeket és a környezetet is hármunknak, tényleg a vége felé jártunk, erre az én felelőtlenségem miatt, ekkor kalamajka okozódott.

-Ne mond ezt. Majd megoldjuk valahogy. -válaszolta Yura, s közben karjára simított. Értékeltem, hogy próbál pozitív maradni, vagy lelket önteni belém, -de szinte lehetetlen volt. Nem hatottak a kedves szavak. 

-Ne-nem Yura. Ebben nem. Így is titeket is belekevertünk. Én.. ah, komolyan megőrülök! Az én hibám. -hajtottam le fejem, s közben összeszorítottam szemeimet, ahogy a baba érezve feszültségemet erős mozgolódásba kezdett. 

Mindenki csöndben maradt. Nem tudtak mit hozzá szólni. Teljesen tanácstalanok voltak, még jobban mint én, s tényleg azt éreztem, hogy az egészről én tehetek. Ha nem megyek egyedül a könyvtárba, vagy nem foglalkozok Juwonnal, és azonnal ott hagyom, nem lenne ez az egész. Még azt sem tudtam, hogy mi volt a teljes reakciója, azon kívül, hogy meglepődött. Semmit nem tudtam, s ez kikészített. Vajon mit csinálhatott? Elment Jungkookhoz? Vagy beköpött minket az apjánál? Fenyegetőzött? Nem tudtam, de abban biztos voltam, hogy e fölött nem néz el csak úgy, s tervez valamit. Jól ismerve, olyas valamit, amiben mind a kettőnknek hatalmas szerepe lesz, s jól megjárjuk a poklot.