In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

II. - magic -

     – Tudják, hogy jövünk?

Gilly szórakozottan harapdálta a szája belsejét, ahogy kíváncsian figyelt, miközben a tömegben próbáltunk előre haladni a Bourbon streeten. Elmosolyodtam.

– Ideges vagy?

– Mi? Miért lennék az?

– Rágcsálod a szádat.

– Én nem is... – halkult el. Megnyalta a szája szélét és elfordította a fejét rólam, hogy a kirakatokat bámulhassa.

– Egyébként nem. Csak Hayley és Freya. Úgyhogy okosan kell csinálnunk, hogy ne fussunk össze a többiekkel. Nem igazán szeretnék... – húztam el a számat.

– Előbb utóbb úgyis találkoznod kell vele.

– Inkább utóbb.

Halk sóhajt hallatott és zsebre tett kézzel bámult meg mindent, amit csak lehetett.

– Te jártál már Salemen kívül bárhol is valaha?

– Egyszer. Egy küldetés miatt, de akkor is csak a szomszéd városba küldött Agathe.

– Te jó ég, Gilly miért nem mondtad? Hát eljöhettél volna hozzám is.

– Nem tartottam fontosnak, hogy tudd – mosolygott rám.

– Na, jó, ha itt végeztünk, visszamegyünk Salembe, és haza jössz velem, nincs apelláta.

– Nem igazán tehetem ezt meg, az otthoniak...

– A boszik meg lesznek nélküled pár hétig. Ott van Raven is, meg a többiek, ne aggodalmaskodj már.

Bólintott és egy pillanatra elsötétült a tekintete, szótlanul meredt maga elé.

– Hé, minden rendben?

Válaszolni azonban már nem tudott, mert hirtelen két gyenge kar közé sétáltam, ami szoros ölelésbe vont.

– Hála istennek, hogy rendben ideértetek!

– Freya, halálra rémisztettél! – nevettem el magam.

– Gyertek, nincs sok időnk! – karon ragadott és elkezdett egy hatalmas épület felé húzni.

– Várj már! Ugye nincs itth–

– Nincs, nincs, Marcellel van a csontokat begyűjteni – hadarta, mintha tudná, hogy tudom, miről beszél.

– Marcellel? Hogy érted, hogy Marcellel?

– Céline, később megmagyarázom, de el kell mondanod mindent, amit tudsz!

     Bosszúsan fújtatva követtem őt a kovácsolt vaskapun át az épület belső udvarára. Lenyűgöző hely volt. Bár ez talán meg sem kellene, hogy lepjen. Igazi, régi, francia stílus jellemezte a helyet. Nyitott folyosók voltak végig két emeleten át, vaskorlátokkal, gyönyörű kovácsolt inda mintákkal díszítve azt.

Otthon éreztem magam.

Ahogy beszívtam az itteni levegőt, bűntudat mardosta a lelkem. Ha nem vagyok olyan makacs, akkor most nem csak látogatóként lennék itt.

De miért is kellene nekem szenvednem emiatt?

Ő is ugyanúgy odaköltözhetett volna hozzám, ahogy meg is volt beszélve. Manosque is az otthona volt egykor.

Persze, csak a családja nem lett volna vele.

Néha azt kívánom, bárcsak ne tették volna meg azt a hülye fogadalmat. Bár, ő akkor is mellettük állna. Apjuk helyett apjuk volt. Minden körülmény között védelmezné őket.