Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Tizennyolcadik fejezet

Sanchez gondterhelten temette arcát kezeibe. Némán ült a nappaliban, egyetlen társasága hű társa, kedvenc whiskyje volt. Sóhajtva kortyolt bele az italba, miközben a holnapon járt az esze. Beszivárogni William Benette  kocsmájába és bepoloskázni azt, nehezebb lesz, mint ahogy először hitték. Nem tudta, hogy csapata készen áll-e ekkora feladatra.

-Főnök. - lépett be a szobába Christian, nyomában Jimmyvel és Nadiaval. A férfi hirtelen kapta feléjük ködös tekintetét. - Visszajöttek már a többiek? -kérdezte az orosz.

-Nem. - felelte az öreg. - Miért? - vonta fel szemöldökét. A többiek sandán pillantottak egymásra.

-Egyikünk sem túl nyugodt a holnapi akcióval kapcsolatban. - folytatta tovább Moslow.

-Üdv a klubban. - horkantott fel Sanchez szarkasztikusan és újra belekortyolt italába. 

-Nekünk nem a melóval van bajunk, sokkal inkább...-kereste a szavakat Nadia.

-Káinnal és Sumerrel. - egészítette ki az afroamerikai a lányt. - Nem bízunk bennük. - az öreg szúrós pillantásokat vetett az előtte álló alakokra.

-Régóta ismerem Káint, nem kell tőle tartanotok. - válaszolta végül a férfi. - Nem fog elárulni minket.

-És Summer? - szólt közbe Chris. - Nem tudjuk mire képes.

-Summerről én magam gondoskodom. - felelte  Sanchez rekedtes hangon. - Végig Carterrel lesz, aki figyelni fog rá. Esélye sem lesz külön akciózni.

-Hát jó. - vont vállat Nadia bizalmatlanul. - Akkor úgy tűnik holnap harcba megyünk.

-De még mennyire. - vágta rá Jim lelkesebben. - Itt az ideje kivonni a képből azt a féreg Benettet.

-Egyetértek. - dünnyögte az orosz is.

-Pihenjetek. - pillantott fel rájuk Sanchez. - Holnap nagy napunk lesz.

-Úgy lesz főnök. - kacsintott rá az afroamerikai. - Jó éjt. - köszönt el, majd átkarolta a mellette álló lányt is.

-Jó éjt. - susmogta Nadia pironkodva, mire Chris és az öreg mosolyogva biccentettek felé.

-Főnök, kérdezhetek valamit? - fordult Christian kíváncsian Sanchezhez, mikor már csak kettesben maradtak.

-Kérdezz. 

-Mióta ismered Káint? - ráncolta össze homlokát az orosz. Az öreg először nem válaszolt, elgondolkozva meredt maga elé.

-Születése óta. - felelte végül és lehúzta a poharában lévő maradék italt.

Sanchez életében nem látott annyi vért és halottat, mint akkor. A terroristák túszokat ejtettek az apró városban, de nem azért, mert tárgyalni akartak. Egyetlen céljuk a gyilkolás és a megfélemlítés volt, mindenkit lemészároltak, akik útjukba kerültek. Család apákat, nőket, még a gyerekeket is. Azok a lakosok, akik nem tudtak kimenekülni a faluból, már nem éltek. Az egykori élettel teli helyiség tömegsírrá vált.

-Saint alezredes, jelentkezzen. - szólalt meg Sanchez talkie walkie-ja övén.

-Itt Saint. - szólt bele a készülékbe, miközben csapatával épp fedezékben bújt el.

-Lát maga körül még élő civileket? - kérdezte Pierson. A férfi óvatosan dugta ki fejét, hogy körbe pillantson, de nem látott mást, mint törmeléket és feléjük közeledő ellenségeket.

-Negatív. - felelte végül és visszabújt a fedezékbe.

-A terroristák megöltek mindenkit, már csak mi maradtunk. - mondta az ezredes leereszkedő hangon. - Hozza vissza a csapatát a támpontra, lebombázzuk ezeket a mocskokat. Öt perce van.