In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

I. - family is power -

     Mivel ezt a helyet Derek már előttem is sokszor használta, ha magányra vágyott az anyjáéktól távol, sok minden volt már itt, amit felhasználhattunk. Amíg Freya különböző növényeket helyezett a sókörbe, én fehér gyertyákat gyújtottam és azt is köré helyeztem. Törökülésben beültünk egymással szemben.

– Készen állsz? – kérdezte és kinyújtotta felém a kezeit.

– Készen – bólintottam, majd belesimítottam a tenyerébe a kezeimet.

     Freya varázsigét kezdett mormolni. Lehunytam a szemeim és pár másodperc múlva újra kinyitva már a másik világban tértem magamhoz. Körülöttem rengeteg embert láttam, nőt is férfit is egyaránt, ahogyan gyerekeket is. Mind 17-18. századi ruhában voltak. Felálltam és meglepődve forogtam körbe. Lehettek ebben a házban legalább százan, ha nem többen. Megpillantottam egy ismerős arcot a tömegben, ahogy két nő között előrébb lépett.

– Annie – suttogtam és megteltek könnyel a szemeim, mire elmosolyodott és kitárta a karját. Odarohantam és az ölelésébe simultam. – Hogyhogy itt vagy? Te nem itt haltál meg – néztem rá szemöldökráncolva.

– A testem nincs felszentelve, tulajdonképpen odamegyek, ahova akarok. A szívem idehúzott, így aztán ide jöttem – mosolygott, majd megszorította egy nő a vállát. – Ő itt az anyám, akiről a középső nevemet kaptam, ahogyan te is az egyiket.

– Juliette nagyi – mosolyodtam el. Rajta is átfutott egy halvány mosoly, de a szemeiben aggódást láttam. – Miért akartatok beszélni velem?

– Veszélyben vagy drágám – mondta komoran Annie.

– Miféle veszélyben?

– A régensnek nem tetszik, hogy itt vannak – nézett Freyára. Tekintetében nem láttam ellenségeskedést, sőt... – Szólnod kell Dereknek is, nem maradhat abban a házban.

– De miért nem?

Annie nagyot sóhajtott.

– Tudnak rólad mindent, Dereken keresztül. Ő ezt nem tudja, mert okosan csinálják. Minden este elalvás után belemásznak a fejébe, információkat gyűjtenek ki. Félnek a Mikaelsonoktól, bántani fognak, ha nem mennek el.

– Nagyi, tudok vigyázni magamra... – mosolyodtam el.

– Nem érted kicsim. Agathe képes lenne megölni, ha nem tűnnek el mielőbb.

– Ugyan, arra még talán ő sem folyamodna.

Annie és az anyja összenéztek, majd Juliette nagyi a szemembe nézett.

– Ő volt az, aki kiadott a bírónak minket annak idején.

– Tessék? Hiszen nem élhet ilyen sokáig még egy boszorkány sem! Meg egyátalán miért tenné ezt a saját fajtájával?

– Kölyök volt még, Annie-vel egy idős. Az akkori régens már eléggé a végét járta. Pletykálták, hogy hamarosan újat választanak és Annie potenciális választott volt. Fiatal kora ellenére nagyon ügyes volt, ahogyan Agathe is, de ő egy lépéssel mindig alul maradt a nagyanyáddal szemben. Nem akartak már időset választani a régens helyére, nem is nagyon voltak már idősek a boszorkányok között. Sokan szimpatizáltak velünk akkoriban. Agathe féltékeny lett, ezért tette azt, amit tett. Úgy intézte, hogy egy kisfiú kapjon rajta minket, de később kiderült, hogy ő maga ültette a bogarat a fiú fülébe. Meg is választották őt. Hallott egy boszorkányról, aki álombűbájt szórt magára és az unokahúgára, hogy ezzel tovább élhessenek és erősödhessenek – tekintett Freyára, akinek elakadt a lélegzete. – Felvette a kapcsolatot Dahliával, a legközelebbi alkalommal, amikor ébren volt és alkut kötött vele. Most, hogy Freya itt van, rettegnek attól, hogy Dahlia is megjelenik előbb, vagy utóbb behajtani azt, amit neki ígértek.