The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

15. fejezet

•Kis írói megjegyzés az elején; ez a rész most Jungkook szemszögéből fog íródni, hogy egy kicsit oda is betekintést nyerjetek, vagy legalább megértsétek a karakterének lelkivilágát és személyiséget, ja és még valami; az aki zenét szokott hallgatni olvasás közben (jo magam is) annak nagyon érősen ajánlom ehhez az egész részhez ezt a számot:

▪️ FKA twigs - Cellophane ▪️

Amikor minden megváltozik, neked egy döntést kell hoznod, hogy milyen irányba mész tovább, melyik úton. Az utadon a fájdalom valódi üzemanyagként működik, és radikális tettekre ösztönöz. Ha az embernek fáj valami, néha nehéz észrevenni, hogy mások máshogyan szenvednek, sőt, esetleg még rosszabb állapotban vannak. A szenvedés is luxuscikk. Akinek nincsen túl sok testi szenvedése, az ráér lelkileg szenvedni. Mindenki egyéni módon beteg, egyéni módon egészséges, az azonos fájdalmat mindenki másként éli meg.

Ahogy eszeveszett módon odarohantam Juwonhoz, azt hittem tényleg végzek vele. Teljesen elöntötte az agyamat a fos. Éreztem, minden egyes kis rezdülését Taehyungnak. Éreztem, hogy fél, retteg, éreztem, hogy fájdalmai vannak, lelkileg és fizikálisan is. Úgy hagytam ott mindenkit a szobában akár egy megtébolyult. És csak rohantam, a liftet se várva, szinte szárnyaltam a lépcsőfokokat. Tudtam, hogy oda kell érnem időben, különben hatalmas baj fog történni, és azt a legkevésbé se kívántam. 

A düh akár egy kötél, fojtogatott, azt éreztem, ha nem adhatom át testemet a farkasomnak belehalok ebbe a sok agresszióba. Kettétéptem volna, kibeleztem volna, s mosolyogva díszítettem volna fel vele az egész kócerájt, hogy aztán büszkén még utoljára rá is köphessek. Undorító, mocskos és ahogy Taehyungra nézett, ahogy fogdosta, szinte bele láttam a fejébe. Éreztem mit akart és ez csak még jobban borította elmémre a vörös ködöt. Nem volt megállás.

Hiánytalanul, minden ütést indulatosan mértem már így is pépes tekintetére, s ő sem volt rest, de tudtam, hogy fölényben vagyok. Ő nem volt tiszta vérű, én viszont igen. Győztem volna, győztem, de az az icike-picike józan eszem ami megmaradt diktálta, akármennyire hajtanám ezt a barmot a beledöglésbe, nem tehetem. Nem tehetem, mert Taehyung nem volt fizikálisan az enyém, s ezt Yoongi is tudtomra adta. Miért nem cselekedtem előbb, hiszen ebből annyi bántódásunk eshet? Annyi rossz következményt szülhet, és én ölbe tett kézzel nézem, mert nem cselekedtem megfelelően. Meg kellett volna harapnom a francba, leteperni és belé ragadni, teljesen összeköttetve magunkat. De nem, ő nem hagyta, én meg bedőltem neki.