In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

I. - been like this -

     Lune gondoskodott arról, hogy biztosan felébredjek, ugyanis arra keltem, hogy játékosan pofozgatja az arcomat puha kis mancsaival. Nagyot ásítva fordultam a másik oldalamra, hogy egy kicsit még aludni tudjak, de a kiskedvencem úgy tűnik nem vette a lapot, mert átugrott a takaró felett és most a kézfejemben talált ádáz ellenségre. Elmosolyodtam és a mutató ujjamat kinyújtva hirtelen mozdulatokkal játszottam vele egy darabig. Hüvelykujjammal kezdtem simogatni a kis holdacskát a fején, mire lenyugodott és elterülve dorombolni kezdett. Jó volt végre valakivel megosztani az ágyat, még ha az a valaki egy macska is volt.

     A reggeli teendőim elvégezte után, úgy döntöttem, hogy elmegyek és gyorsan megvásárolom a szükséges dolgokat Lune számára. Egy közeli állateledeles boltba mentem és vettem neki mindenféle ételt, tálkát hozzá, alomtálcát, macskaalmot, macskaágyat, sőt még egy hatalmas, búvóhelyekkel ellátott kaparófát is. Haza érkezve elintéztem a macska körüli dolgokat. Enni, inni adtam neki és elkezdtem összerakni a kaparófát. Lune közben végig kíváncsian követte minden mozdulatomat. Eldöntöttem, hogy miután megejtem a beszélgetést Freyával, elviszem az állatorvoshoz, még éppen lesz annyi időm az esti meló előtt.

     Tíz óra előtt tíz perccel csöngetésre eszméltem. Freya állt az ajtóban, készségesen beengedtem.

– Azért leírhattad volna a címed smsben, így kénytelen voltam keresőbűbájt alkalmazni.

– Tudtam, hogy megoldod – vigyorodtam el.

– Hihetetlen, hogy itt laksz!

– Mármint?

– Hát a nagyanyád családja nem félt itt a bíró mellett?

Beszélgetés közben letelepedtünk a nappaliban a kanapéra.

– Áhh – nevettem egy aprót. – A bírónak fogalma sem volt arról, hogy boszik vannak a szomszédságában.

Lune megjelent a semmiből és nemes egyszerűséggel felugrott az ölembe, összekuporodott és elaludt.

– Ó, milyen édes – mosolyodott el Freya, mire én is így tettem.

– Tegnap találtam itt a templom tövében. Azonnal egymásra hangolódtunk.

Pár perc kínos csend és még kínosabb néma macskasimogatás után Freya szólalt meg elsőnek.

– Nos, miről akartál beszélni?

– Tegnap miután elváltunk, kimentem a világítótoronyhoz és meglátogatott egy nagyon régen látott ismerősöm. Először fel sem ismertem, de később összeállt a kép. Salem régensének a lánya. Azt mondta, hogy küldjelek el titeket. Pontosabban úgy fogalmazott, hogy a boszinak és a húgának mennie kell, különben következményei lesznek rám nézve. Félre ne érts, nem félek tőlük, vagy ilyesmi, eszemben sincs elküldeni titeket, csak érdekelne, mi bajuk veletek. Máskor is voltak már itt más boszik, vámpírok, de eddig ilyen incidens nem történt. Valamiért fenyegetve érzik magukat miattatok. Miért?

Freya megvonta a vállát.

– Fogalmam sincs. Sosem kerültem még összetűzésbe salemiekkel.

Nagyot sóhajtottam.

– Tudod, nem vagyok veled sokkal előrébb – sandítottam rá szúrós szemekkel, mire elnevette magát.

– Nyugi, könnyedén elbánok velük, ha arról van szó.

– Kétségem sincs efelől, csak nem is tudom... Lehet, hogy hülyeség, de valahogy rossz előérzetem van.

Freya aggódva pillantott rám.