In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

I. - middle of the night -

     Valószínűleg elég kérdőn nézhettem, mert a két boszorkánymester egymásra pillantott, majd Clair tett egy lépést felém. Sötétbarna, szinte fekete szemei kedves csillogással méregettek. Dús, vörösre festett ajkai mosolyra húzódtak. Porcelán bőre szinte csillogott a lámpafényben, amit még jobban kiemelt hollófekete haja és fekete ruhája. Hosszú, szögegyenes haja a vállára omlott, ezzel félig eltakarva mély dekoltázsát. Ebben a megvilágításban egészen hasonlított Lilithre.

- Annie és én nagyon jó barátnők voltunk - kezdte halkan, de a szavába vágtam.

- Elnézést, de azt hiszem ez így most túl sok lenne nekem a mai napra. Elmegyek lefeküdni. Hogy ki hol alszik, kérlek oldjátok meg - mondtam egy szuszra és nagy léptekkel a szobámba mentem, magamra csukva az ajtót.

     A hajamba túrva járkáltam jó darabig. A fehér falak sápadtan köszöntek vissza, még így is, hogy csak a kintről beszűrődő utcalámpák adtak némi fényt. Túl sok minden történt egyszerre, egyik dolog a másik után jött és egyikből sem sikerült még felocsúdnom. Hiába feküdtem be a puha paplan alá és melegedtem fel egy pillanat alatt, nem jött álom a szememre. Zakatolt az agyam. Már bő egy óra eltelt és hangokat sem hallottam kintről, így óvatosan kinyitottam az ajtómat és kilestem rajta. Csend és sötétség fogadott. Halkan kimentem, eltökélt szándékom volt, hogy most azonnal felmegyek Elijahoz és kikérdezem, mi minden történt, ám amikor kiléptem az előtérbe, minden bátorságom elszállt. Tanácstalanul topogtam, amikor a lépcső tetejéről lépéseket hallottam. Éppen ő tartott lefelé sietősen, de meg is torpant, ahogy meglátott.

- Juliette? Miért nem alszol?

- Öhm... én... csak kijöttem inni - hazudtam és egyből a konyhába mentem. Szerencse, hogy sötét volt, ugyanis az arcom lángolt, tutira elvörösödtem.

Levettem egy poharat a konyhapult feletti hófehér szekrényből és gyorsan megtöltöttem vízzel. Elijah követte a példámat. Szótlanul, a pultnak támaszkodva kortyolgattuk a poharunk tartalmát.

- Hát akkor... jó éjt - mosolyogtam rá, majd a mosogatóba helyeztem a poharat és visszasiettem a szobámba.

     Neki dőltem a csukott ajtónak és a tenyerembe temettem az arcom. Hogy lehetek ilyen beszari? Agathéval simán szembe szálltam, de nem tudok beszélgetést kezdeményezni az emberrel, aki a legfontosabb volt az életemben? Iszonyatosan nagyot csalódtam magamban. Újra járkálni kezdtem. Kezeimet összefontam magam előtt és az ablakhoz sétáltam. A hold verőfényesen ragyogott, egy-két fényesebb csillag is látszódott. Az egyébként forgalmas utca csendes volt és nyugodt. Bárcsak én is elmondhattam volna ezt magamról. A lelkem háborgott, akárcsak a nyílt tenger, vihar idején.

Újra az ajtó felé sandítottam. Gyors lépésekkel odasiettem, de a kilincset nem tudtam lenyomni, teljesen lefagytam.

- Gyerünk már, nyisd ki... - morogtam magam elé.

Minden porcikám tiltakozott. Az agyam csak azt harsogta, hogy feküdjek le és ne engedjem újra a közelembe őt. A kezem és a lábam engedelmeskedett, eszük ágában sem volt kimenni a szobából. Egyedül a szívem kiabálta túl, ösztönözve, hogy igenis menjek fel hozzá. Lassan sikerült erőt vennem magamon és lenyomtam a kilincset. Mostmár semmi nem tudott volna megállítani. Elszántan, kettesével véve a lépcsőfokokat haladtam felfelé a puha szőnyeggel borított garádicson.

     Tudtam, hogy melyik szobát foglalta el, így megálltam előtte és nagyot sóhajtottam. Halvány fény szűrődött ki a réseken, tehát még ébren van. Halkan bekopogtam, de csak ekkor jutott az eszembe, hogy mi van, ha nincs egyedül? Kevés a szoba már ennyi embernek, valakiknek osztozniuk kellett. Bepánikoltam és már éppen menni készültem, amikor nyílt az ajtó és megláttam őt.