The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

44. fejezet

Egy harapás. Az a harapás ami látszólagosan mindent megoldana. De nem biztos, hogy akartam én még.

Mitől is tartottam ennyire? A babától. Hogy milyen hatással lesz rá? Hogyan fog bekövetkezni mind ez, Jungkook milyen lesz velem, és a többi. Annyira agyaltam, hogy szabályosan tudósnak éreztem magam. Bújtam a különböző weboldalakat, olvastam könyveket, lexikonokat, még saját nagyanyámat is felhívtam, hogy mi a véleménye erről az egészről, s ugyan elmondása szerint ez jó dolog volt, sőt szerinte ép itt volt az ideje, de ahogyan előadta lesokkolt.

Ez nem kis dolog volt. Nagyon nem, hiszen ha Jungkook megjelöl, akkor egy életre vele kell, hogy maradjak, s nyilván ez volt a célom, de én is szabad akartam lenni, s ő sem erősködött soha, akármennyire éltünk egy ilyen hierarchiával rendelkező társadalomba, sosem nézett kevesebbnek, mindig egyenlő rangú társaként tekintett rám, s ezzel mindent megpecsételtünk volna. Egy vérkötessel.

A vérkötést is meg lehet törni, de sokkal nehezebben, és csak akkor, ha az alfa ejtett harapási sebet az omegán.
Ha azonban a vérkötés igazi társak között történt, amikor a harapás kölcsönös, akkor az egész életre, a megtörés lehetősége nélkül, halálig szól. Lehetetlen volt ez megszakítani, s nem is akartam.
Tudtam, hogy igaz társak vagyunk. Egymásnak voltunk megteremtve -jó pár élethelyzet bizonyította is nekünk- s talán ez volt az egyedüli nyugvó pontom.

Tüzetesen utána néztem mindennek, de még így is csak szinte spekulálni tudtam, hogy milyen hatással lehet ez rám. Olvastam, hogy elvileg illataink ilyenkor a legerősebbek, s ez ebből a szempontból volt hátrány, hogy nem tudtuk kiküszöbölni azt, hogy ez ne érződjön a környezetben. Szexuális feszültséget is generálhatott köztünk, és ez is csak hátulütő volt, hiszen a szex nálam már szóba se kerülhetett. Ugyan a gyógyszereket kiváltattam Jiminnel, meg is voltak, -azt is jól elolvastam, a legapróbb mellékhatásokat is figyelembe véve, de még mindig nem léptem.

Elnyomták volna ezeket a tüneteket, de aggódtam. Ha esetleg tényleg beindította volna a szülést, arra esély se lett volna, hogy megállítsuk. Akkor befellegzett volna minden, amit eddig elterveztünk, s megbeszéltünk.

Este volt már, a szobában levő egyetlen egy éjféli lámpa világlott, ahogy az alfa éjjeliszekrényén levő órára pillantottam, este nyolc felé közeledett a mutató. Nagyon elszaladt az idő, és tegnap óta szinte csak ezeket bújtam. Ugyan nem volt feltűnő, hiszen az érettségivel is ezt tettem volna, mindenki ezt csinálta az évfolyamban, nem láttunk mást, de viccesnek tálaltam, hiszen nem tartottam magam egy hipohander személyiségnek, akármennyire is tűntem annak, még is jelenleg úgy festhettem.

Hátamat az ágykeretnek támasztottam, s szemeim már szabályosan égtek, ahogy a laptop kék fénysugarai órák óta bántották, de nem nagyon foglalkoztam vele. Kerek pocakomon támasztottam meg a gépet, s közben ajkaimba harapva olvasgattam tovább, mikor megéreztem, hogy besüppedt felhúzott lábaimnál az ágy, s felpillantva a képernyőből egy zuhanyzással végző, csatakos hajú, félmeztelen Jungkook méregetett kérdőn. Előrehajolt nagyot sóhajtva, majd minden mellébeszélés nélkül lecsukta a laptop tetejét, mire durcásan pillantottam rá, s félre téve azt a székre, közelebb csusszant.