The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

24. fejezet

Ha az ember ismeri önmaga sorsát: vagy megbékél vele, vagy belepusztul. A bizonytalanság azonban az őrületbe kergeti. Nem hiszek abban, ha van egy rossz napom, és történik egy rémes tragédia, meghal valaki, akkor összeteszem a kezemet, és azt gondolom, hogy ez az isteni akarat. Meg kell értenem, miért történik meg velem egy-egy tragédia. Bár az, hogy mi számít igazán tragédiának nem tudhatom- spekulálhatok, találgathatok. Oka van mindennek, s a lelkiismereted, emberekhez való viszonyulásod helyes, tiszta, a sors nem baszik ki veled. Még ha először úgy is tűnik. Nem. 

Léteznek pillanatok, amelyeket szinte tapintani lehet. Az ember érzi a jelentőségüket. Egyszerűen tudja, hogy ott és akkor olyasmi történik, ami meghatározza a jövőjét. Ezeket a pillanatokat még a legkevésbé tudatos emberek sem kerülhetik el, olyan elemi erővel tolja bele őket a sors az arcunkba.

Felelőtlenség ábrándozni olyasvalamiről, ami tudjuk, hogy később életünket képezi, de még nem a dolgunk. Nem szabadna esélyt, vagy utat adni, hogy megtörténjen. Hát ez, az amit nem mi döntünk el. 

"Jézusom, olyan irigy vagyok Taehyung!" -vinnyogta Jimin a telefonba, s közben hátáról megfordult hasára, s úgy beszélt tovább hozzám. 

-Ne mond ezt. Tudod, hogy szenvedtem az elején. El sem tudod képzelni.. -sóhajtottam, s megtámaszkodtam alkaromon. 

"Kötve hiszem. Nekem nem volt ott Yoongi, neked viszont ott volt Jungkook. Baszki mekkora mázlisták vagytok. Egyébként meg ne hisztizz itt nekem, tökéletesen el tudom képzelni. Vágod, átéltem, te hülye." -megrovó hangja aranyos volt, és indulatokkal teli. Igaza volt, mit hisztizek. Megúsztam ezt az egészet, azzal hogy Jungkook segített, s itt rinyáltam Jiminnek, -aki minden egyes részletre kíváncsi volt,- hogy miket éltem át, mikor ő sokkal nehezebb helyzetben volt. "Amúgy, már odaadtad Jungkooknak az ajándékot?" -kérdezte, amint jobbnak látta a témát terelni.

Nagyot sóhajtottam. Nem nem adtam, hiszen nem tudhattam, milyen reakcióra számítsak tőle. Az utóbbi két napban annyira aranyos volt, annyira védelmező és törődő, hogy nem akartam ezt elrontani, holmi szex-kellékekkel. 

-Nem, még nem. -válaszoltam halkan, s láttam amint a pink hajú felemeli szemöldökét, a kis kamera akármennyire volt pixeles a hálózat miatt, tökéletesen láttam, hogy nem éppen erre a válaszra számított, vagy legalább reménykedett, hogy nem ezt fogom mondani.

"Ne már Taehyungie. Úgy örülne neki. Másodjára is beléd szeretne. Meg most már olyan mindegy, nem értem, mit játszod itt a prűdet." -forgatta meg szemeit. "Én már rég odaadtam Yoonginak, és basszus. El sem hiszed, életemben nem gondoltam volna, hogy olyan......" -kezdte volna kínosabbnál kínosabb történetét, hogy alfája, hogyan reagált beteg ajándékára, de nem hagytam befejezni. 

-Jó nem vagyok rá kíváncsi, mennyire szedtétek szét egymást. Nem azért nem adom oda neki, mert nem akarom, vagy mert szégyenlős vagyok előtte...