3. fejezet

1.9K 139 11
                                    

Nincs bosszantóbb érzés annál, mikor egy toxikus személyiségnek próbálunk eleget tenni

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Nincs bosszantóbb érzés annál, mikor egy toxikus személyiségnek próbálunk eleget tenni. Vagy félre ismerjük, vagy saját magunkat hozzuk stokholm-szindramatikus helyzetbe. Kellemetlen. De a vonzalom, a csábítás, s ennek a két emóciónak a keveréke, olyan hatással van az emberre akár a kábítószer. Rettenetesen erős. Szinte lehetetlen ellenállni neki. De küzdünk, küzdünk az egónk miatt, az önbecsülésünk miatt. Küzdünk az ellen, saját magunkkal szemben, hogy megértessük magunkal, "ez nem jó, becsapom saját magam", még is annyira édesgető, annyira vágyik rá az ember, hogy szinte belefullad. Lehetetlen. 

Lagymatag, de még is keménykezű rázogatásra ébredtem. Nem fájt a fejem, nem volt fájdalomhoz hasonló, azonban nyomott az annál inkább. Beleszédültem, ahogy hasamra fordultam, az ismeretlen szegfűszeg illatú ágyban. Erős, csípős odor volt, szinte szúrós, de ép annyira fűszeres, hogy tudjam ez kellemes. Egy alfa illata. Ahogy ez realizálódott bennem, azonnal kipattantak szemeim, s hirtelen ültem fel a puha ágyban, lehajítva felsőtestemről a paplant. A kellemes hűvös szobalevegő, libabőrt kölcsönzött vékony testemre. Kicsit izzadtam, kicsit fáztam, de a megilletődés nagyobb volt testem felett. Kikerekedett szemekkel néztem körbe. Halványzöld falak, rock-bandák poszterei, egy-két elhajított szennyes, rendetlenség mindenhol. A hajnali szellő miatt könnyedén libbent fel néha az ablak előtt a kék függöny. Világos volt, de nem annyira, hogy rendesen lássak. Körbetekintésem után, azonnal az előttem álló személy felé néztem. Félelmet éreztem magamon, rettentő nagyot, az ismeretlen környezet miatt leginkább, de amint megláttam a fekete gumipapucsot, az izmos vádlikat, majd a fekete pamutsortot a vele megegyező színű pulcsival, s a nedves hajzuhataggal, úgy vette át testem fölött az irányítást a düh, akár a villámcsapás.

-Jó reggelt csipkerózsika! -húzta ravasz vigyorra ajkait Jungkook, majd közelebb hajolva hozzám mélyet szippantott kamilla illatomból. Bosszúsan néztem rá, majd hátrébb húzódtam, mert túl közel éreztem magamhoz valóját. Mi jogon közeledik így felém? -Ne játszd meg magad, érzem a szagodon, hogy félsz. A lunád nem csapja be a farkasomat. -vigyorogta eszelősen, majd hátrébb húzódva, s felegyenesedve az ablakhoz sétált, hogy becsukja azt. 

-Ch. Paraszt. -mormogom nem létező bajszom alatt, majd hirtelen ötlettől vezérelve kelnék fel az ágyából bosszúsan, ám ebben a pillanatban dönt testem úgy, hogy a gyengeség miatt nem tartja meg zsibbadásnak induló végtagjaimat. Hatalmas puffanással esek neki az ágy keretnek, erősen odaverve oldalamat, mely után szinte biztos vagyok, hogy csúnya lila folt fog éktelenkedni. Hangosan nyögök fel, talán kicsit lányosan, ahogy fenekem találkozik a laminált padlóval, majd fejemet lehajtva tápászkodnék fel de képtelen vagyok rá. Jungkookra pillantok aki, tágra nyílt szemekkel figyeli szenvedésemet. Nem tudok felállni, minta teljesen le lenne bénulva testem. Szédülni, nem szédülök, de annyira nyomott az elmém, hogy nem tudok mozogni rendesen, biztosan. Az alfa csak egy fáradt sóhaj kíséretében felém battyog, majd megállva előttem kicsit talán ridegen, de ugyanakkor aggodalmasan néz rám. 

The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]Where stories live. Discover now