Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Tizenharmadik fejezet

Summer hirtelen riadt fel álmából. Szemei kipattantak és reflexszerűen pillantott maga mellé, de Nadianak nyoma sem volt. Most hogy ő és a bérgyilkos is itt rejtőzködtek a védelmi házban, újra kellett osztani a szobákat. Carter Jimmyvel, Káin Christiannel lakott együtt.

A lány sóhajtva tápászkodott fel a matracról, majd az ablakhoz sietett és onnan nézett kifele. A holdfény erősen világította meg arcát.

-Rémálmok? - szólalt fel egy rekedtes hang a szoba végében. A lány összerezzent és ijedten fordult meg az alak felé. A bérgyilkos egy pimasz mosollyal az arcán lépkedett felé, kezében egy pohár whiskyt tartott.

-Hogy jutottál be? - vonta fel szemöldökét Elizabeth, miközben próbálta szabályozni eszeveszettül kalapáló pulzusát.

-Az ajtón. - felelte Káin hanyagul. - Még aludtál, amikor besurrantam.

-De miért?

-Csak gondoltam rád nézek. - vont vállat a férfi és közelebb sétált Summerhez. - Még meg sem beszéltük az Hugo Garcias ügyet.

-Nincs semmilyen Hugo Garcias ügy. - felelte a lány ellenségesen, miközben sietősen megkerülte a férfit és ő is öntött magának egy pohárral. Erőtlenül támaszkodott az asztalnak, háttal neki, és egy mély levegőt vett. - Azt hittem meghaltál. - motyogta maga elé Elizabeth és szíve összeszorult az emlék hatására.

-Csak nem meggyászoltál? - szólalt fel mögötte Káin. - Talán még is szeretsz engem. - suttogta a lány nyakhajlatába, mire ő hevesen fordult szembe vele.

-Csak magamat szeretem. - nézett bele Summer ridegen a bérgyilkos szemeibe. - Nem tudom hogy élted túl, de remélem nem hozod rám a bajt. - sziszegte fogai között. - Azt mondtad, hogy menjek a bankba, mert ott lesz Carter és vele biztonságban leszek. Hallgattam rád, hónapokig konkrétan ki sem mozdultam abból a kibaszott pöcegödörből, mert játszottam az áldozatot. De már kurvára elegem van, szóval miután túl vagyunk ezen a melón, én lépek. - jelentette ki remegő ajkakkal, ellentmondást nem tűrő hangnemben. - És ha megint rám hozod a mexikói kartellt, akkor nagyon magjárod.

-Emiatt nem kell aggódnod Lizzie. - vigyorodott el hátborzongatóan Káin, majd felhúzta ingujját bal karján. Alkarján egy tetoválás húzódott, ami egy koponyát ábrázolt jaguár irhában. Hugo Garcias bandájának jelképe volt. - Azt kérdezted, hogy menekültem meg. Hát így. Én is a banda tagja vagyok.

-Tessék? - vonta fel szemöldökét a lány hitetlenül. - Beléptél a mexikóiakhoz?

-Nem volt más választásom. - csóválta meg fejét a bérgyilkos. - Alkut kötöttem velük. Az elmúlt pár hónapban Garciasnak dolgoztam.

-Az...-dadogta Summer zavarodottan. - Az te voltál? Az FBI vérdíjat tűzött ki a fejedre.

-Nem az enyémre. - nevetett fel a férfi. - Csak egy fantoméra, aki az elmúlt hetekben kilenc gyilkosságért volt felelős.

-Nem hiszek neked. - rázta meg fejét a lány. -Soha nem állnál a mexikóiak szolgálatába.

-Szívem, a játékszabályok megváltoztak, mikor Hugo elkapott minket. Csak úgy tudtam életben maradni, ha az ő parancsait követem. Ő meg mondja, hogy kit öljek meg, én pedig megteszem. Cserébe ő kiment a szarból, hogyha szorul a hurok.

-Gyáva. - pillantott fel Summer dühösen az előtte álló alakra.

-Jajj Lizzie, úgy teszel, mintha te nem ezt tetted volna. - billentette oldalra Káin fejét.

-Inkább halnék meg, minthogy Hugo Garcias nevében öljek. - mondta lekicsinylően, mire a bérgyilkos gúnyosan nevetett fel.

-Egyszer majd megérted, hogy miért kötöttem alkut vele. - felelte a férfi és gyengéden végigsimított a lány arcán. - Remélem akkor megbocsájtasz.