Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonkettedik fejezet

-Hol vannak a többiek? - kérdezte Sanchez, köszönés nélkül, mikor beült a kocsiba. Nadia és Jimmy frusztráltan tekintettek egymásra. 

-Chris az előbb jelentkezett be. - felelte végül a lány. - Elvileg összefutott Aidennel és Sumerrel. Már jönnek.

-És Káin? - faggatózott tovább a férfi.

-Róla nem tudunk semmit. - motyogta az afroamerikai és lesütötte tekintetét.

-Remek. - dünnyögte Sanchez és már szállt volna ki a furgonból, mikor a csapat maradék három tagja is befutott. Amint a kocsiban voltak, Chris fennhangon parancsolt rá a volánnál ülő Jimre.

-Menj!

-Ne! -ellenkezett az öreg és az orosz felé fordult. - Hol van Káin?

-O'Kelly után ment. - válaszolta Chris, alig jutva levegőhöz. - A menedékhelynél találkozunk, azt mondta. - Sanchez erre már nem válaszolt, csak elgondolkozva dőlt hátra ülésében. Jimmy ezt egy beleegyezésnek vette, így rátaposott a gázra és maguk mögött hagyták az ír kocsmát.

-Sumerrel minden rendben van? - kérdezte Nadia, mikor már kicsit lenyugodtak a kedélyek.  

-Nem igazán. - rázta meg fejét Carter és oldalra pillantott a lányra. Elizabeth sokkosan meredt maga elé, tekintete üveges volt. Nem reagált a külvilág zajaira, mintha egy csendes kis burokba zárkózott volna elméjében. Ajkai remegtek a félelemtől, szemei előtt újra és újra lejátszódott, ahogy a golyó belefúródik a lány fejébe. Alig pár centire állt tőle. Ma akár ő is meghalhatott volna. - Héj! - hajolt közel hozzá Aiden és összekulcsolta kezeiket. Liz végre ráemelte silány tekintetét. - Vége van. Biztonságban vagy. - suttogta megnyugtatóan és lágyan végig simított Liz arcán.

-De a lány...-motyogta erőtlenül, hangja megremegett. - Meghalt. Az egyik pillanatban még beszéltem vele és a másikban pedig már.... - az emlék hatására szíve újra hevesen kezdett verni, szemeiben könnyek gyűltek és testét elöntötte a forróság. Hirtelen levegőhöz sem jutott, minden kezdett elhomályosulni előtte. Ijedten kuporodott össze és rátört az az érzés, hogy abban a pillanatban ő fog meghalni. Fulladozott és semmi sem szolgáltatott neki oxigént.

Aiden kétségbeesetten nyúlt a lány felé, de Summer elhúzódott, nem bízott senkiben. Egy eddig ismeretlen érzelmi hullám söpört át rajta. Pánik rohama volt.

A többiek, akik a furgonban ültek, ijedten nézték végig, ahogy Elizabeth tehetetlenül kapálózik és nem jut elég levegőhöz. 

Carter végül letérdelt elé és két kezébe vette a lány arcát.

-Nincs semmi baj, nincs semmi baj. - ismételgette el, megpróbálva végig tartani a szemkontaktust a lánnyal.

-Nem akarok meghalni. - zokogott fel. egész teste reszketett a rémülettől.

-Nem fogsz. - mormogta a fiú. - Velem biztonságban vagy. - Úgy tűnt végre hatottak Aid szavai, Liz légzése szépen lassan kezdett helyreállni. Mintha újjá született volna, ahogy szervezete elegendő oxigénhez jutott.

-Sajnálom. - motyogta végül és szégyenkezve lesütötte pillantásait. - Sajnálom. Jól vagyok. - Carter egy megkönnyebbült mosolyt eresztett a lány felé, majd szorosan vonta ölelésébe.

-Nem vagy jól. - ellenkezett Nadia. - De nincs ezzel baj. Pár perc és ott leszünk az ideiglenes  szállásunkon. Pihenned kell. - mondta, mire Elizabeth megrázta fejét.

-Hol van Káin? - kérdezte, mikor valahára magához tért.

A szállás, amit Victoria biztosított nekik, egyszerű és lepukkant volt, de a célnak pont megfelelt. Miami belvárosában helyezkedett el a romos épület, aminek ötödik szintje ideális alvóhelynek bizonyult. A folyosóról belépve egyből az óriási előszobába léptek, ami egybenyílt a konyhával, az étkezővel és a nappalival. A hatalmas ablakok mellett egy lépcső húzódott, ami a galériára vezetett fel. Ott pont hat szoba volt, így kényelmesen jutott egy mindenkinek, kivéve Nadiának és Jimmynek, akik együtt aludtak.