Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonhetedik fejezet

Az ember mindig ideges, ha kihallgatáson vesz részt. Akkor is ha ártatlan és akkor is, ha bűnös. Az emberi természet ilyen, néha a legegyszerűbb helyzeteket is túl tudja gondolni.

Robert Thompson kávéval a kezében ült le a székre és egy hangos puffanás rázta meg a teret, ahogy a hatalmas nagy aktaköteget az asztalhoz vágta. Aztán halál nyugodtan kezdte el lapozgatni a dokumentumot, minden egyes oldalt alaposan áttanulmányozva. Mesterien használta a csendet, tudta hogyan lehet fokozni vele a feszültséget.

Még utoljára megigazította nyakkendőjét és tekintetét az előtte ülő lányra emelte. Perceken keresztül csak próbált valami érzelmet leolvasni az arcáról és megfejteni a gondolatait. Summer ridegen állta az ügynök pillantásait, egy izma sem rándult meg.

-Tartalmas történelmed van, meg kell hagyni. - szólalt fel végül Thompson és belekortyolt még gőzölgő kávéjába. Megunta a formalitást, így letegezte a lányt. Summer nem válaszolt, makacsul szegezte fel fejét. A nyomozó tudta, hogy őt nem lesz olyan könnyű megtörnie. - Szeretnél mesélni róla? - vonta fel szemöldökét kérdően.

-Nem. - felelte szűkszavúan Liz.

-Hát jó. - vont vállat a nyomozó és összecsukta az aktát. - Akkor térjünk rá a lényegre. - egy fotót húzott elő az előtte heverő lapok közül és egyenesen Summer felé tartotta.

-Felismered azt a férfit? - kérdezte az FBI-os és a képen lévő alakra mutatott. 

Káin volt az.

-Nem. - mormogta Elizabeth, szinte rá se nézve a fotóra.

-Biztos? - pillantott fel Thompson a lányra és ajkain megbújt egy sunyi mosoly. - Ugye tudod, hogy a hamis tanúzás is büntetendő? És a rendőrség vagy szövetségi nyomozók félrevezetése is.

-Szerintem ez a pár év nekem már nem számít. - dünnyögte Summer és egy gunyoros vigyorra húzta száját. - Amúgy meg az igazat mondom. Nem tudom ki ez. - Robert Thompson beletőrődően bólintott egyet.

-Akkor itt valami nem stimmel. - elgondolkozva csücsörített egyet, majd egy hatalmas sóhaj után eltette a fényképet. Egy újat húzott elő. - Mert tudtommal az te vagy. A másik pedig az ismeretlen féri. - bökött rá a nyomozó a képen lévő két alakra, ahol a Káin és a lány éppen valami fontos dolgot ecsetelt egymással.

-Jó, lehet valahol találkoztam már vele. - helyesbített Summer. - De maga is elegyedett már szóba ismeretlen  emberekkel. Ez nem bizonyít semmit.

-Tudod Elizabeth, én szeretnék neked hinni. - nézett végig a lányon az FBI-os. - De szerintem még most sem mondod az igazat. Legalábbis én nem úgy látom. - Thompson előhúzott egy újabb képet, amin Káin és a lány csókolóztak. - Én nem így szoktam kezelni az ismeretlen embereket. - ironizált az ügynök, mire Liz csak megforgatta szemeit.

-Mit akar tőlem? - kérdezte és kezeit távolságtartóan keresztbe fonta.

-Csak egy-két apróságot. - válaszolta a férfi. - És ki tudja...?-emelte fel tekintetét a lányra. - Talán pár évvel kevesebb lesz a büntetésed.

-Még nem ítéltek el. - vágott közbe Elizabeth.

-Igazad van, még nem. - értett egyet a szövetségi. - De ha engem kérdezel, ne nagyon reménykedj. Túl jó nyomozó vagyok és rengeteg bizonyíték gyűlt össze ellened. Szóval jobban tennéd, ha abba hagynád a makacskodást és segítenél nekem egy picikét. - grimaszolva mutatta fel kezét, és összehúzta hüvelyk és mutató ujját, amik éppen csak nem értek össze, hogy mutassa mennyire kevés segítségre is lenne szüksége. - Mindkettőnk munkáját megkönnyítenéd.