Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Harmadik fejezet

Aiden Carter kezeibe temette arcát. Gondolkozva meredt az előtte lévő kávézóasztalra. Teljesen elvesztette az időérzékét. Már hat órája nem csinál semmi mást, csak ül és egy újabb és újabb nagy adag fekete kávét dönt le. Egy mély sóhajt vett, aztán tanácstalanul dőlt hátra a fotelében. 

Szemét a helyiségbe belépő fiúra vezette. Az afroamerikai egy bíztató mosolyt küldött felé, majd leült vele szembe. 

-Most aztán jó nagy szarba kevertél minket tesó. - sóhajtott fel Jimmy. Aiden bűntudatot tükröző tekintettel pillantott oldalra. Ő is pontosan tudta, hogy zsákutcához értek. - Dühös rád. - folytatta a beszélgetést a fiú. - Nagyon dühös rád.

-Nem tehettem mást. - motyogta Aiden rekedtes hangon. Nem nagyon beszélt az elmúlt 48 órában. 

-Elhiszem. - sóhajtott fel az afroamerikai. - Én csak azt nem értem, hogy hogyan. Hogy került pont akkor oda?

-Nem tudom. - csóválta fejét Aid. - Biztos a sors. - horkantott fel hitetlenül.

Egy újabb személy lépett be a szobába. Rendezetlen őszhaja arcéléig ért. Hamvas szakálla kezdett egyre nagyobbra megnőni. Tekintete Jimre tévedt, majd intett egyet fejével. Az afroamerikai értette a célzást. Felpattant a helyéről, aztán gyorsan kiviharzott a szobából.

Aiden a férfire emelte tekintetét, aki helyet foglalt vele szembe. Ketten maradtak a helyiségben. Ő és Sanchez. 

A férfi a negyvenes éveiben járhatott. Senki nem tudta az igazi nevét. Még pályafutása elején kezdte el így szólítani magát: ,,Sanchez".  Spanyolul annyit tesz szent. 

Aiden megforgatta szemeit. Ironikus, hogy az alvilág egyik legbefolyásosabb tagja így hívatja magát.

Sanchez sokáig nem szólalt meg. Csak némán ült és hallgatással bűntette az előtte ülő fiút. Inkább már férfit.

Mikor úgy érezte elég lesz, egy mély sóhajt vett, majd tekintetét Carterre emelte.

-Remélem tudod, hogy elszúrtad. - dörmögte mély hangon. Egy előtte lévő whiskys üvegért nyúlt, majd lazán belekortyolt.

-Tudom. - felelte Aiden kurtán. 

-Meg kellett volna ölnünk. - folytatta Sanchez. - Neki is jobb lett volna. - Aiden dühösen kapta a férfire tekintetét.

-Nem! - felelte keményen. - A gyilkolás nem megoldás.

-Pedig a lány életét már elszúrtad. - mondta Sanchez. - Ha elengedjük nem lesz normális élete. A zsaruk rajta fognak csüggeni, ráadásul veszélybe sodrod a bandát. Azt pedig nem engedhetem. - hajolt közelebb fenyegetően. Egy újabbat kortyolt bele az üvegbe.

-És ha itt marad? - kérdezte Aiden. - Ha meggyőzőm, hogy maradjon velünk? Velem? - Sanchez hátradőlt, és egy pillanatra becsücsörítette száját. Fontolóra vette a dolgot.

-Rá tudnád venni? - vonta fel szemöldökét kíváncsian az öreg. 

-Jegyesek voltunk. Majd valahogy elintézem.

-Rendben. - bólintott végül az ősz hajú. - Ha úgy dönt velünk marad, akkor többé nem piszkálom. - tekintett Aidenre. - De ha nem, akkor saját kezűleg fogod megölni. - dünnyögte Sanchez, majd komótosan állt fel a fotelből, jelezve, hogy befejezte a beszélgetést. Aiden egy óriásit nyelt, ahogy a lányra gondolt.

Pár szobával arrébb Summer feje lüktetésére ébredt. Sikerült kinyitnia szemeit, ha csak egy pillanatra is. Érezte, hogy ruhája izzadtan tapad testéhez. Tarkójába éles fájdalom nyílalt, mire összerándult. Próbált visszaemlékezni, hogy mi történt, de elméje cserben hagyta.