Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Harmincnyolcadik fejezet

-Jól vagy? - fordult Káin kíváncsian a lány felé, mikor beült mellé a kocsiba.

-Soha jobban. - felelte Summer egy mély sóhaj kíséretében, majd a kormány felé biccentett. - Csak induljunk, mielőtt meggondolom magam. - a bérgyilkos tette, amit Elizabeth kért. Kikanyarodott a villa kocsifeljárójáról és eltűnt az éjszakában. 

Summer még mindig az előbb elolvasott levél hatása alatt volt. Azok voltak nővére utolsó hozzáintézett szavai. Az írás elég hitelt adott Káin állításának, de Liz még mindig nem tudta, hogy képes lenne-e valaha megbocsátani a mellette ülő férfinak.

-Elég zaklatottnak tűnsz. - próbálta a férfi feszegetni a témát, de Summer csak lehurrogta.

-Igen, és? - kérdezte szarkasztikusan. - Gondolom azt azért sejted, hogy nem vagyok a legjobb hangulatomban. - Káin elengedte füle mellett a megjegyzést és próbálta másra terelni a szót. Volt valami, ami már régóta fúrta oldalát.

-Látom Carterral kibékültetek. - mormogta és oldalra pillantott a lányra. Tekintetét az ujján csillogó gyűrűre vezette.

-Ebbe most inkább ne menjünk bele. - dünnyögte Elizabeth és nyűgösen emelte égnek tekintetét.

-Nem is akarok, csak meglepett ez az egész. - nézett rá a bérgyilkos. - Pár napja még úgy volt, hogy engem szeretsz.  - Summer idegesen pillantott oldalra a férfira, miközben dühösen szorította össze száját.

-Ugye nem gondoltad, hogy ezek után köztünk lehet még valami? - vonta fel szemöldökét, hangja gúnyosan csengett. - Tönkre tetted az életemet.

-Ez nem igaz. - ellenkezett a férfi. - Tudnád, ha elolvastad volna a levelet.

-Elolvastam. - vágott közbe Elizabeth. - De még így sincs jogod az én magánéletemet boncolgatni.

-Oh, eszembe sincs hercegnő, egyszerűen csak meglepett, hogy tényleg azt hiszed Aiden mellett van a helyed. - emelte fel hangját Káin, mire Summer csak látványosan megforgatta szemeit.

-Egy fél évvel ezelőtt még szentül meg voltál róla győződve, hogy Carterrel kellene együtt maradnom. - szólalt fel Liz is erélyesen

-Igen tudom! - vágott közbe  Káin türelmetlenül. - Hülye voltam, oké? - pillantott oldalra a lányra feldúltan. - Megijedtem a saját érzéseimtől és menekülni kezdtem. Tudom, hogy hiba volt. De már úgysem számít. - eresztette le kicsit hangját. - Hozzá mész Aidenhez, igaz? 

-Lehet. - dünnyögte Elizabeth, majd pontosított. - Igen, valószínűleg. Ezt az egy melót még megcsináljuk, és utána befejeztem.

-Ugyan, hol hallottam már ezt? - horkantott fel cinikusan a bérgyilkos, majd egy pillanatra közelebb hajolt Summerhez. - Sose fogsz tudni leállni ezzel az élettel. És sosem fogsz tudni elszakadni tőlem,

-Tévedsz. - rázta meg fejét a lány, szemei elszántan csillantak fel. - Hozzá megyek Aidenhez és utána elköltözöm vele egy csendes, olasz városba.

-Ezt még te sem hiheted el. - nevetett fel gúnyosan a férfi. - Aztán pár éven belül rögtön lesz kettő-három gyerkőcötök is, nem? Majd ott fognak rohangálni körülötted a kis Carterek meg Elizabethek. - mondta Káin, hangja csöpögött a szarkazmustól. - Tudod, hogy neked nem erre az életre van szükséged.

-Ó, igen? - csattant fel Summer most már dühösen. - Akkor kérlek avass be, hogy mégis hogyan kéne leélnem az életemet. Folytassam a lopást, a csalást és a hazudozást? Vedeljek, amíg bírja a májam és füstöljek, mint egy gyárkémény? Lovagoljak el veled a naplementébe és éljünk úgy, mint az útonállók? - kérdezte Liz és oldalra a pillantott a vezető alakra, akinek csak egy pimasz mosoly jelent meg ajkain.