Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonötödik fejezet

Summer pontosan egy éve került Sanchez bandájához. Hat hónappal az előtt, hogy Káin végleg lelépett. Azóta nem is találkozott vele, semmit nem tudott róla, és néha ez aggasztotta. De már kezdett beletörődni, hogy a férfival elváltak útjaik.

-Nagyon a gondolataidba merültél. – pillantott oldalra Grace húgára, miközben a kezében lévő kisbabát ringatta. – Minden rendben van? – ráncolta össze homlokát aggódóan.

-Igen, persze. – felelte a lány, majd megrázta fejét. – Csak nagyon örülök neked. – mondta és rá mosolygott nővérére.

-Azt gondolom. – mormogta a nő. – De valami mégis húzódik a háttérben.

-Nem, nincs semmi. – felelte Summer. – Jól vagyok.

-Biztos? – erősködött Grace. – Más milyen vagy, mint mikor utoljára találkoztunk.

-Nem hiszem. Csak egy kicsit fáradt vagyok. Ennyi. – vonta meg vállát Liz. – Sanchez végre új megbízást kapott és tegnap késő estig azt vitattuk.

-Értem. – bólintott végül kimérten a nő. – Tényleg! – kiáltott fel hirtelen. – És Aidennel mizu? – kérdezte és egy szemtelen vigyor kíséretében húzogatta szemöldökét.

-Hát...-húzta el száját Elizabeth. – Nem tudom. – válaszolta végül sóhajtva. – Eddig próbáltam kerülni őt, nem tudom mit akarok.

-De miért? – ráncolta össze homlokát nővére. – Végre nincs semmi akadálya, hogy újra összejöjjetek. Akár folytathatnátok ott, ahol abba hagytátok.

-Ez nem ilyen egyszerű. – rázta meg fejét Summer. – Nem tűnik helyesnek ez az egész.

-Kezdelek nagyon nem érteni. – felelte Grace, miközben megcirogatta pár hónapos gyermekét. – Csak egy szavadba kerülne, és holnap már élhetnéd is a hátralévő életed ,,boldogan éltek, amíg..." részét.

-Tudom, tudom. – dünnyögte Liz.

-Akkor meg mi a probléma?

-Az, hogy nem tudom, vele akarom-e leélni életem hátra lévő részét. – fakadt ki Summer, mire Grace értetlenül nézett végig testvérén, majd végül gondterhelten simított végig szabad kezével homlokán.

-Mondd, hogy most nem Káinról beszélsz. – motyogta fejcsóválva. A lány csak lesütötte tekintetét. – Jézusom, Liz. – forgatta meg szemeit Grace. – Káin elment, több mint egy fél éve nem is találkoztatok. Ideje lenne elengedned őt.

-El is fogom, csak...-kereste a szavakat Elizabeth. – Nem tűnik helyesnek, hogy addig bármit is kezdjek Aidennel, amíg ő a képben van.

-De már nincs a képben. – ellenkezett a nő. – Lehet, hogy soha többé nem találkoztok egymással.

-Attól én még gondolhatok rá minden egyes nap.

-És gondolsz is? – vonta fel szemöldökét Grace szomorúan, de erre Summer már nem válaszolt. Többet egy szót sem akart ejteni Carterről vagy a bérgyilkosról. Sosem a szerelmi élete volt a legfontosabb neki és most sem az lesz. Először a család, a barátok, majd ő maga. A szerelem bele se fér az életébe. Talán olyan embernek, mint amilyen ő, nincs is szüksége rá. Vagy csak nem érdemli meg.

-Olyan gyönyörű ez a kislány. – váltott témát Summer és az alvó csecsemőre pillantott.

-Az. – értett egyet Grace büszkén. – Még egy szép, de akaratos nőszemély, akit valahogy fel kell nevelnem. – mormogta, mire húga csak halkan felnevetett.

-Bizony ám. – Elizabeth testvérére pillantott. – Most már hárman vagyunk. Te, én és Bonnie.

-Hárman a világ ellen. – szólt közbe a nő mosolyogva. – Csak remélem nem fogja hiányolni az apukáját. – sóhajtott fel Grace és szemében egy pillanatra szomorúság csillogott, mire Liz csak támogatóan szorította meg nővére kezét.