In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

I. - romeo, save me -

     Derek hosszú idő óta kínzott, különböző módszerekkel. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy az a személy, akit a barátomnak hittem most itt van és kegyetlenül bántalmaz.

– Ez így elég unalmas – szólalt meg egy idő után, de továbbra sem reagáltam semmit, ahogy az elmúlt órák egyetlen mozdulatára sem. – Nem úgy ismerlek, mint aki ilyen könnyen feladná.

– Sajnálom, hogy csalódást okoztam – mondtam, majd kiköptem egy adag vért.

– Nekem most mennem kell dolgozni, de ne aggódj, a többieknek majd azt mondom, hogy lebetegedtél – villantotta rám hófehér fogsorát, majd ott hagyott, előttem pedig elsötétült a világ.

     Jó pár órával később tértem magamhoz, de akkor sem önszántamból. Elviselhetetlen fájdalmat éreztem a combomban. Lassan kinyitva a szemeimet észrevettem, hogy egy zafírköves tőr állt ki belőle. Ösztönösen nyúltam volna érte, hogy kihúzzam, de elfelejtettem, hogy ki vagyok kötve, így mostmár a kezem is fájt a zsibbadástól.

– Azt hittem, már sohasem ébredsz fel.

– Nincs olyan szerencséje, Agathe – nyögtem erőtlenül és óvatosan kiegyenesedtem.

Megremegett a szája széle gúnyos mosolygása közben és kecses léptekkel közelebb jött. Szemrebbenés nélkül kihúzta a tőrt a combomból. Igyekeztem nem hangot adni a fájdalomnak, így csak egy apró morgás hagyta el a számat. Az arcom viszont nem bírta becsapni a nőt előttem, aki egy diadalittas vigyor kíséretében megragadta a combomat. Egyértelműen a határaimat feszegette. Mi több, ki akarta hozni belőlem, hogy a fájdalomtól üvöltsek, de nem adhattam meg neki ezt az örömöt. Felszívtam magam. Hiszen Céline Toussaint vagyok, Annie JulietteVeronica Moonstone unokája. Agathe nem fogja sárba tiporni újra ezt a nevet,nem hagyom.

– Nem fog megtörni, Agathe – nyögtem zihálva.

Bájos mosoly terült el az ajkain, majd hátat fordítva az asztalhoz sétált. Lerakta a tőrt a kezéből és visszafordult.

– Én nem a fiam vagyok – közölte.

– Tisztában vagyok vele.

– Őt még mindig elvakítják az együtt eltöltött idő emlékei. Túlságosan finoman bánt veled.

– Ha ezt annak lehet nevezni... – jegyeztem meg epésen, mire ismét elmosolyodott.

– Drágám, nem tudsz te semmit Derekről.

– Hát most már ezt is tudom.

– Jaj, ne legyél úgy letörve.

Egy félmosoly futott át az ajkaimon.

– Nem vagyok. Egyébként bátor dolog volt elengedni a bárba ma este.

Agathe összeráncolta szemöldökét.

– Ezt hogy érted?

– Van egy pár újonnan jött barátom, rémlik? – mosolyodtam el. – Maga szerint hol fognak először keresni, miután nem mentem haza?

– Mi köze van ennek a fiamhoz?

– Freyának vannak módszerei, amivel bárkiből kiszedhet bármit és biztos vagyok abban is, hogy a testvéreinek is lesz egy-két szava Derekhez.

– Ugyan, a fiam elég meggyőző tud lenni, nem gondolnám, hogy bárki gyanakodna rá.

–Az lehet, én viszont ismerem annyiból, hogy az önelégült mosolyát nem fogja tudni levakarni magáról.