The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

48. fejezet

Miután a lesajnálásosabb tényként kellett felfognom, hogy kislányunkat el kellett vinni kötelezően, huszonnégy órás inkubátori megfigyelésre, kicsit megijedtem. Miért kellene inkubátorba tenni, ha egészséges?
Szerencsére azonban megnyugtattak, hogy ez egy rutin folyamat és minden babánál elvégzik.

Jinae megszülése iszonyatosan kifárasztott. Lehetetlenül kimerültem mint még soha, de hálás voltam Jungkooknak, hogy támogatott, hiszen ez egy iszonyatosan kellemetlen, zavarbaejtő és fájdalmas folyamat. Azonban a tény mikor megkönnyebbültem a nyomások alól,  meghallottam felsírni az újszülött kisbabánk hangját, szinte kiüresedett elmémből minden addigi nyűgöm. Ahogy megpillantottam ici-pici valóját, olyan eufória lengett körbe mint még soha, minden fájdalmam egy pillanat alatt elillant, s mellkasomat elöntötte a mérhetetlen forróság érzet. Ahogy kezembe adtak szinte fel sem fogtam, akár egy álom, a világ legeslegszebb álma, s amint realizáltam, hogy nem csak agyam édes szüleménye, hanem a valóság, szinte szétfolytam a boldogságtól.

Van egy gyerekünk, Jungkook az oldalamon van, túl voltunk ezen is, s bár nem volt könnyű, sőt nagyon is megerőltető volt az egész idáig vezető út, semmilyen rossz dolog nem tudott foglalkoztatni, s csakis szépnek láttam a világot.

Lassan nyitottam ki pilláimat, s kicsit oldalra döntöttek a fejem, ahogy a komámból -vagy rövidke alvásomból- felébredve, realizáltam, hogy nem vagyok egyedül. Jungkook mellettem ült egy fotelban, s felé eső kezemet szorongatta. Ahogy észrevette, hogy ébren vagyok, felemelte fejét, s lágyan elmosolyodva kifújta eddig bent tartott levegőjét.

-Jó reggelt szerelmem. -suttogta, majd közelebb hajolt, s homlokomból kisöpörve kicsit kócos tincseimet, ajkait ráhelyezte.

-Szia. -válaszoltam kicsit rekedt hangon, hiszen előbb ébredtem fel, majd én is széles mosolyra húztam ajkaimat.

-Hogy vagy? Fáradt vagy még? -kérdezte, s közben állat ráhelyezte az ágykeretre, s úgy pillantott rám csillogó szemeivel.

-Jobban vagyok Jungkookie, nyugodj meg. Csak kicsit még nyomott a fejem. -kuncogtam el magam, hiszen kaptam egy jókora adag fájdalom csillapítót s nyugtatót, amik nem csak lelassítottak, s kicsit segítettek, de még álomba is ringattak.

Tegnap este mikor elvitték Jinaet, Jungkook utasítást kapott, hogy menjen haza és ő is pihenjen, vagy szóljon a kint várakozóknak, amit meg is tett, de nem tágított mellőlem egy perce se. Aranyos volt tőle, hogy ennyire maradni akart, s szinte úgy figyelt rám, hogy aggódtam, esetleg elhanyagolja magát. Megnyugtatott, hogy erről szó sincs, s én pihenésre szánva magam el is aludtam, s csak most keltem fel.
Higgadt volt, kiegyensúlyozott, s nem is akartam mást, csak hogy leteljen a maradék pár óra, s babánkkal a kezembe haza mehessek.

-Hát, elég vicces ahogy kinézel. Mint, aki be van állva! -nevette, mire csak megpörköltem orrát, de nem vettem zokon.

-Hol vannak anyáék? -kérdeztem, hiszen tegnap csak egy pillanatra jöttek be, ellenőrizve, hogy minden rendben, s megcsodálták a babát. Őrültem nekik, tényleg, és Jiminnek is, de ő visszament, hiszen nem akartam, hogy feleslegesen itt maradjon, mi sem tudtunk semmit tenni a várakozáson kívül, így kicsit elküldtem őket, csak addig amíg teljesen kipihenem a tegnapi napot.