Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Epilógus

Az egész ház felrobbant, lángok zárták körbe az épületet. A romok mindenkit maguk alá temettek, nem voltak túlélők.

Kivéve két alakot, akik egymásba gabalyodva ugrottak le a hatalmas lépcső alá az utolsó pillanatban. Káin minden lélegzetével azon volt, hogy minél több törmeléktől védje meg a lányt,  de a robbanás őket sem kímélte. Bár szerencséjükre a márvány lépcső felfogott valamennyit a rájuk zúduló anyagokból, a bérgyilkos az esés következtében alaposan beverte a fejét, így elveszítve eszméletét.

Summer köhögve tért magához, arca izzadt a körülöttük lévő nagy hőtől, haja csapzottan hullott arcába. Sietősen kúszott oda a férfihoz, aki ájultan hevert mellette a padlón. Egyből felé hajolt, majd mellkasára hajtotta fejét, hogy megnézze él-e még.

-Hál' Istennek! - sóhajtott fel megkönnyebbülten, ahogy észlelte a bérgyilkos lélegzését. - Káin, ébredj! - suttogta gyengéden és megérintette arcát. - Mennünk kell. - a férfi nem reagált, továbbra is eszméletlen maradt. Elizabeth aggódva kémlelt körbe, miközben a lángok egyre csak terjedtek, purgatóriummá változtatva a helyiséget. - Alex! 

Végül a lány úgy döntött nem várhat tovább, most rögtön el kell tűnnie onnan, mielőtt őt is ellepi a tűz.

Végig nézett a férfin, ahogy barna göndör haja belehullt csukott szemébe. Olyan békés volt, ami csak még inkább tükröződött az ellentétes környezetük hatására. Ott feküdt Summer előtt nővére gyilkosa és itt volt az esély, hogy bosszút álljon rajta. Ledermedt, ahogy eszébe jutott, simán ott hagyhatná a férfit. Végig nézhetné, ahogy elnyelik a lángok.

De nem volt rá képes. Feltápászkodott, majd megragadta a bérgyilkost és nyögdécselve kezdte el kivonszolni a lépcső alól. Minden egyes mozdulatnál felnyögött, már vészesen fogytán volt oxigénje, de nem adta fel. Több méteren keresztül húzta maga után a nála 30 kiloval több bérgyilkost, kerülgetve a romokat és néha át is emelve rajtuk. 

Elizabeth fellélegzett, ahogy a friss levegő megcsapta arcát. Muszáj volt egy pillanatra megpihennie és kiélvezni, hogy újra jött megfelelő mennyiség tüdejébe. Sok ideje azonban nem volt lazsálni, mert a távolban már felcsengtek a rendőrautók és tűzoltók szirénái. Újra megragadta a férfit és hozzájuk legközelebb lévő autóhoz vonszolta. Kitárta a hátsó ajtókat és egy hatalmas nagyot fújtatott, miközben befektette az ájult férfit az ülésekre. Előre sietett, majd szétszedte a kormány alatt lévő alkatrészeket és próbált életet lehelni az autóba. Felnevetett, ahogy a jármű motorja berregni kezdett, majd beletaposott a gázba, hogy örökre maguk mögött hagyják az elpusztított ír maffia romjait.

Mikor már viszonylag messze kerültek, Elizabeth félre állt a kocsival egy elhagyatott úton. Kirángatta belőle a még mindig eszméletlen Káint és egy fának döntötte.  Lenge nyári szellő megcirogatta bőrüket, kezdett hajnalodni.

Summer alaposan végig mérte az előtte heverő alakot és akkor vette észre a golyó ütötte nyomot Káin oldalán. Hirtelen keletkezett pániktól azt se tudta mit csináljon, de végül erőt tudott venni magán és egyből egy elsősegély doboz után kezdett kutakodni a csomagtartóban. Mikor azt megtalálta visszatérdelt a bérgyilkos mellé és megvizsgálta a sebet. A golyó nem ment át rajta, ami azt jelentette, hogy még a férfiban van. Ez jót jelentett, mert így valamennyire legalább meggátolta a vérzést.

-Értékelném, ha felkelnél... - mormogta a lány, miközben felhajtott Káin ingét. A lövésnyom láttán egy apró könnycsepp kúszott ki szemeiből, de rögtön letörölte azt. - Miért nehezíted meg a dolgomat? - sóhajtott fel és megrázta a bérgyilkost. Ez végre hatásosnak bizonyult. Káin szemei kinyíltak és tekintete egyből a felette hanyatló lányra tévedt. Haján megcsillantak a felkelő Nap sugarai, így aranyszínűen beragyogva az egész teret.