Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonkilencedik fejezet

Aiden idegesen járkált fel-alá szobájában. Pont, mint egy évvel ezelőtt. Annyi különbséggel, hogy jelen pillanatban semmi információja nem volt Summer tartózkodási helyéről, vagy éppen arról, hogy biztonságban van-e.

Már három nap telt és még mindig nem volt semmi hír. Kívülről fújta a felvételt, amin jól látszódik, hogy Elizabeth önszántából hagyta el az épületet. Semmi bizonyíték nem utalt arra, hogy elrabolták volna. Nagyon úgy nézett ki, hogy a lány magától szökött el és valószínűleg Aiden csak egy újabb átverésének esett áldozatul.

De valami még sem stimmel, az apró megérzései nem hagyták nyugodni. Summer ügyes...nagyon. De nem annyira, hogy ki tudja törölni magát az FBI adatbázisából. Ráadásul pont akkor veszett nyoma, mikor rájött George Lee kilétére, így Carter biztos volt benne, hogy az írek állnak Liz eltünése mögött.

Victoria Flynn és Robert Thompson rajta volt az ügyön, de még ez sem adott elég megnyugvást a fiúnak. Saját kezébe akarta venni az ügyet, de nem tudta, hogyan kéne csinálnia. Veszélyes lett volna beállítani William Benetthez, mindenféle bizonyíték nélkül, így már csak egy esélye maradt:

Felhívni Káint.

Mogorván horkantott fel, ahogy a férfira gondolt és valahogy sehogy se vitte rá a lélek, hogy pont tőle kérjen segítséget. Ráadásul már vagy egy fél éve nem is találkoztak és neki sem volt semmi elérhetősége a férfihoz, így ezt a lehetőséget is gyorsan elvetette. Túl kockázatosnak vélte, hogy újra belerángassa a bérgyilkost az életükbe.

Egyrészt veszélyes lett volna, másrészt viszont a féltékenység is beszélt belőle. Nem akarta bevallani, de dühítette, hogy a férfi milyen közel áll Summerhez, és az is, hogy nekik sokkal több múltjuk van.

Önző indok volt, de nem akarta belerángatni Káint az ügybe, mert félt, ha ő mentené meg a lányt, többé esélye sem lenne, hogy Elizabeth újra az övé legyen.

Aiden gondolatmenetét az ajtaján való kopogás szakította félbe, majd a három jóbarátja lépett be a szobába. Látszólag mindannyiukat megviselte az elmúlt pár nap, végre Elizabethre is családként tekintettek.

De talán Nadia viselte legrosszabbul az egészet, hisz ő volt az, aki hozzá vágta Summer fejéhez, hogy önző és soha nem lenne elég mersze, ahhoz, hogy feláldozza magát a bandáért. Erre tessék, mégis megtette, és lehet ezért már rég halott.

-Van valami újdonság? – kérdezte Carter, miközben felpattant matracáról. A többiek csak egyöntetűen csóválták meg fejüket. A fiú halk szitkozódásba kezdett.

-Sanchez éppen Vicoriával és Thompson ügynökkel beszél, de még mindig nincs fejlemény. – mormogta az orosz és együttérzés csillogott kék íriszeiben.

-Most mit csináljunk? – pillantott fel a fiúkra Nadia, arcáról sugárzott az aggodalom. Karamell színű bőre most sápadt volt, hatalmas barna szemei alatt fekete karikák húzódtak. Jimmy védekezően karolta át a lányt és gyengéden puszilt bele hajába.

-Nem tudom szívem. – dünnyögte az afroamerikai elveszetten. – Nincs semmink.

-De talán van valami. – szólt közbe Christian, mire minden szempár kíváncsian rá szegeződött. – Káin talán megtudná találni.

-Nem, ki van zárva. – szólt közbe rögtön Carter.

-De miért? – kérdezte Nadia. – Chrisnek igaza van, mindannyiunk közül ő ismeri Summert a legjobban.

-Az lehet, de még így se lenne hasznunkra, hanem hátráltatna. – mondta Aiden erélyesen. – Vagy elfelejtettétek, hogy ő most már a mexikóiaknak dolgozik?