The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

6. fejezet

A sebezhetőség nem más, mint bizonytalanság, kockázat, érzelmi kiszolgáltatottság. Sokan ezek kerülésével igyekeznek távol tartani a negatív érzéseket, kudarcokat, a megszégyenülés lehetőségét az életüktől. Csakhogy ezzel nem csupán a negatív érzések, helyzetek lehetőségét iktatjuk ki, hanem a pozitívokét is. Ha a csalódottságnak nem akarunk esélyt adni, akkor az örömnek, a sikernek sem lesz lehetősége bekopogtatnia hozzánk. Egyszerű fizika: nincs hullámcsúcs hullámvölgy nélkül. Akkor csak a középmezőny marad, a "langyos szar, amiben el lehet dagonyázni", ahogy mondani szokták.

Szinte emésztésem is teljesen leállt, mondhatni olyan hibernetikus állapotba kerültem akár csak Walt Disney. Ijesztő volt, ahogy engem kémlel az előttem álló, azonban teljesen biztos voltam, hogy a kezdeti lefagyásom miatt, neki most sokkal több érzelem futott végig tekintetén, elméje mélyén. Hideg volt, még arcomra csapódott lehelete is, szemei összeszűköltek, teljesen magába kerítve, rideg árny futott végig szemüregében elhelyezkedő fekete gömbjeiben. Nem tartottam attól, hogy folytatni fogja, mivel én könnyekkel száradt fejjel vizslattam, ő is meg volt lepődve, -nem biztos, hogy ezeket a gondolatok meg akarta osztani velem, nem biztos, hogy tudtomra akarta adni, de megtette, és az időt, eseméyneket nem lehet visszafordítani. Felettem állt, de talán már mellettem is. 

-Nem szólsz semmit? -kérdezte hosszas némaság után. Nagyot nyeltem csillapítva kicsit elszorított torkomat, ami rendesen fojtogatott az impulzusok miatt. -Érts meg engem is, nem lennék, durva ha csak egy kicsit kapnék belőled. Mit hittél, hogy amíg le nem érettségizünk, tűröm, hogy messziről bámulj. Ne legyél ennyire naiv, mert könnyen a kis lelkedbe fognak tiporni. 

-Ne eszköz, hanem társként tekints rám. -mondtam halkan, felébredve, mire hátrált egy lépést, s teljes eddig kezeiben tartott testemet eleresztette. valószínűleg meglepődött, hogy ennyi minden után képes voltam megszólalni, ráadásul igen határozottan.

-Akkor adj egy kicsit magadból, és bebizonyítom, hogy tudok másmilyen is lenni. -mondta.

-De nem tudom, melyik éned vagy valójában, vagy ennyire erős a farkasod, és elnyomod a saját személyiséged, hogy erősnek mutasd magad. -vettem kicsit indulatosabbra, nem durván, nem megbántva, de ha már ő is színt vallt, nekem is meg van hozzá a teljes jogom. 

-Te is ugyan ezt csinálod Taehyung, rendíthetetlennek mutatod magad, közben rettegsz, tőlem a legjobban, de tudom, hogy attól is, hogy igen is akarsz  hozzám kötődni, amit ha engednél mind a kettőnk dolgát megkönnyítenéd. -vágta zsebre kezeit, s nem tudom milyen oknál fogva, huncut félmosolyra húzta ajkait. 

-Hazudsz! 

-Nem, nem hazudok te hisztis. Legyen eszed, és vedd figyelembe az ösztöneidet, azok nem feltételeznek, hanem a szöges, egyenes igazságot mutatják, és amúgy is ha akartam volna, már rég letörtem volna csodaszép jégkirálynő koronádat, de va.... -mondta, egyre csak mondta, mikor hallottuk, ahogy a hatalmas öreg, vasrácsos ajtó nyílt, s tudtuk, hogy ennek a beszélgetésnek itt és most lesz vége, hogy el kerüljük a lebukást. Ha netalántán ránk találna valaki, ne adj Isten' egy tanár vagy felügyelő, akkor mind a ketten halottak vagyunk.